Valentin-napi történet következik, kalandos és romantikus, az online társkeresés előtti hőskorból. Essünk túl máris a végére kívánkozó közhelyen: az élet a legnagyobb rendező. Látni fogjuk, a groteszk műfajában is.
Frank Hayostek (1924–2009) szomorúan ténfergett a teherhajón, 1945 végén. Truman elnök azt mondta, hárommillió amerikai katona térhet haza karácsonyra a háború befejeztével. Népszerű ígéret volt, csak logisztikailag tarthatatlan. A fiú sorstársaival együtt a viharos Atlanti-óceánon hánykolódott, amikor beköszöntött az ünnep. Magányában üzenetet írt, palackba hajtogatta, és a hullámokra bízta.
Nyolc hónappal később, 1946 nyarán egy kutya szagolta ki Írország délnyugati partján. Oscar border collie volt, ebbe az érzelmes mesébe illő foltos cukiság. Gazdija pedig, természetesen, ifjú hajadon. Meghatottan olvasta a palackpostát. Válaszolt is a megadott címen az „egyszerű amerikai fiúnak”, aki azt írta méla estéjén, csak egy kis boldogságra vágyik.
Breda O’Sullivan (1928–2010) tizennyolc éves volt, sudár, kék szemű ír lány. Mélyen katolikus, hitt a Gondviselésben. Frank nem volt vallásos, de ő is úgy érezte, valószerűtlen ismeretségük nem lehet vak véletlen műve. Levelezni kezdtek. Keresztnéven szólították egymást, fotót cseréltek. A fiú megemlítette, „esetleg” külföldön vállalna munkát, a lány azt felelte, örülne, ha „netán” Írországot választaná.
Két lélek egymásra talált. Frank évek alatt spórolta össze a hajóút árát. 1952 februárjában Valentin-napi kártyán tudatta: nyárra jegyet váltott. Breda türelmetlenül várta. A fiú alig bírt az izgatottságával, úton-útfélen büszkélkedett. Szenzációs románcukról beszámolt egy helyi lapocska, a pennsylvaniai Johnstown Democrat, abból vették át az országos újságok. Júliusban könnyfakasztó cikket közölt a Time magazin.
Felkapott lett a transzatlanti love story Dublinban is. Így esett, hogy szemfüles ír riporterek megelőzték a hősszerelmest. Kopogtattak a lánynál, meginterjúvolták, lefényképezték. Augusztus 5-én kíváncsiskodók tolongtak a kikötőben, hogy szemtanúi legyenek a nagy pillanatnak. Breda és Frank alig találta meg egymást a tömegben. Utána sem akadt sok háborítatlan idejük kettesben, a publikum leste a híreket.
Főleg a lányt zavarta a celebritással járó szüntelen figyelem. Nem ért rá folyton romantikázni, mert a tanyájukon fejnie kellett a teheneket – a paraszti idill nem pont olyan, amilyennek a városi olvasó képzeli. És még hátra volt a sorsdöntő vallomás. A fiú kibökte, amiről addig szemérmesen hallgatott: bevonulás előtt megnősült, de azóta elvált. Ez viszont tabu volt a buzgó katolikus ír családban.
Happy end híján, két hét elteltével Frank hazautazott. Többé nem találkoztak. Még írtak egymásnak néhányszor, aztán abbahagyták azt is. Idővel túltették magukat a csalódáson. Ugyanabban az évben volt az esküvőjük, külön-külön. Emlékül csupán a lány levelei maradtak fenn, Frank eltette mindet. Amit ő írt anno, azt Breda elégette: erényes asszonyként nem őrizgette egy másik férfi szerelmes üzeneteit.