felsőoktatás;alapítvány;

2021-01-29 18:55:55

Elfogadták a kormány „ajánlatát” a vidéki tudományegyetemek

Tizenötre emelkedik azoknak a felsőoktatási intézményeknek a száma, amelyeket az állam helyett vagyonkezelő alapítványok tartanak majd fenn.

A Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem szenátusa is megszavazta pénteken intézményeik modellváltását – amit néhány hete a kormányzat „ajánlott fel” nekik –, vagyis a közeljövőben alapítványi fenntartásra térhetnek át. Nemrég ugyanígy döntött a Debreceni Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem, illetve a Semmelweis Egyetem vezetése is. Ezzel 15-re emelkedik azoknak a felsőoktatási intézményeknek a száma, amelyeket az állam helyett vagyonkezelő alapítványok tartanak majd fenn.

Ez persze nem azt jelenti, hogy az egyetemek teljesen elszakadnak az államtól: működésükhöz továbbra is kapnak állami forrásokat, a teljhatalmúvá váló alapítványi kuratóriumokban pedig szép számmal foglalnak helyet kormányzati emberek, illetve az Orbán-kormányhoz közelálló gazdasági szereplők. Pénteken Orbán Viktor miniszterelnök azt is bejelentette, hogy egy kormánybiztost is kijelölt a „felsőoktatási modellváltás koordinációjára” Stumpf István egykori alkotmánybíró személyében. Szerettünk volna több kérdést is feltenni Stumpf Istvánnak az előtte álló feladatokról, de megkeresésünkre csak annyit mondott, hétfőtől nyilatkozik a témában.

Bár a felsőoktatásért is felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint a modellváltó egyetemek sokkal szabadabban és rugalmasabban működhetnek majd, ez valójában csak a kormányhoz hű és meghatározatlan időre kinevezett tagokkal kitömött kuratóriumokra igaz: szinte minden lényeges kérdésben ők dönthetnek majd az egyetemi szenátusok helyett, a különböző belső szabályozásoktól kezdve az intézményfejlesztési és vagyongazdálkodási terv elfogadásán át a rektorjelölt megválasztásáig. A nagyobb autonómia csak látszólagos, a kuratóriumi irányítás az eddiginél is jelentősebb állami-kormányzati kontrollt biztosít.

Ez pedig – több minden más mellett – azért is fontos a jelenlegi hatalomnak, mert a 2021-2026-os időszakban 1509 milliárd forintot kapnak a magyar egyetemek az unió helyreállítási alapjából, ami négyszer akkora összeg, mint amennyi az unió előző költségvetési időszakában érkezett a magyar felsőoktatás és kutatás támogatására. Az intézmények elfoglalásával pedig még egy esetleges 2022-es választási kudarc esetén is többszörösen biztosított marad az anyagi és szellemi háttér a Fidesz számára a követő négy évre.