Előfizetés

Újságnak indult, a legnagyobb zöld hírportál lett

H.M.
Publikálás dátuma
2021.01.30. 11:30

2001 január végén elstartolt az első – ráadásul ma is létező – hazai tematikus zöld honlap, a Greenfo.
A történet majd' negyedszázada, 1996 végén kezdődött, amikor 15 környezetvédelemre szakosodott újságíró elhatározta, hogy megalakítja a „rész-szakma” civil szervezetét, amelyet a következő év elején Környezetvédelmi Újságírók Társasága (KÚT) néven be is egyeztek a bíróságon. A KÚT a Környezetvédelmi Újságírók Nemzetközi Szövetségének (IFEJ) tagjaként még az év októberében megszervezte Budapesten a szervezet ötödik konferenciáját. Az első sikeren felbátorodva a tagok egy nyomtatott környezetvédelmi újság kiadását tervezték, illetve egy honlap létrehozásába is belevágtak. A print lap mindössze egy számot ért meg, és a két évvel később elindult, kut-hu című weboldal sem járt sokkal jobban, számos korabeli online kezdeményezéshez hasonlóan nem élte túl a csecsemőkort. Mivel azonban a szándék és a szakújságírói hozzáértés továbbra is adott volt, 2001 január végén elstartolt az első – ráadásul ma is létező – hazai tematikus zöld honlap, a Greenfo, amelyre a teljes hazai mainstream sajtó – a Népszava is – gyakran hivatkozik. A KÚT alapítóit az a cél vezérelte, hogy az elektronikus és az írott sajtóban több, szakmailag is megalapozott színvonalas tartalom jelenjen meg a környezet- és természetvédelemről. A 2000-es évek elején a nyomtatott sajtóban még voltak tematikus ismeretterjesztő, szemléletformáló zöld oldalak, rovatok, műsorok, mára azonban a többségük megszűnt (némelyik, például a Népszabadság esetében, az orgánummal együtt), és a környezetvédelmi témák átkerültek a katasztrófa-hírek közé: a nagyobb szennyezésekről, környezetpusztításokról, illetve a (párt)politikai vonatkozásokról továbbra is beszámolt a sajtó, a tematika viszont – ahogy a hazai politikában is – leértékelődött. Az utóbbi években mintha fordulna a kocka: egyrészt a fenntarthatóság – főként a mélyülő klímaválság miatt – a címlapokon is helyet kapott, a nagy lapok és portálok is létrehozták a maguk zöld almárkáit (a Népszava a sajátját Zöldtérítő néven), a zöldszervezetek honlapjai is sokat fejlődtek tartalmi szempontból, és megjelentek kisebb, egy-egy résztémára szakosodott online hírforrások is. A végig kitartó Greenfo pedig olyan gyűjtőportállá vált, ahol a téma iránt érdeklődő olvasó a saját anyagok mellett minden fontos hírt megtalál. A KÚT honlapja eredetileg egyesületi háttérrel, az első tíz évben minimális minisztériumi segítséggel üzemelt, 2010 óta viszont semmilyen állami támogatást nem kért és nem kapott, (szaktárca híján nem is lett volna kitől), azóta reklámokból igyekezett talpon maradni. A KÚT – az egyesület több tagjának halála miatt – 2015-ben megszűnt, azóta a Greenfo-t az alapító főszerkesztő, a rádiós Sarkadi Péter viszi tovább. A weblap a húsz év során eddig háromszor esett át dizájn- és struktúraváltáson. Az utolsó változás 2019 nyarán történt, azóta – a közösségi működés irányába tett lépésként – a felhasználók is nagyon egyszerűen beküldhetnek saját tartalmakat az oldalra, a szakdolgozatoktól az álláshirdetésig, a programajánlóktól a cikkekig. A szerkesztői kontroll továbbra is működik, de a közvetlen kapcsolat az oldal és követői között segíti az információk gyors megosztását. A kapacitásra jellemző, hogy 2020-ban a Greenfo tartalomkínálata 1600 saját cikkel bővült – így a 20. születésnapján már 45.250 tétel között kereshetnek az olvasók a lap archívumában (egy személyes példa: amikor a Népszabadság megszűnt, és átmenetileg az online kiadás is elérhetetlenné vált, a saját zöld cikkeimet is csak a Greenfo keresőjéből tudtam elővarázsolni). A napi frissítésű sajtószemle rovat tavaly közel 8 ezer bejegyzéssel gyarapodott, így most már mintegy 126 ezer környezetvédelmi cikket tartalmaz. Facebook oldalukat pedig szinte percrekészen aktualizálják a közel 14 ezer követő számára. A törzsolvasókhoz (nagyjából 4 ezer emberhez) immár 10 éve minden vasárnap megérkeznek a Greenfo-hírlevelek; a feliratkozók között zöld aktivistától kezdve cégvezetőig, politikai szereplőtől érdeklődő állampolgárig sokféle ember megtalálható. Tavaly lapunk is beszámolt a portálnak a Föld Napján elindított zöld podcastjáról; azóta minden szerdán közzétesznek egy új epizódot, hiánypótló közszolgálatként ismeretterjesztést, zöld portrékat sugározva. Nemrég készült el a 40. interjú, Fülöp Sándor ex-zöldombudsmannal készült, többek között a zöld jogról, de szóba került az állampolgári részvétel lehetőségeinek szűkülése és a civil szféra kivéreztetése is. Korábban volt már exkluzív beszélgetés Ángyán József agrárprofesszorral, megjelentek az adásokban állatmentők, környezeti nevelők, civil környezetvédők, ökoközgazdászok, botanikusok, ökológusok, hogy beszéljenek munkájukról, szakterületükről, saját életükről. A kész műsorokat térítésmentesen odaadják utánközlésre az érdeklődő médiumoknak - egy pécsi közösségi, és egy budapesti kerületi webrádió már rendszeresen él ezzel a lehetőséggel. A jövőről szólva Sarkadi Péter szavaiban egyszerre van jelen a kincstári és a valódi optimizmus, miközben a körülmények inkább a borúlátásra adnak okot. A Greenfo-t is sújtják a reklámpiac ismert torzulásai – hirdetők híján az aktuális receptet követve ők is az olvasókhoz fordultak, és érkeznek is adományok, de ezek – az olvasótábor méreteiből adódóan – nem oldják meg tartósan a finanszírozást. A hosszú távú megoldás az lehetne, ha újra lennének hozzáférhető pályázati források a zöld orgánumok támogatására, ami jelenleg inkább illúzió, mint valóság. A remélt realitás egy szakmai befektető, vagy a környezetvédelemben, zöldenergiában érdekelt támogató, segítve a két évtizedes munka folytatását, és az újabb (például videós) tartalmak közreadását célzó tervek megvalósítását.

