Szabad szemmel - A Néppártnak a Fidesz a legnagyobb sara

Nemzetközi sajtószemle, 2021. február 8.

Ugyan az eredeti terv az volt, hogy a nagy európai pártcsaládok is a demokrácia felé tereljék az új tagországokból érkező és soraikba belépő politikai erőket, a vége azonban az lett, hogy ezek a szövetségek fedezik a térség rossz fiúit, autokratáit. Ennek legékesebb példája az EPP és Magyarország – írja Dalibor Rohac, az American Enterprise Institute Pozsonyból elszármazott elemzője.

Felidézi, hogy az Európai Néppárt már 10 éve adja elő a szokásos cirkuszt, mármint hogy a jogsértések miatt kizárja a Fidesz, ám abból mégsem lesz semmi. A magyar EP-képviselők továbbra is felszólalhatnak a plenáris üléseken és tisztségeket tölthetnek be a bizottságokban, a konzervatív tömörülésnek köszönhetően. Sőt, nagyon úgy néz ki, hogy ha elérkezettnek látja az időt, akkor a magyar kormánypárt előbb lép ki az EPP-ből, mint ahogy az saját maga megszabadulna tőle.

Az Orbán-kabinet olyan intézkedéseket, hozott, mint a Stop, Soros!, kiebrudalta a CEU-t és lehetetlenné tette, hogy a kis pártok saját listával induljanak a választáson. A Néppárt minderre maximum felvonta a szemöldökét és időnként pufogott. Viselkedése mutatja, mennyire felszínesek a pártcsaládok, és hogy milyen akaratlan következményei vannak a tervnek, mármint hogy egész Európában demokrácia jöjjön létre.

A gondok leginkább abból erednek, hogy az uniós politikát alapvetően a tagok szándékai határozzák meg. És az egyes frakciók nemigen tudják megzaboláznia a renitens pártokat, annál is kevésbé, mert Strasbourgban a befolyásuk attól függ, hány mandátumuk van. Ez pedig felülír jóformán minden más megfontolást. A Néppártnak a Fidesz a legnagyobb sara, de ott van még a hasonló politikát követő szlovén miniszterelnök is, arról nem beszélve, hogy az EPP menlevelet adott a nevetséges bolgár kleptokráciának, Boriszovval az élen.

De ugyanígy vaj van a szociáldemokraták és a liberálisok fején is, ezért a pártcsaládok sűrűn vádolják egymást, hogy pont ti beszéltek, meg hogy a másik képmutató. Pedig elvileg meg kellene fizetniük az árát, ha valamelyik tagjuk letér a demokrácia útjáról. Csak éppen a hazai választóknak nemigen fűlik a foguk ahhoz, hogy megbüntessék saját politikusaikat, amiért azok autokratákkal szövetkeznek.

Ám amíg a nagy pártszövetségesek antidemokratikus figurákat fogadnak be, addig felmentést adnak ki számukra. Legitimálják ezeket a korrupt, esetenként autoriter vezetőket, amit azután azok odahaza arra használnak, hogy visszaverjék a bírálatokat.

Magyarország kapcsán katasztrofálisnak bizonyult, hogy folyamatosan próbálják megbékíteni. Lásd az EU pénzügyi csomagja ügyében létrejött kompromisszumot, amely gyakorlatilag biztosítékot jelent Orbán számára, hogy hazai üzelmei nem befolyásolják az EU nagyvonalúságát. Az is árulkodó, hogy a Daimler nem sokkal a brüsszeli megállapodás után jelentette be: 100 millió eurót költ új kecskeméti üzemére, amihez a magyar kormány jelentős támogatást nyújt.

Mindez persze jócskán árt az unió hitelességének. A Nyugat-Balkán vagy Ukrajna vezetői azt a következtetést vonhatják le, hogy nagy pártcsaládok megtűrik a posztkommunista tolvaj rendszereket és a tekintélyuralomra törekvő politikusokat. Azaz szélhámos vezetőket fedeznek. Márpedig ha a szövetségek nem tartanak nagytakarítást a saját soraikban, akkor alighanem írott malaszt marad az az európai törekvés, hogy az unió megvédje a demokráciát és a jogállamot.

Die Welt

Az osztrák kancellár már alig várja, hogy ne kelljen nap mint nap beleavatkoznia az alapjogokba, és nyugodtan elmehessen sörözni a barátaival, illetve minden kötöttség nélkül meglátogathassa a szüleit, valamint a nagymamáját. A 34 éves Kurz abból az alkalomból nyilatkozott, hogy kormánya mától lényegesen enyhíti a korlátozó intézkedéseket, ugyanakkor szigorít a beutazási feltételeken, miközben változatlanul magas, 1500 körül van a napi korona megbetegedések száma.

Azt mondja, nem volt más választás, mert az embereknek elegük van a bezártságból, így egyre kevesebben tartották magukat az előírásokhoz. Ezért újra megnyílnak az iskolák és az üzletek, de a diákoknak reggelente teszten kell átesniük, mint ahogy azoknak is, akik pl.fodrászhoz mennek.

