Bernie Sanders;mémek;jótékony célú gyűjtés;

2021-01-28 17:38:41

Már 1,8 millió dollárt gyűjtött a mémjeivel Bernie Sanders

Jótékony célra fordítja a fotójával készült termékek eladásából befolyó összeget a vermonti politikus.

Öt nap alatt 1,8 millió dollárt (536 millió forintot) gyűjtött össze jótékony célra Bernie Sanders az elnöki beiktatáson róla készült, és rövid idő alatt mémmé vált fotó révén.

A képek, amelyeken a szenátor megszokott meleg, barna kabátjában és egyujjas kötött kesztyűben ül, pillanatok alatt számtalan mémet ihlettek a közösségi médiában. Sanders a népszerűséget arra használta fel, hogy az ezekkel a képekkel piacra dobott pulóverek és más termékek eladásából befolyó összeget jótékony célra gyűjtse össze. A 79 éves vermonti politikusnak az elmúlt öt napban 1,8 millió dollárt sikerült így előteremtenie.

Sanders elmondta, hogy feleségével elámultak a mémek hihetetlen kreativitásán, és nagyon örült, hogy az internetes népszerűséget a vermontiak javára tudta fordítani. Ugyanakkor hozzátette, hogy ez az összeg természetesen nem elegendő, a Kongresszusnak is lépnie kell, hogy a pandémia okozta gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került vermontiakon és országszerte minden rászorulón segíteni lehessen.

A jótékonysági bevételt mások mellett élelmiszerosztó és családtámogató szervezetek kapják meg Vermontban – közölte Sanders irodája.

A Sanders-fotókkal díszített pólókat, pulcsikat és más termékeket csütörtökön kezdték online árulni. Jelenleg már egyhetes várakozási idővel veszik fel a rendeléseket.

A híres fotót, amelyen Sanders keresztbe tett lábbal, világoskék maszkban, egyedül ücsörög a beiktatási ceremónián, az AFP fotósa, Brendan Smialowski készítette. Mint elmondta: sohasem gondolta volna, hogy ekkora felhajtás lesz a fotója körül, és hogy ennyi mém készül belőle, ugyanakkor megjegyezte, annyira azért nem lepődött meg, mert „az internet és a közösségi média kiszámíthatatlan”.