Kérdőívvel segítik, hogy valóban örökre szóljon az állatbefogadás

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.30. 10:10

Fotó: Omer Urer/Anadolu Agency / AFP
Enyhítheti a magányt egy állat, de mielőtt hazavinnénk, érdemes a koronavírus-járvány utánra is gondolni.
A koronavírus-járvány miatti bezártság miatt jelentősen megnőtt a háziállatok iránti igény Franciaországban. Az új gazdák kezdeti lelkesedése azonban később sokszor annyira lelohad, hogy meg is szabadulnak új társaiktól. A SPA állatvédő szervezet ezért úgy döntött, szigorítanak az állatbefogadás feltételein, és csak egy részletes kérdőív kitöltése után bíznak a jelentkezőre állatot, méghozzá a menhelyen lévők közül a leginkább hozzáillőt – írta az Euronews.  
Lehet, hogy néhány kérdés meglepőnek tűnik, de nagyon is megvan az értelmük – mondta a szervezet plaisiri menhelyének vezetője, Marie-Laure Caron. Olyan kérdésekre kell például felelni, hogy a leendő gazda házban vagy lakásban él-e, vírusmentes időben mennyi időt tölt távol az otthonától, vannak-e a háznál gyerekek vagy más háziállatok. Nyilatkozni kell arról is, mennyire mozgékony a jelentkező, ha ugyanis nem szeret sétálni, nem való és nem is adnak neki nagy mozgásigényű kutyát. 
A portál egy másik cikkéből kiderült, itthon, a Noé Állatotthonban nem csak a járvány következtében megszaporodott érdeklődések miatt szigorú az örökbefogadás menete. Ennek hatására viszont azt is alaposan megvizsgálják, hogy a leendő gazdi fent tudja-e tartani a megfelelő körülményeket az örökbefogadott állat számára a járvány után is. A Rex Kutyaotthon is tovább szigorított az örökbefogadási szabályain. Kérdőívükben arra is válaszolnia kell a jelentkezőnek, miért éppen most akar állatot. A gazdijelöltnek többször is el kell látogatnia a menhelyre, mert a szakemberek szerint így kiderülhet a döntés tartóssága. Az állatvédők arra is felhívták a figyelmet, érdemes átgondolni, mi lesz az új kedvenccel, ha a gazdi beteg lesz vagy már nem otthonról dolgozik. 

