András László - Babiczky Tibor: Sötétség délen (Részlet egy készülő kötetből)

Két fiktív – és időben egymástól távoli – költő „megtalált” versei ezek. Khtónikosz (i. e. V. század) és Alloszantrasz (i. e. I. század) beszél ugyanarról.

A háláról

Ha te nem vagy, nem élek palotában – ez igaz.

De a lelkem sem volna – mint vihar roncsolta vitorla –

szemétre szánt selejt. A háboru lételemed:

kín által jöttél a világra, mint mások is,

és csatazajban, mint csak kevesek. Felperzselsz hát

minden várost, amelyik veled szembeszegülni merészel,

végül megállsz a terméketlenné tett földön,

házak forró romjai közt, fél szemmel se figyelve

arcát a szenvedőknek – s beárazod akkor a békekötést.

Hála, isten

Azt beszélik, bikát áldoztál, miután

összefeküdtem veled, te nyomorult,

mert hálás vagy Apollónnak ezért. Hát

elvétetted, te barom. Hermészt illeti hálád.

A jóslat

Takarodj a szentélyből, nyomorult! –

üvöltötte Pűthia, s ő futott

szörnyű sorsa elé.

A jóslat

Kár volt az áldozatért. Lehetett volna egy jó

vacsoránk. Termőből az évszak úgyis épp

terméketlenbe fordul át, a jóslat pedig úgy szólt

az imént, hogy tavasszal már fölöttem nő a fű.

A Kis Kutya csillagkép alatt

Az istenek összezavarták, mit Püthia jósolt.

Persze, ki tudja? Magas árról hadovált, hullámról,

s most mint tű a rózsalugasban, szúrja fejünket a nap.

Az aszály évada ez, és ha élni szeretnénk,

mindenért, a borért is, rengeteget fizetünk.

A csillagos ég

Hajdan csillagos égre ha néztem, apám mesélt,

hogyan keletkezett a halvány ösvény odafenn.

„Rheia vagy Héra dús melléből kilövellt?

Valamely durcás kicsi isten vagy hérosz

köpte az égre az anyja tejét? Nem tudjuk.

Az ösvény isteni mű. Csak az isteneket

teremtette meg az emberek képzelete.”