Fertő tó;beruházás;turizmus;

Felújítás helyett óriás beruházás a Fertő tónál

Rejtegetik a kíváncsi szemek elől a Fertő tónál épülő óriási turistaközpontot. A teherautók a szőlőtőkék között dübörögnek, a helyiek meg nagyot kerülnek, ha látni akarják a vizet.

Ötpercenként jön egy teherautó – legyintett lemondóan egy fiatal nő a reggeli kutyasétáltatás közben a Sopront és Fertőrákost összekötő Fehér útnál. A számtalan nehézjárművel a Fertő tó partjára tervezett, 32 milliárd forintból készülő turistaközpont építésén dolgoznak - a kocsik nyomában mindenütt száll a por és apró szürke darabokra morzsolódik a szőlőtőkék között kanyargó flaszter. A gyümölcsösök tövében felszántott sár jelzi, hogy a járművek kínkeservesen kerülgetik egymást egy olyan úton, amelyet eredetileg a Káposztás hegy szőlészeinek forgalmára méreteztek.

Míg a teherautókat közelről, a fertőrákosi öbölbe tervezett óriásberuházást csak a távolból lehet figyelni. Az építkezéshez vezető utakat lezárták, így a vízparti munkálatokat elkerítették a kíváncsi szemektől. Az érdeklődőknek marad a távcső: a tó feletti hegyormon például egy hobbi madarásszal találkozunk, aki a telelő nyári ludak helyett az építkezés távolban derengő foltjait leste. Annyit kiveszünk mi is, hogy a tóparton javában dolgoznak a markolók, a világörökségi terület jelképes cölöpházaiból már csak kettő maradt, helyettük kék munkásbodegákkal rakták teli a tópartot.

A beruházásról a projektet levezénylő Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Zrt. (SFTF) annyit közölt, hogy jelenleg a mélyépítési és a közművesítési munkák folynak, de hamarosan nekilátnak a kotrási és partfalépítési feladatoknak is. Ezek során elkészülnek a csónak-, vitorlás- és sétahajókikötők, az iszap tárolására pedig zagytározókat építenek. Ez 8,6 milliárd forintba kerül és tizenhat hónapig tart. Ezután húzzák fel az épületeket.

A SFTF szerint napi 25-30 teherautó halad keresztül a Fehér úton, a cég állítása szerint pedig azért ezt az útvonalat választottak, mert a három lehetséges alternatíva nagyobb környezetterheléssel járt volna. Ugyanakkor a Zrt, azt ígérte: a forgalom miatt keletkezett úthibákat kijavítja.

Az egyik szőlő dűlőjét már kiszélesítették és felszórták murvával, hogy jobban bírja a terhelést – mindezt nem messze a Nemzeti Park táblától.

– Megette a fene – dühöngött egy idős hölgy, aki a férjével éppen a szőlőben dolgozott. Állítása szerint a teherautók a faluba is bemennek, pedig azt ígérték, hogy ilyen nem lesz.

És valóban: a rövid időn belül érkező öt nehézjárműből csak három kanyarodott rá a földútra, az utolsó kettő sofőrje gázt adott és behajtott a településre.

Nemsokára csatlakozott hozzánk egy mopszlijukat sétáltató helyi házaspár. Abban mindenki egyetértett, hogy a fertőrákosiaknak senki sem mondta el, mi is épül a tóparton. (A sajtóval sem közlékenyek: korábban a soproni, most a fertőrákosi polgármester sem reagált megkeresésünkre.) A helyiek ennek megfelelően azt sem tudják, hogy mikor mehetnek majd újra a tóba, a part ugyanis már két szezon óta elérhetetlen számukra. Sokan úgy saccolják, hogy a következő két nyáron is csak a kerítés mögül vagy a hegy tetejéről nézhetik a tavat, de ha bele is akarnak menni, akkor célszerű Ausztriába átmenni.

A falu egyébként megosztott a beruházással kapcsolatban. A házaspár szerint az mindenképpen előnyös, hogy felújítják a régi kikötőt, ám attól tartanak, pár év múlva egy tájba nem illő „űrkikötőt” látnak majd a parton. Egy idős tanítónő viszont örül. – Pénz áll majd a házhoz – mondta, és magyarázatul hozzátette: – A tópartra álmodott turistacentrumba özönleni fognak a vendégek és a falusiak jó pénzért tudják majd kiadni a szállásaikat.

A valóban rossz állapotban lévő fertőrákosi öböl felújításra szorult, ám a helyiek szerint renoválás helyett meglódult a döntéshozók fantáziája, és a fejlesztés hamar megalomán nagyberuházásba csapott át.

A környezetvédők szerint ráadásul az építkezés után a napi több ezer látogató, valamint sok száz autó veszélyeztetni fogja az UNESCO világörökségi és NATURA 2000-es területet. Az SFTF ezzel kapcsolatban azt közölte: a beruházás valamennyi szükséges környezetvédelmi, természetvédelmi és örökségvédelmi engedéllyel rendelkezik, az UNESCO-tól pedig semmilyen megkeresés nem érkezett.   

A kezdeti tervek megnégyszereződtekA kormány által 2015-megálmodott Fertő tavi turistacentrum hamar kinőtte magát: 2016-ban még 7,9 milliárd forintot szántak a fejlesztésre, tavalyelőtt tavasszal viszont már 23,2, aztán 32 milliárdos beruházásról beszéltek. A 60 hektáros turisztikai központ így már egy százfős szállodát, nyolcszáz hajós vitorláskikötőt, apartmanokat, parkolót és térkövezett sétányokat foglal magába. Az óriásberuházás kivitelezését tavaly nyáron Mészáros Lőrinc oligarcha, Orbán Viktor barátjának egyik érdekeltsége kapta meg.