tüntetés;újranyitás;

2021-02-02 07:24:43

3,5 milliós bírságot kaptak az újranyitásért tüntetők szervezői

Ennyi bírságot kaptak a két nap alatt.

A jobboldali, libertárius Le az Adók 75%-ával pártunk vasárnapi és hétfői eseménye eddig összesen 3,5 millió forintos bírságra rúg. Ecsenyi Áront 2 millió forintra, testvérét Szilárdot, a két gyermekes apukát 1,5 millió forintra büntették – közölte a mikropárt az MTI-vel.

Az ikertestvérek először vasárnapra szerveztek tüntetést az újranyitásért. A rendőrök a járványügyi korlátozásokra hivatkozva gyorsan igazoltatni és bírságolni kezdtek a Hősök terén: a szervezők 1,5 milliós csekket kaptak.

Ennek ellenére másnapra ismét tüntetést szerveztek, ahol ismét megjelent 2-300 ember, és a rendőrök is. A forgatókönyv hasonló volt, mint vasárnap, azonban a bírság nőtt 2 millióra, így jött össze két nap alatt 3.5 millió forintnyi szabálysértési bírság a szervezőknek.

Természetesen ez nem tántorít el minket, a határozatot meg fogjuk támadni, és további akciókat szervezünk. Úgy látjuk, hogy egyre többen állnak mellénk, még akkor is, ha sokan csak fotelhuszárok maradnak – írják közleményükben.

Azt még hétfőn jelentették be a szervezők, hogy vasárnap a Parlament előtt fognak tüntetni. A közleményben osztrák, lengyel és olasz példákra hivatkozban, amelyek szerintük azt mutatják, hogy „a felelőtlen politikára nyomást lehet gyakorolni”.

A párt közleménye azzal zárul, hogy véleményük szerint libertariárusok (a lehető legkisebb állam hívei) tüntetnek Európa-szerte, mert