járvány;koronavírus;Szputnyik V;

2021-02-09 15:53:45

Az Európai Gyógyszerügynökség előtt van a Szputnyik V bejegyzési kérelme

Erről kedden Moszkvában tett bejelentést az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap.

Benyújtotta a Covid-19-betegség elleni Szputnyik V vakcina bejegyzésére vonatkozó kérelmet az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI).

Erről, valamint a kérelem benyújtásának az EMA általi megerősítéséről kedden Moszkvában tett bejelentést az RFPI.

Kirill Dmitrijev, az RFPI vezérigazgatója a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva kifejezte reményét, hogy az orosz bejegyzési igényt gyorsan át fogják tekinteni az Európa Unióban, és

Megismételte, hogy a nagyszabású vakcinaszállítások Európába csak az orosz lakosság átoltása után kezdődhetnek meg. Mint mondta, ez májusban-júniusban válhat esedékessé.

Az RFPI közleményében emlékeztetett, hogy az alap és vakcinafejlesztők, illetve az EMA képviselői január 19-én konzultációt tartottak. Orosz részről az engedélyeztetési eljárásban való részvételre támasztott igényt tavaly október 22-én nyújtották be.

Az RFPI tájékoztatása szerint Azerbajdzsán hétfőn megadta az engedélyt az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem vakcinája, illetve a Szputnyik V kombinált tesztelésére. A kísérlet a hónap végén kezdődik, és fél évig tart majd. Az RFPI közölte, hogy a tesztelést több országban fogják elvégezni, mindenütt 100 önkéntes bevonásával.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő a Szputnyik V kijevi elutasításával kapcsolatban kijelentette, hogy a vakcina iránt nagy a kereslet, ezért ha az ukrán vezetés nem kér a szállítmányokból, több jut másoknak. Megjegyezte, hogy Ukrajnában sokan vannak olyanok, akik beoltatnák magukat az orosz vakcinával, és úgy vélekedett, hogy a bizalmatlanság „abszolút kisebbségi álláspont”, amely komolyan szemben áll az elismert teszteredményekkel.

Oroszországban a kedden közzétett hivatalos adatok szerint

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 105 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 214 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 638 807 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.