A lakosság helyett az oligarchákat etetjük

Hargitai Miklós
Publikálás dátuma
2021.01.30. 09:00

Fotó: Béres Márton / Népszava
A vidék a nagybirtokok exportvezérelt gazdasági expanziójának alapanyag-termelő hátsó udvarává válik, ami akár élelmiszerhiányhoz is vezethet.
Magyarország az Orbán-kormány évei alatt az egyik legkoncentráltabb birtokszerkezetű európai állammá vált, a döntően exportra termelő, politikaközeli tulajdonú óriásbirtokok az élelmiszerellátás biztonsága szempontjából is kockázatot jelentenek. Az elmúlt húsz évben a harmadára csökkent idehaza az egyéni gazdaságok száma, ami részben a mezőgazdasági politika, részben a folyamatot érdemben fékezni képtelen – sőt, inkább gyorsító – agrártámogatási rendszer súlyos kudarca. Az élelem-önrendelkezés birtokpolitikai, szabályozási, támogatási és más összefüggéseiről tematikus programsorozatot rendeznek hazai civil szervezetek. A januárról februárra átnyúló, ezúttal az online térben zajló rendezvénysorozat egyik üzenete, hogy a saját termelésű élelem olyan stratégiai cél, amelyre a szuverenitás bővítésének jegyében kormányzó hatalomnak kiemelten kell(ene) figyelnie. Maga az élelem-önrendelkezés az önellátás valamivel szofisztikáltabb megfogalmazása: azt írja le, mennyire képes egy adott közösség illetve földrajzi egység – háztartás, település, régió, ország vagy akár kontinens – biztosítani a saját maga számára az élelmiszerszükségletet. Alapvető szuverenitási kérdés tehát, s ehhez képest különösen érdekes, milyen kevéssé izgatja a szuverenitás politikai aspektusai iránt az átlagosnál nagyobb érdeklődést mutató magyar kormányt. Bár a rendezvények a téma összes részterületét érintik – a vetőmagtól az agrároktatásig (tényleg: az, hogy most a teljes magyar agrár-felsőoktatás egy kézbe, oligarchikus felügyelet alá kerül és kiszorul belőle a kisléptékű, fenntartható gazdálkodás, az ún. Kishantos-modell, szintén egy olyan önrendelkezési kérdés, amelyre rossz választ adtunk), hangsúlyosan foglalkozik két kitüntetett témakörrel, a földhöz jutással, illetve a szabályozási és támogatási környezettel. Ami az elsőt, vagyis a földhöz jutást illeti itt a földzsákmányolás vagy földrablás (land grabbing) jelensége fenyegeti leginkább az önellátás lehetőségét. A kifejezés olyan folyamatot jelöl, amelyben a helyi termelőktől nagybirtokosokhoz, agrár-nagyüzemekhez és spekulációs földvásárlókhoz kerül a termőföld. Nem kell Afrikáig vagy Dél-Amerikáig menni, hogy ilyet lássunk, az elmúlt években lezajlott Magyarországon is az állami földek bérbe- és eladása során. (Ez volt az a színjáték, amelyben a „Földet a gazdáknak” jelszó jegyében megtudtuk, hogy Mészáros Lőrinc helyben lakó családi gazdálkodó, az Orbán-család pedig csendben az ország nagy földbirtokosai közé emelkedett.) Ahogyan a folyamat tényeit feldolgozva az Orbán-kormány korábbi államtitkára, Ángyán József írja: „Néhány európai országot kiemelve azt látjuk, hogy mezőgazdasági területük 80%-át napjainkban is az alábbiaknál kisebb birtokok fedik le: Svájc 54 ha, Hollandia 135 ha, Belgium 150 ha, Lengyelország 250 ha, Franciaország 274 ha, Ausztria 295 ha, Olaszország 337 ha, Dánia 426 ha, és Németországban is csak 1.391 ha. Európa az ennél nagyobbakat már az