Előfizetés

Lebuktak a Németországban és Dániában szervezkedő terroristák

MTI
Publikálás dátuma
2021.02.12. 15:36

Fotó: presse-fotos.dk / AFP
Egy szász-anhalti házkutatáson tíz kilogramm robbanószert és gyújtózsinórokat foglaltak le.
Újabb iszlamista terrortámadást akadályoztak meg a német biztonsági szervek, ezúttal európai partnerekkel együttműködésében – közölte pénteken Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter, aki szerint 2009 óta már tizenhét ilyen terrorakciót sikerült meghiúsítaniuk. Közleményében kiemelte, a német és a dán rendőrség a napokban egy összehangolt akcióval elfogott három szíriai testvért. A férfiakat állam elleni bűncselekmény előkészítésével gyanúsítják Németországban. A Szász-Anhalt tartományi főügyészség és a dán hatóságok csütörtöki tájékoztatása szerint a rendőri műveletet február 6-án hajtották végre, két gyanúsítottat Dániában, a harmadikat Németországban vették őrizetbe. A nyomozás első megállapításai szerint januárban részt vettek pokolgép készítésére alkalmas anyagok beszerzésében. A szász-anhalti Dessau-Rosslauban egy házkutatáson le is foglaltak tíz kilogramm robbanószert és gyújtózsinórokat. A megvásárolt vegyi anyagok egy másik részét Dániában találták meg. Német hírportálok beszámolói szerint a gyanúsítottak Lengyelországból szerezték be az alapanyagokat a tervezett robbanószerkezetekhez. Az biztosnak tűnik, hogy merényletre készültek, az viszont egyelőre nem ismert, hogy hol. A dán hatóságok további tizenegy embert vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban.
A lefoglalt robbanóanyagot szállítják a dán rendőrök
Fotó: presse-fotos.dk / AFP

Fellebbezett büntetése ellen, ám egy másik eljárás miatt is főhet Navalnij feje

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2021.02.12. 14:45

Fotó: Moscow Court Press Service / AFP
Közben már 111,7 millióan látták azt a videót, amelyen Putyin állítólagos Fekete-tengeri palotája látható.
Megfellebbezte Alekszej Navalnij védelme az ellenzéki politikus ellen az úgynevezett Yves Rocher-ügyben hozott ítéletet, amely letöltendőre változtatta a felfüggesztett szabadságvesztését, eközben pénteken Navalnij ellen egy másik bíróságon folytatódott egy rágalmazási ügyben kezdődött per

- írja az MTI.

Az állami hírügynökség szerint a fellebbviteli tárgyalás idejét a letöltendő szabadságvesztés ügyében egyelőre nem tűzték ki. Az illetékes bíróság arra hivatkozva változtatta letöltendőre a büntetést, hogy Navalnij a büntetés-végrehajtás szerint hatvan alkalommal sértette meg a feltételes szabadlábra helyezés feltételeit. A házi őrizetben eltöltött idő figyelembe vételével a politikusnak két év nyolc hónapot kell börtönben letöltenie az elsőfokú ítélet alapján. Alekszej Navalnijt és öccsét, Oleget az Yves Rocher Vostok-ügyben 2014 decemberében csalás és pénzmosás címén ítélték el, amiért szállítmányozási cégük a vád szerint túlszámlázott a francia kozmetikai cég oroszországi leányvállalatának. Alekszejre három és fél év, öt évre felfüggesztett, öccsére, Olegre pedig ugyanennyi időtartamú, de letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bíróság. Az ítélet szerint a fivérek 26,8 millió rubel (a rubel jelenleg mintegy négy forintot ér) kárt okoztak az Yves Rocher cég oroszországi leányvállalatának, és további 4,5 milliót egy másik cégnek. Navalnij támogatói szerint az ügyben politikai verdikt született. Az EJEB 2017 októberében "önkényesnek" és "nyilvánvalóan észszerűtlennek" minősítette az ítéletet, azt állítva, hogy a Navalnij fivérektől megtagadták a tisztességes eljáráshoz való jogukat, egyúttal felülvizsgálatot kért. Az orosz legfelsőbb bíróság mégis helybenhagyta a bírósági döntést. 
Pénteken egy moszkvai bíróságon folytatódott az a per, amelyet Navalnij ellen egy második világháborús veterán, Ignat Artyomenko megrágalmazása címén indítottak.

