Szlovénia;sielés;

2021-02-02 13:10:55

Összecsukható sílécet fejlesztettek Szlovéniában

A világ első ilyen szerkezete nemcsak könnyebbé teszi a síelést, de a jövőjét is megváltoztatja a gyártók szerint.

A szlovén ELAN sportszergyártó bemutatta a világ első sokoldalú, nagyteljesítményű, összecsukható carving sílécét, amellyel szerintük nemcsak a sípályákat lehet majd könnyebben megközelíteni, hanem megváltoztatja a síelés jövőjét is – számolt be róla a helyi sajtó kedden.

Leon Korosec, a vállalat téli felszerelésekkel foglalkozó részlegnek igazgatója elmondta: az új típusú síléc megkönnyíti a síelés élményét. Azok számára, akik a városokban élnek, egyszerűbb lesz vidékre utazni, hogy a síelés örömének hódoljanak, az összecsukható sílécek mérete pedig megfelel a légitársaságok poggyászkorlátozási előírásainak is – hangsúlyozta.

„A síipar kiemelkedő technológiai fejlődéséről van szó, mert sikerült felére csökkenteni a síléc méretét, majd azt teljesen működő formában újra visszaállítani eredeti formájába” – mondta Korosec.  Hozzátette: az összehajtható síléc kifejlesztése körülbelül négy évet vett igénybe, alapjául pedig a már kialakított összecsukható katonai sílécekhez használt tudományos eljárás és a vállalat saját technológiája szolgált.

A Voyager titka a Connect technológia, amely egy fejlett négytengelyes mechanizmussal köti össze a sílécet a hajlatnál. Ez a mechanizmus a szénnel erősített Fusion lemezzel kombinálva teherhordó platformként működik. A két alkatrész együttesen biztosítja a torziós merevségét, és ezáltal a síelés kiváló teljesítményét – magyarázta.

Korábban már voltak kísérletek arra, hogy összecsukható sílécet fejlesszenek ki, de eddig egyik sem volt sikeres – hangsúlyozta az igazgató.