olimpia;

2021-02-13 13:00:00

Nincs köze a kormánynak az olimpiarendezéshez

A kormánynak semmi köze nincs a Magyar Olimpiai Bizottság által esetlegesen 2032-re tervezett olimpiarendezési kezdeményezéséhez.

Ezt Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter mondta a csütörtöki Kormányinfón az MTI szerint, amikor azt a kérdést kapta, hogy a kabinet miként viszonyul ehhez az elgondoláshoz?

A Magyar Olimpiai Bizottság január 27-én közölte hivatalos honlapján, hogy megalakult a Budapest 2032 Bizottság, amelynek feladata, hogy megvizsgálja a tizenegy év múlva sorra kerülő játékok lebonyolítására a magyar jelentkezés realitását. Az érdeklődő városoknak két év múlva, 2023-ban kell jelezniük pályázati szándékukat. Kiderült, a kérdés „átgondolása és körültekintő mérlegelése” érdekében hozta létre a MOB a testületet, amely egy általa ideálisnak vélt menetrendet is felvázolt. Eszerint a bizottság egy minden részletre kiterjedő megvalósíthatósági és makrogazdasági hatástanulmány elkészítését javasolja, ami „egy másfél éves komplex folyamat lesz”, amiben a korábbi pályázatok minden elemét újra kell gondolni. Ha bizottság szerint a pályázás kilátásai pozitív eredménnyel kecsegtetnek, akkor jöhet a társadalmi vita, hiszen „egy olimpia és a paralimpia megrendezése a teljes országot hét éven át megmozgató nemzetgazdasági vállalkozás” lesz, amihez természetesen „állami garanciára is szükség van”.

A kormánynak viszont a jelek szerint a mostani helyzetben esze ágában sincs állami garanciát vállalni, és a pandémia, a munkanélküliség, az elszegényedés sújtotta, lecsúszás határán lévő tömegeket ilyesmivel hergelni. 

Korábban már kétszer is nagyjából ugyanez az érdekkör indította el a budapesti olimpiai pályázat pályázat előkészítését, legutóbb 1,1 milliárd forintba került a megvalósíthatósági tanulmány a 2024-es nyári játékok esetleges magyar megrendezésére.

A Momentum ezután indította el népszavazási kezdeményezését, amely végül 266 ezer támogatói aláírásnál állt meg: a referendumra nem került sor, mert a Magyar Olimpiai Bizottság, egyetértésben a kormánnyal és Tarlós István akkori budapesti főpolgármesterrel 2017-ben visszavonta a pályázatot.

Az azonnali.hu oldalnak adott interjújában Fekete-Győr András az olimpiarendezés ügyével kapcsolatban kijelentette: „szerintem nem fogja senki elkövetni még egyszer azt a hibát, hogy nem kérdezi meg a magyarokat arról, hogy akarnak-e háromezer milliárd forintot elkölteni egy olimpiára egy korrupt rezsimben 2032-ig”.