Önsorsrontó pártok Olaszországban

Az olasz belpolitika szereplőire az „önsorsrontó” a legtalálóbb kifejezés. Ha az egyes pártokat lefizetnék, akkor sem tudnák ennyire sikeresen szétverni magukat. Most ugyan újabb esélyt kapott Róma, Sergio Matterella köztársasági elnök ugyanis Mario Draghit, az Európai Központi Bank (EKB) volt elnökét bízta meg a kormányalakítással azt követően, hogy Roberto Fico parlamenti elnök előző este bejelentette: nincs meg a szükséges parlamenti többség Giuseppe Conte harmadik kabinetjének megalakításához. Draghi neve hallatán a piacok lelkendeztek, a tőzsde szárnyalni kezdett, a csődkockázati mutató csökkent.

Hiába közelíti meg azonban a GDP arányos államadósság a 160 százalékot és hiába venné át Draghi a kormányzást egy sorsdöntő időszakban, amikor a koronavírus-járvány gazdasági hatásait enyhíteni hivatott helyreállítási alapból befolyó összeg rendeltetéséről kellene dönteni, a piacok is túl gyengék ahhoz, hogy a pártokat rávegyék egy kis józanságra. Az ország egyedüli szerencséje, hogy Sergio Mattarella az ország érdekeit szem előtt tartva kijelentette: ebben a helyzetben nem lenne szabad előrehozott választást rendezni.

Conte azután volt kénytelen végképp bedobni a törülközőt, hogy Matteo Renzi volt kormányfő pártjával, az Italia Vivával nem sok hajlandóságot mutatott arra: megállapodjon a balközép kormánnyal a folyatásról. Renzi stratégiája bejött: felrobbantotta a koalíciót, megbuktatta Contét és az általa is preferált Draghit nevezték ki kormányfőnek. Csakhogy a koalíció (papíron legalábbis) nagyobbik pártja, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) közölte, nem szavazza meg Draghi kormányát, s ha tartja magát ehhez, az azt jelentené: lehetetlen lesz elkerülni az idő előtti voksolást, ami a jobboldali populisták győzelmét hozná. Ez azonban öngyilkosság lenne az M5S és az Italia Viva részéről: előbbi párt 150-nél is több mandátumot vesztene egy új parlamentben, utóbbi pedig be se jutna. Mégis bármire képesek. Nem is csoda, hogy a közvélemény se érti, hogy lehetnek ennyire felelőtlenek.

Renzi hadjáratával annyit már „elért”, hogy a kormánypártok népszerűsége esett a kormányválság alatt. Az olaszok 55,6 százaléka egyébként úgy véli, Draghi alkalmas miniszterelnök lenne, csak 28,9 százalék nevezte meg Contét, de a kormánypárti szavazóknál egészen más a helyzet: Contét nevezte meg 68,4 százalék, Draghit pedig 29,8 százalék.

Az 1947-ben született Draghi elismert szakember, 2005-2011 között az Olasz Nemzeti Bank elnöke volt, ezt követően irányította az EKB-t 2019 októberéig. A Forbes magazin 2014-ben a világ 8. legbefolyásosabb személyiségének, 2015-ben pedig a Fortune a világ második legnagyobb vezetőjének nevezte.