régészet;

2021-02-13 13:30:00

Kit temettek el Sutton Hoo-ban

Az egyik legnagyobb britanniai régészeti lelet csodával határos módon minden sírrablónak ellenállt, és végül egy középkorú hölgy kíváncsiságának köszönhetően sikerült megtalálni.

Januárban mutatta be a Netflix az The Dig (Az ásatás) című filmet Ralph Fiennes főszereplésével. A mozi igaz történeten alapuló dráma egy történelmi jelentőségű felfedezésről szól a II. világháború árnyékában.

A megtörtént események 1939-ben kezdődtek az angliai Suffolk megyében, amikor Edith Pretty felkérte Basil Brownt, hogy kezdjen ásatásokat a birtokán található földhalmokban, Sutton Hoo közelében. Brown abból indult ki, hogy az egyik halom az évszázadok során a szántások miatt deformálódott, a közepe odébb került így a sírrablók nem jó helyen ástak, nem találtak semmit. Jól gondolkodott, máig az egyik leghíresebb, az egyik legnagyobb brit régészeti szenzációnak számító leletet találta meg a kiszemelt domb alatt: egy 27 méteres hajót, amelyet a közeli folyóból vontattak oda, és egy előkelőség sírjául szolgált. Erre a gazdag leletből lehet következtetni, amelyet Pretty teljes egészében a British Múzeumnak ajándékozott. A 263 tárgy - ékszer, pénzérme, közöttük egy művészien díszített sisak - átalakította az i.sz. VII. század tájékán a brit szigeteken élőkről a történészekben élő képet. Kiderült, nem voltak azok az idők olyan sötétek, mint gondolták. A kérdés azonban mindmáig az, ki volt a sírban eltemetve. A pénzérmék elég pontosan behatárolják a sír korát, így a legfőbb jelölt Raedwald király, aki Anglia keleti részén uralkodott és 627 körül halt meg. Átmeneti időszak volt az, a keresztény és a pogány hit egymás mellett élt, erre a tárgyak díszítéseiből lehet következtetni.

Egy évszázadokkal későbbi krónika szerint Raedwald egy olyan templomot építtetett, amelyben egy pogány és egy keresztény oltár is állt. Persze sokan vitatják, hogy ő lehet az egyetlen lehetséges jelölt, más királyi családbeli tag, előkelő ember is szóba jöhet. A helyet a legkorszerűbb eszközökkel, lidarral (lézer alapú távérzékelés) és földön keresztül hatoló radarral ma is tovább kutatják, az ott eltemetett személy kilétére azonban aligha fog fény derülni.