olimpia;

2021-02-05 06:18:58

Újra itt van

Újra itt van a budapesti olimpia rendezésének témája, ami valójában sosem került le a napirendről, hiszen a 2017-es megfutamodás óta is épülnek azok a létesítmények, melyeket a nyári játékok helyszíneként képzelnek el a honi döntéshozók.

A 2024-es budapesti pályázat akkor bukott el, amikor a Momentum összegyűjtött 266 ezer aláírást a népszavazásra. A referendumot nem írták ki, mert a kormány attól tartott, a fővárosi lakosság nem támogatná a rendezést. Hogy ezek után miért a Momentumot tették felelőssé a pályázat elbukásáért, nehezen érthető, hiszen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem ad olyan városnak rendezési jogot, ahol a lakosság többsége ellenzi a játékok lebonyolítását. Népszavazás nélkül nem lehet pályázni a 2032-es játékokra sem.

Az ország jelenlegi állapotában, amikor a koronavírus-járvány miatt emberek milliói kerültek a korábbinál is nehezebb helyzetbe, amikor azzal szembesülünk naponta, hogy a kormány folyamatosan hangoztatott jelmondata, a „minden élet számít” csak azokra vonatkozik, akik eddig sem éltek rosszul, ilyenkor előhozni az olimpiai pályázatot, visszafogottan fogalmazva: nem szerencsés. Akik valóban egzisztenciális gondokkal küzdenek, azoknak maradnak a motiváló üzenetek - ők örüljenek annak, hogy Budapest ismét nekifut az olimpiának, így biztos könnyebben elviselik, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj.

A 2024-es olimpiai pályázat megvalósíthatósági tanulmánya 1,1 milliárd forint közpénzből készült el, külső tanácsadók ezen kívül 5,8 milliárd forintot kaptak. Ez az összeg 7,2 milliárdra emelkedett, amikor Róma visszalépett, és újra kellett értékelni a kialakult helyzetet.

Az árak azóta tovább nőttek, ezért valószínűleg még nagyobb összeget kell majd az előkészítésre fordítani, hiszen úgy tűnik, jelenleg az olimpiarendezés a legfontosabb.

Elvégre a koronavírust – ahogy azt a miniszterelnök megmondta - már levittük a birkózószőnyegre.