alapítvány;SZTE;modellváltás;

Modellváltás: elszabadultak az indulatok Szegeden

Az SZTE Természettudományi és Informatikai Karának volt dékánja szerint utódja, Horváth Dezső méltatlanná vált tisztségére. Szombaton szegedi diákok és tanárok tüntettek a szenátus döntése ellen.

Lemondott a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) fideszes professzora a modellváltásról döntő szenátusi ülés után, ahol a kormány akaratának eleget téve megszavazták, hogy az egyetem alapítványi kézbe kerüljön.

Az egyetem közkapcsolati igazgatósága pénteken adta hírül: a szenátus többsége támogatta, hogy az SZTE költségvetési intézményből állami alapítású közhasznú alapítvány által fenntartott felsőoktatási intézménnyé alakuljon. A szenátus rendkívüli ülésén a modellváltást 29-en támogatták, 16-an nemmel szavaztak, heten pedig tartózkodtak.

A hvg.hu cikke szerint Pál József, a posztjáról lemondó szenátor jelenleg is a Fidesz szegedi szervezetének alelnöke, az első Orbán-kormányban állami posztot is betöltött, elköteleződését nem is rejtette véka alá soha. Így valóban nehéz helyzetbe kerülhetett, amikor a Doktori Tanács, amely elnökeként a szenátusba került, az alapítványi átalakulással szemben foglalt állást.

A szenátusi ülés három és fél órán keresztül tartott. A később lemondott professzor is indulatosan szólt hozzá a vitához: megkérdőjelezte, hogy a szenátoroknak kötelességük azoknak az álláspontját képviselni, akik őket a szenátusba küldték. Pál József nem is úgy szavazott, ahogy a mögötte álló testület állást foglalt. Ezért több oktató és diák is csalódott volt – olvasható a hvg.hu cikkében. Ha a szenátorok a karokon megszavazott véleményt képviselték volna, akkor a szenátus rendkívüli ülésén ellentétes eredmény is születhetett volna.

A 444.hu a szeged.hu-t idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy Pál József a szavazás után közölte, hogy „hosszas mérlegelés után és kétségek között” döntött úgy, nem veszi figyelembe az általa képviselt bölcsészek akaratát. Szerinte a „kötött mandátum” a képviselők „kiskorúsítását” jelenti, „feleslegessé teszi mások véleményének komolyan vételét”.

Rovó László rektor egyébként először tévesen vezette fel, miről fognak szavazni. Vannak, akik a körülmények miatt érvénytelennek tartják a modellváltást jóváhagyó szavazást. Az RTL Híradó tudósítása szerint szombat délután szegedi diákok és tanárok tüntettek a szenátus döntése ellen. A demonstrálók is azt kifogásolták, hogy a szenátus néhány tagja annak ellenére szavazott igennel, hogy az őt delegáló kar döntése alapján a nem gombot kellett volna megnyomnia. A tüntetésről készült felvételek tanúsága szerint több tiltakozó annak a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek (SZFE) a sárga szájmaszkját viselte, amely ellenállt az alapítványi átalakításnak.

A szeged.hu vasárnap hozta nyilvánosságra Csirik János, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának volt dékánjának nyílt levelet. A volt dékán szerint utódja, Horváth Dezső méltatlanná vált tisztségére, mivel annak ellenére megszavazta a változtatást, hogy azt a kari tanács nem támogatta.