hideg;állatvédelem;fagyás;háziállatok;

2021-02-11 10:28:10

Figyeljünk a fagyban a háziállatokra is!

A szabadban tartott kutyáknak hőszigetelt ház, a lakásban élőknek cipő és ruha is ajánlott.

Az extrém hideg a szabadban tartott gazdasági állatokra és a házi kedvencekre is veszélyt jelenthet – hívta fel a figyelmet az Orpheus Állatvédő Egyesület. Közleményükben azt írták, kis odafigyeléssel elkerülhető az állatok szenvedése.

A nagy hidegben kint tartott kedvencnek feltétlenül biztosítsunk energiában dús eleséget és szélvédett kuckót – hívta fel a figyelmet Seres Zoltán, az egyesület vezetője. Napközben többször ellenőrizzük az ivóvizes tálakat, a fagyott vizet cseréljük langyosra. Ne feledjük azt sem, hogy a hideg idő hatására nem csökken az állatok mozgásigénye, mindennap szánjunk időt a sétára, játékra. A szabadban tartott házi kedvenceket semmiképpen se fürdessük, mert azzal lemosnánk a természetes zsíros védőrétegét.

Az utcákon sok kóbor állat kószál, az állatvédők azt kérik, aki tud, fogadjon be közülük egyet. Seres Zoltán hangsúlyozta: „a háziállatok felelős tartása a gazda kötelessége. Állatot elhagyni, kitenni vagy úgy tartani, hogy az elpusztul, bűncselekmény, amiért letöltendő börtönbüntetés is kapható.”

Kutyaruha - hasznos vagy divat?

A gazdik a hideg téli napokon gyakran ruhákat, cipőket adnak a kutyákra. Ez nemcsak divathóbort, hasznos is lehet – mondta Seres Zoltán. Ezeket, némi kreativitással, akár otthon is el lehet készíteni. Ekkor figyelni kell arra, hogy az öltözék ne zavarja az állatot a mozgásban, ne szorítsa, de ne is legyen túl nagy, és az is fontos, hogy a dolga végzésében se akadályozza. A kutyaruhát is rendszeresen kell mosni, hiszen az utcán sok baktérium, vírus tapadhat rá. Nem árt, ha mindjárt két–három váltást is készítünk vagy szerzünk be – írták.

A vízálló anyagból készült kutyacipő kényelmes és hasznos viselet lehet a téli időszakban; megvédi a kutya lábát a jegesedés ellen kiszórt, maró hatású sótól. A kimart tappancs fájdalmas és nehezíti a kutya járását, a sebek ráadásul könnyen el is fertőződhetnek. 

Kutyát házba

Az udvaron tartott kutyákat nyáron a hőgutától, télen pedig a fagyás ellen védi a hőszigetelt kutyaház. Ilyet vásárolhatunk, de akár magunk is készíthetünk. A hideg ellen védő kutyaháznak kicsit kell nagyobbnak lennie a lakójánál, a túl nagyot az állat ugyanis nehezebben „fűti be”. A jó ház fedett, minél szélvédettebb, meleg helyen áll, kívülről és belülről is fa borítja. 5-6 centiméteres lábakon kell állnia, hogy megvédje a kutyát a saras esőtől és a latyakos hótól is. A házat belülről puha szőnyeggel, rongyokkal béleljük ki, amelyet kéthetente ajánlott cserélni. Az udvaron telelő kutyust télen nem szabad megfürdetni. Paraziták elleni permettel olyan, meleg helyen kezeljük, ahol rendesen meg is tud száradni. Ha nagyon hideg van, a kint tartott kutya kapjon napjában többször élelmet és bebocsátást fűtött helyre (kazánház mellé, garázsba) – kérik az állatvédők.