ún. nagygazdaságok („large farms”) kategóriájába sorolja. Magyarországon ugyanakkor a mezőgazdasági terület fölső 20%-át 3.000 ha fölötti méretű birtokok használják, ennél csak Csehország és Szlovákia nagybirtokainak határmérete nagyobb. (…) A 2010-es választások megnyerése után az Orbán-rezsim az ellenzékben hirdetett programjához képest 180 fokos fordulatot véve – vagy ami még rosszabb, eredetileg is tán ezt tervezve – „a nemzeti tőke erősítése” jelszavával a bérmunkán és néhány növény iparszerű tömegtermelésén alapuló gazdálkodást folytató, kétes eredetű – gyakorta a nemzeti vagyon megrablása, az állami gazdaságok és szövetkezetek vagyonának rabló-privatizációja révén született – tőkés nagybirtokkal, agrároligarchákkal és agráripari óriáscégekkel kötött stratégiai szövetséget (…) Ez a folyamat a föld pár tucat oligarcha és azok gazdasági társaságai – újmagyarul „integrátor” – kezébe kerüléséhez vezet, a vidék pedig ezek export-vezérelt gazdasági expanziójának alapanyag-termelő „hátsó udvarává” válik (…) Míg 2000-ben még közel 960 ezer, 2010-ben pedig mintegy 525 ezer egyéni gazdaságot regisztráltak, addig 2016-ra számuk már a 360 ezret sem érte el, azaz az utóbbi másfél-két évtized alatt mintegy hatszázezer kisebb termelő adta fel a gazdálkodást (…) A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a legnagyobbak, a gazdaságok felső 10%-a szerzi meg az agrártámogatások közel 80%-át, holott ezek a közpénzekből származó kifizetések a társadalom számára hasznosabb teljesítményeket nyújtó kisebbek versenyhátrányának csökkentését kellene, hogy szolgálják. E folyamat egyik súlyos következménye az, hogy a termőföld eltartó képessége, foglalkoztatási kapacitása jelentősen lecsökken.”
Itt már a másik súlyponti kérdésnél, a szabályozási és támogatási rendszernél járunk, amelyben Magyarország szintén a rossz oldalra sodródott, legalábbis az élelem-önrendelkezés szempontjából. Az EU formálódó új Közös Agrárpolitikája (KAP) – a magyar kormány közreműködése nyomán is – az utóbbi hónapokban erősen nagyüzempárti irányba változott, ami elsősorban a multinacionális agrárcégek és növényvédőszergyártók, illetve az érdekükben fellépő tagállamok tevékenységének következménye. Sikerült ugyanis kilúgozniuk és gyakorlatilag az ellenkezőjére fordítaniuk (elsősorban a Tanácsban, másodsorban a Parlamentben) a Bizottság eredeti, sokkal fenntarthatóbb szemléletű javaslatát, valamint teljes mértékben ignorálni a szintén bizottsági ihletésű agrárzöldítési stratégiát (a címe „A termelőtől a fogyasztóig”, lapunk is beszámolt róla tavaly), illetve a az új Biodiverzitás stratégiát. Ez a félresiklás sokaknak nem tetszik az uniós választók soraiban – az elégedetlenség egyik jelen a napokban indult „Mentsük meg a méheket és a gazdákat!” európai polgári kezdeményezés, amely végső soron az uniós agrárpolitika menet közbeni megreformálását célozza. Az aláírók megpróbálnak nyomást gyakorolni a Bizottságra, hogy cövekeljen le az eredeti célok mellett, és ne hagyja kigyomlálni a fenntarthatósági szempontokat – például az élelem-önrendelkezést - a KAP-ból. Aki támogatja az elképzelést, írja alá a petíciót, és/vagy kapcsolódjon be a tematikus hónap programjaiba a Magyar Természetvédők Szövetsége honlapján.