Oltás és kötés

Mintha a paksi atombizniszt játszanák újra kicsiben (hogy valójában mekkorában, majd akkor fog kiderülni, ha a számlát is mellékelik). Kinyitjuk a kaput, hogy az ismeretlen és ellenőrizetlen keleti technológia bejöhessen Magyarországra, és így az EU-ba is. Átvállaljuk a gyártótól az összes társadalmi és anyagi kockázatot; gondoljunk csak arra, ki fogja viselni a felelősséget, ha az orosz vagy a kínai oltóanyag használata nyomán tömeges egészségkárosodás következik be, mondjuk az egyenetlen minőség miatt. Felértékeljük a terméket, hiszen jelen van/jelen lesz az európai piacon. Megspórolunk egy csomó időt és költséget a szállítóknak: nem nekik kell az engedélyezéssel vesződniük (ahogy Paks2-ért is mi vívtunk meg az Európai Bizottsággal, sok-tízmilliárdos jogi és alkotmányos költség árán). Amúgy a nukleáris beruházásnál is megpróbálkoztak Orbánék azzal, amivel most a vakcina-fronton – hogy a szakhatóságtól a kormány veszi át az engedélyezést –, csak ott Brüsszel az orrukra koppintott: tehette, mert az atomtechnológia az alapszerződések alapján részben uniós hatáskör.

Nézzük, most már kizárólag az oltóanyagokra koncentrálva, mi van a mérleg másik serpenyőjében. A magyar kormány megint hűségesküt tett az autokratikus orosz és a kommunisztikus kínai rezsimnek – egyelőre elég olcsón a paksi bővítés vagy a Budapest-Belgrád vasút árához képest. Nagyjából ennyi az az eredmény, amit eddig fel tudunk/tudnak mutatni. Használható oltóanyagból egy milliliternyivel sincs több, és záros határidőn belül nem is lesz. A minőséget pedig a keleti opció egyértelműen lefelé húzza. Ezek régi metódusú, kevéssé biztonságos, alacsony(abb) hatékonyságú szerek, cserébe a harmadik világ egészségügyi infrastruktúrájával is kompatibilisek. Lehet persze, hogy ez a fő szempont, de ha így van, az még ijesztőbb, mint maga az elkapkodott bevásárlás.