Ignat Artyomenko meghallgatása
Fotó: AFP
Vera Akimova bíró elutasította az ellene a vád által benyújtott elfogultsági kifogást. Az ügyvédek szerint a bíró a múlt heti tárgyaláson bebizonyította, hogy részrehajló, valamint hogy a vádtól és külső tényezőktől függ. A védelem azt is kifogásolta, hogy a bíróság állami tévétársaságoknak felvételeket szolgáltatott ki a perről, amelyen hivatalosan képrögzítés nem történt. Navalnij - a veterán kitüntetéseire utalva - ismét "felérmecskézett bábunak" minősítette Artyomenkót, unokáját, Igor Kolesznyikov vállalkozót pedig azzal vádolta meg, hogy "kufárkodásra" használja a nagyapját. Az ügyész közölte, hogy a megromlott egészségű, 94 éves veterán Navalnij inkorrekt magatartása miatt a továbbiakban nem vesz részt a tárgyaláson. A tárgyalás napján újabb videót tett közzé a világhálón Navalnij által alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK), amelyben Marina Pevcsih, az FBK kutatási részlegének vezetője kijelentette, hogy 
már minden negyedik orosz látta azt a filmet, amelyben az elítélt politikus azt állította, hogy Putyin elnök egy 100 milliárd rubelt (mintegy 400 milliárd forintot) érő titkos uradalmat építtetett fel magának a Fekete-tenger partján, Gelendzsik üdülőváros közelében.

Valótlannak nevezte az állami médiában elhangzott állítást, hogy az anyag összeállítása a németországi stúdióban egymillió euróba került. Bizonyítékként felmutatott a kétnapos munkálatokról kiállított 1800 eurós számlát. Hamisnak minősítette Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek azt a korábbi kijelentését, hogy Putyin Németországban archivált dossziéjához csakis a német titkosszolgálat közreműködésével lehet hozzáférni. Felvételeket mutatott be arról, hogy az anyagokat a kérdéses helyszínen forgatva korábban a Gazprom Media tulajdonában lévő NTV is felvette.
A Putyin állítólagos palotájáról szóló filmnek egyébként a YouTube számlálója szerint péntek kora délutánig csaknem 111,7 millió megtekintése volt.

Lukasenko: Az okos emberek már régóta a nyomógombos telefonokat keresik

MTI
Publikálás dátuma
2021.02.12. 14:10

Fotó: PETRAS MALUKAS / AFP
Szerinte az amerikaiak megfigyelik országa polgárait az okostelefonjaikon keresztül.
Alekszandr Lukasenko fehérorosz államfő azt javasolta pénteken országa polgárainak, hogy térjenek vissza a hagyományos nyomógombos telefonok használatához, mert szerinte az amerikaiak megfigyelik őket az okostelefonjaikon keresztül. Az államfő pénteken a fehérorosz össznépi gyűlés második napján beszélt erről.
„Azt akarják, hogy az amerikaiak minden percben megfigyeljék, hogy hol tartózkodnak és miről csevegnek ezeken az Iphone-okon? Vegyék meg, ha nem hallják, miről beszélek!”

– hangoztatta Lukasenko.

Megjegyezte, hogy „az okos emberek már régóta a nyomógombos telefonokat keresik” az érintőképernyős okostelefonok helyett. A VI. Fehérorosz Össznépi Gyűlést február 11-12-én tartják Minszkben, amelyen Fehéroroszország 2021-2025 közötti társadalmi-gazdasági programjának főbb pontjait vitatják meg. A fórumon több mint kétezren vesznek részt. Az ellenzék szerint a Lukasenka által szorgalmazott politikai és alkotmányos reformok hatalmának bebetonozását szolgálják.