gyilkosság;letartóztatás;V. kerület;leszúrás;

2021-02-11 16:43:06

A belvárosban szúrt le egy francia állampolgárt, rács mögött maradhat

A tavaly februári késelés gyanúsítottjának letartóztatását meghosszabbította a bíróság, ám a védő fellebbezett.

Letartóztatásban maradhat az a 27 éves brit-amerikai-magyar állampolgár, aki a gyanú szerint tavaly február 8-án, kora reggel, az V. kerületi Ferenczy István utcában – minden előzmény nélkül – egy késsel mellkason szúrt egy francia férfit, aki a helyszínen az életét vesztette – írja az ügyészségi portál.

A bűncselekményről, és a feltételezett tettes elfogásáról beszámolt a Népszava is: az áldozat születésnapja alkalmából érkezett Budapestre, az ünneplésből azonban tragédia lett. A gyanúsított férfi tettére csak annyit hozott fel: „rossz napom volt”.

A 2020. február 11-e óta letartóztatásban lévő hármas állampolgárral szemben a Fővárosi Főügyészség a legszigorúbb kényszerintézkedés meghosszabbítását indítványozta, a szökés, elrejtőzés, valamint az esetleges újabb szándékos bűncselekmény elkövetésének veszélye miatt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája idén április 11-ig meg is hosszabbította a letartóztatást, amely azonban védői fellebbezés miatt nem jogerős.