A kormányfő azonban jelezte, hogy ha megint rosszabbra fordul a járványhelyzet, akkor visszatérnek a nagyobb szigorhoz. Annál is inkább, mert az egyetlen megoldást a vakcina jelenti, abból viszont egyelőre nincs elég, ám közben a brit és a dél-afrikai törzs legalább 30 %-kal gyorsabban terjed, mint az eredeti változat. Kurz úgy számol, hogy az oltások eredményeként nyárra normalizálódhatnak a viszonyok, de addig még viharos hónapok következnek.

Az oltóanyag körüli mizéria kapcsán kifejtette, hogy jó ötlet volt a közös beszerzés. A gondot ott látja, hogy túl lassú az illetékes európai hatóság. Hogy mennyiért sikerül megvenni a szert az ez esetben teljesen lényegtelen, mert a fertőzés minden hete hatalmas károkat okoz. Amibe persze belejátszanak a gyártóknál fellépő gondok is.

A maga részéről nem zárja ki, hogy Ausztriában is beadják az orosz vagy valamelyik kínai készítményt, de csak akkor, ha azokat engedélyezik az EU-ban. Itt szó sincs geopolitikai harcról, csakis a hatékonyság, a biztonság és az számít, hogy gyorsan hozzá lehessen jutni ezekhez a szerekhez. Viszont ha az oroszok és a kínaiak megkapják az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyását, akkor akár arról is szó lehet, hogy osztrák földön szintén gyártsák ezeket az vakcinákat.

Külpolitikai kérdésekre áttérve a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Navalnijt szabadon kell engedni. Egyetért azzal, hogy ha Moszkva nem enged, akkor szankciókat kell alkalmazni. Ám azt elutasítja, hogy a megtorló intézkedések keretében leállítsák az Északi Áramlat 2 építését, mert a gázvezeték nem csupán az oroszok, hanem a németek, osztrákok és más európai államok érdekeit is szolgálja.

Egy orosz szakértő szerint belülről destabilizálódik a putyini Oroszország, miközben Navalnij üldöztetése jól mutatja a társadalmi elégedetlenséget. A szerző, Tatjána Sztanovaja, az R. Politik elemző intézet alapítója, a Carnegie Moszkva Központ vendég szakértője a kommentárban rámutat, hogy az ellenzéki vezető bebörtönzése még radikálisabb húzás, mint az, hogy megpróbálták megmérgezni.

Ezáltal ugyanis a rezsim sokkal nagyobb kockázatot vállal, mint azzal, ha sikerült volna eltenni láb alól. Az egész mikrokozmoszként mutatja, milyen gondokkal is került szembe a Kreml az utóbbi években. A Krím 2014-es megszállása óta az államfőt a geopolitika foglalja le, a napi kormányzárt átengedi arctalan technokratáknak.

A rendszer korábbi sikere arra épült, hogy folyamatosan tudta emelni az életszínvonalat, miközben lelkesítette az oroszokat a nemzetközi porondon elért sikerekkel. Jelenleg azonban ennek a helyébe a riogatás lépett és megint az a mantra, hogy Oroszország anyácska ostromlott erőd.

A ravasz politikai tanácsadók helyét a titkosszolgálat foglalta el, az pedig azt csinálja, amihez a legjobban ért: mindennapos az elnyomás, az üldöztetés, a fenyegetés, a pártos bíráskodás. Pedig Navalnij immár komoly kihívást jelent, mivel letartóztatása az igazságtalanság áldozatát csinálta belőle. Ily módon olyan folyamatok indultak be, amelyek azzal fenyegetnek, hogy aláássák az egész hatalmi szerkezetet. Miközben a Kreml még inkább tengelyt akaszt a Nyugattal és durván visszautasítja a külföldi „figyelmeztetéseket és aggályokat”. Az EU külpolitikai főbiztosát a minap úgy kezelték Moszkvában, mint egy ellenséges erő megbízottját.

Ám Navalnij személyében Putyinnak most először támadt igazi ellenfele. Az államfő nem képes leszerelni a közelégedetlenséget, nem tud hiteles képet adni arról, merre is igyekszik vinni az országot. A társadalmi-gazdasági gondok közben óriásiak. A lakosság 80 %-a menthetetlenül korruptnak tartja a hatóságokat. A Kreml megcsontosodott, az államfő nem tudja rávenni magát érdemi reformokra.

Ennélfogva csak az marad, hogy folyamatosan ellenségeket keres, nyomást gyakorol a közösségi médiára és összeesküvéssel vádolja a külföldet. A gyutacsot a mostani drámában a Navalnij elleni gyilkossági kísérlet jelentette, de a tüzet a tömegek csömöre és elégedetlensége lobbantotta fel. És mivel a hatalom nem hajlandó a párbeszédre, ezzel szinte beprogramozza, hogy politikai tiltakozások robbannak ki. Ugyanakkor az látszik, hogy válaszként Oroszország határozottan tart az elnyomó állam felé.