Orbán Viktor;Országgyűlés;veszélyhelyzet;

2021-02-12 11:26:50

Kedden tárgyalnak a veszélyhelyzet meghosszabbításáról

Információink szerint a miniszterelnök beszédet mond a parlament tavaszi ülésszakának hétfői nyitó ülésén.

Az állami hírügynökség szerint az ülés hétfőn 11 órakor kezdődik három közelmúltban elhunyt országgyűlési képviselőre: Szabó Ferencre (Fidesz), Tímár Györgyre (FKGP) és Pánczél Gyulára (MDF) történő emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalások hangzanak el.

Lapunk információi szerint Orbán Viktor beszélni fog. 

A parlament az első napirendi pontban dönthet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2019-es üzleti jelentéséről és beszámolójáról.

A házelnök napirendi javaslata alapján az interpellációkra és az azonnali kérdésekre egy-egy óra, míg a kérdésekre további 30 perc áll majd rendelkezésre.

Az Országgyűlés ezt követően előbb megtárgyalhatja, majd el is fogadhatja a Visegrádi Csoport megalakulásának 30. évfordulójáról szóló politikai nyilatkozatot, amelyet a Ház külügyi bizottsága terjesztett elő.

Az ülésnap további részében általános vitát tartanak a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség 2019-es tevékenységéről, valamint az innovációért és technológiáért felelős miniszter nemzeti adatvagyonról szóló törvényjavaslatáról is.