Előfizetés

A kormány válasza a vendéglátósok engedetlenségére: a nyilvántartásból is törlik a tiltakozókat

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.30. 13:35

Fotó: Béres Márton / Népszava
Bezáratás, engedély-visszavonás, nyilvántartásból törlés és akár sokmilliós bírság is vár a koronavírus-járvány miatti korlátozások ellen tiltakozókra.
Első alkalommal hat hónapra, másodjára már egy évre bezárathatja „ideiglenesen” a vendéglátóhelyet a rendőrség, ha annak üzemeltetője megszegné a koronavírus-járvány miatt meghosszabbított veszélyhelyzet védelmi intézkedéseit – derült ki a Magyar Közlönyben péntek este megjelentetett kormányrendeletből.  Nem lesz tehát kegyelem, ha jó néhány tulajdonos korábbi tervei szerint február elsején hétfőn – tiltakozva az ágazat nehéz helyzete ellen – több ilyen üzlet megnyitna.
Ez azonban még mind semmi, mert ezután az üzemeltetőt a bezáratás időtartamára el is tiltják „a vendéglátó tevékenység végzésétől”. Erről, pontosabban a bezáratásról a rendőrség tájékoztatja az illetékes hatóságot, amely intézkedik az érintett tevékenységet szervező vagy üzemeltető működési engedélyének visszavonásáról, a tevékenység megtiltásáról, és az üzletet még a nyilvántartásból is törlik.

A kötelezettségszegés súlyosságára tekintettel, különösen annak ismételt megszegése esetén, bírságot is kiszabhatnak majd, amely az eddigi egymillió forintos plafontól ezután ötmillióig is terjedhet. A védelmi intézkedések megsértését jelentő kisebb szabálysértési tételeknél is emelkednek majd a bírságok tételei, amelyek összességében ötezer forinttól több százezer, de akár egymillió forintig is terjedhetnek. Amint arról a Népszava is beszámolt, a csütörtöki Kormányinfón a nehéz helyzetű vendéglátó-ágazattal kapcsolatban elhangzott: egy nagykanizsai presszó tulajdonosa tiltakozásképpen bejelentette: február 1-jén helyben fogyasztásra is kinyit, példáját pedig többen is követnék. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter akkor azt mondta: 
„Ezeket a hatályos rendelkezéseket megszegő vállalkozásokat a hatóságok legalább 6 hónapra be fogják záratni. Azok az emberek pedig, akik ilyen helyekre mennek, szabálysértési bírsággal számolhatnak.”

Emlékezetes: a múlt héten a nagy erőkkel kivonuló rendőrség félmillió forintra büntette és két hónapra bezáratta a budapesti Madách téren található Központ nevű helyet. Pedig ott csupán elvitelre szolgáltak ki, ami nem tilos. Igaz, a nyitás örömére a környéken rengeteg fiatal gyűlt össze.

Elkezdték alkalmazni az új koronavírus-gyógyszert a Dél-pesti Centrumkórházban

MTI
Publikálás dátuma
2021.01.30. 12:16

Fotó: Béres Márton / Népszava
Egy 44 éves nő kapta meg elsőként.
Érkezése után két nappal már el is kezdődött a koronavírus elleni, bamlanivimab nevű gyógyszer alkalmazása a Dél-pesti Centrumkórházban – közölte az intézmény szombaton az MTI-vel. A közleményben emlékeztettek, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kezdeményezésére az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet december 12-én Európában elsőként engedélyezte a Lilly bamlanivimab nevű készítményének vészhelyzeti, ideiglenes alkalmazását, az operatív törzs pedig a beszerzését. Pénteken a Dél-pesti Centrumkórházban elsőként egy 44 éves, túlsúlyos, magas vérnyomásban szenvedő nőbeteg kapta meg a bamlanivimab gyógyszert. Az ambuláns ellátás keretében, infúzió formájában alkalmazható szert olyan magas rizikóval rendelkező, enyhe vagy középsúlyos koronavírus-fertőzötteknek lehet beadni, akik a betegség korai stádiumában vannak és nagy a valószínűsége annak, hogy náluk a fertőzés súlyos formában fog lezajlani. „A monoklonális antitest típusú bamlanivimab alkalmazása során a betegnél semmilyen mellékhatást nem észleltünk, a páciens egy óra további megfigyelést követően otthonába távozott. A hazánkban bevezetett korszerű antitestterápia nagy segítséget jelenthet a frissen fertőzött, magas rizikóval és krónikus társbetegségekkel rendelkező páciensek számára” – áll a Dél-pesti Centrumkórház közleményében.

Szlávik János: A kínai vakcina nagyon ritkán átmeneti bénulást okoz

MTI
Publikálás dátuma
2021.01.30. 12:09

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
A gyakran nyilatkozó orvos szerint nem bizalom kell, hanem oltani bármivel, amit a magyar hatóságok jóváhagynak.
A Magyarországon engedélyezett vakcinákban közös, hogy megakadályozzák a kórházba kerülést, és azt, hogy az emberek meghaljanak koronavírus-fertőzés következtében – fogalmazott Szlávik János még péntek este az M1 csatornán. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a kínai vakcinával kapcsolatos felvetésekre reagálva azt mondta: az ilyen típusú oltóanyagoknál – mint az influenza elleni évről évre nagy mennyiségben beadott oltásnál –  nagyon ritkán előfordul, hogy olyan furcsa autoimmun betegség alakul ki, amely átmeneti alsóvégtag-bénulással járhat.
„Ez átmeneti bénulással járó szindróma, és jól ismert a szakemberek körében. Ennek alapján nem lehet kijelenteni, hogy ezek a védőoltások veszélyes lennének az emberekre”

– hangsúlyozta.

Az orvos azt is taglalta, hogy a védőoltások nem egyformák, eltérő a hatásmechanizmusuk, különböző módon kell beadni őket. Az viszont ismert, hogy 80-95 százalékos hatékonyságúak, és nagy részük csaknem 100 százalékos védettséget ad a súlyos megbetegedés és a halál ellen. A mellékhatásokkal kapcsolatban is részletezte:
„A Pfizer oltóanyagánál felmerült, hogy a súlyosan allergiásoknál nagy odafigyelést igényel a beadása, vannak továbbá hírek arról, hogy az orosz Szputnyik oltóanyagnál óvatosságra van szükség egyes betegségeknél.”

Mindazonáltal a főorvos reagált a Magyar Orvosi Kamara állásfoglalására is amely arra hívta fel a figyelmet, hogy az illetékes magyar hatóságok – az oltások iránti szakmai és lakossági bizalom erősítéséért – csak az Európai Gyógyszerügynökség szabályainak is megfelelő bevizsgálás után engedélyezzék a készítmények forgalomba hozatalát. Szlávik János ezzel szemben azt mondta:
„A tagországok önállóan dönthetnek arról, hogy engedélyeztetnek-e egy Európai Unión kívüli védőoltást. A szakemberek véleménye, hogy oltani, oltani, oltani, olyan oltóanyaggal, amelyet a magyar gyógyszerügyi hatóságok engedélyeztek. (...) Az emberek megbetegedését és halálát kell megakadályozni. (...) Járványban kell gondolkodni”.

Szlávik János szerint ugyanis ilyenkor az a lényeg, hogy nagyon sok ember nagyon gyorsan beoltassa magát. Ezért mindenkit arra biztat, hogy regisztráljon és oltassa be magát, különösen a rizikócsoportba tartozók, az idősek és a krónikus betegségekben szenvedők. Azt jósolta:
„Ha a lakosság nagy része beoltatja magát, talán nyárra visszatérhetünk a régi életünkhöz.”