„Mi tartott ezen másfél óráig?”

A regisztrált személyek oltása úgy tűnik nem lesz zökkenőmentes.

Múlt hét csütörtök óta zajlik a regisztráltak oltása, ám a sorrendben előrébb szereplők tapasztalatai azt mutatják, hogy a folyamat nem lesz zökkenőmentes.

Oltás. Az alkalmi tájékoztatót a bejárati ajtó mellé ragasztották fel nem túl akkurátusan. Kicsit ferdére sikeredett, a cellux máris engedni látszott. A fekete filccel felírt szó alatt mindenesetre volt egy apró betűs rész: csak második körösöknek. Ezt már nem mindenki olvasta el, sőt a felette álló szóra se futotta az energiából. Ebből azután több vita is kerekedett. A pesti kórház ajtaján belépők zöme ugyanis automatikusan beállt a sorba, mindenféle kérdezősködés nélkül. Némi álldogálás után rájöttek persze, ez nem a röntgen, de nem is a sürgősségi vagy éppen a betegfelvételi iroda.

Sokaknak a kézbe kapott nyomtatvány se ütött szöget a fejébe, csak elkezdték kitölteni. Nem mindenkinek ment könnyen. Egy középkorú asszonynak némi jelentőségteljes sóhajtozás, tanácstalan tollrágás és éterbe dobott költői kérdés, miszerint „ide most mit kellene írni” után két mentős segített a megfelelő válaszok megtalálásában. Beírta, és megnyugodva várt még félórát, majd megkérdezte a szomszédját: mindig ennyien várnak a laborra? Az igazság kissé mellbe vágta, mire csapkodva elrohant.

Úgy egyórás ácsorgás után az oltásra várakozóknál is kezdett szakadozni a cérna. Az oltópont ajtaját őrző két, terepszínű gyakorlóban álldogáló, fegyvertelen katona hősiesen tűrte az arcukba fröcsögő nyálat, a heveskedést és értetlenkedést. Bár arcuk nyitott könyvként sugározta nem túl békés gondolataikat. Azután egyiküknek sikerült válaszolni egy csípőset, ami persze csak olaj volt a tűzre. Most már az addig békésen álldogálók is hangosan tiltakoztak, mondván, ők kérem dolgoznak, leáll a betegellátás. Mire mások is heveskedni kezdtek, hogy ők se érnek rá jobban, mert ők is dolgoznak, és ők is időpontra „Mi tartott ezen másfél óráig?” jöttek. Ez az állítás fedte is a valóságot, hiszen az egészségügyi dolgozóknak, orvostanhallgatóknak meghirdetett második körös oltás zajlott. Sokan nem értették, hogyha ugyanarra a helyre és időpontra hívták vissza őket, akkor most miért álldogálnak másfél órája, ha az első kör lement húsz perc alatt.

Igazából ez később sem derült ki. Az ajtón átjutottaktól nem kértek semmit, nem volt hosszú kikérdezés, alapos vizsgálat, nem voltak újabb kitöltendő papírok. Volt egy csuklós lázmérés, ami jelezte a kihűlés állapotát, a hűs folyosón ugyanis folyton nyílott az ajtó, és az oltásra várók sálját szinte vízszintesen tartotta a huzat. A lázmérés után már csak a kikérdezés volt hátra: tapasztalt-e bármilyen mellékhatást az előzőnél? Ha nem, akkor irány az oltószoba.

Az ott üldögélő orvos láthatóan unatkozott. Maga az oltás ugyanis legfeljebb egy percig tartott, újabb néhány másodpercbe telt, amíg közölte, hogy 15 percet még várjon a folyosón, ha esetleg rosszul lenne. Hogy milyen tünetek lehetnek, azt a páciens meglévő tudására bízta. Ennyi. A második körös beoltott pedig végképp nem értette, mi tartott ezen másfél óráig.