„Láttam egy párt, két szerelmes embert, ahogy egy város fölött lebegtek. Ez a város a szépségéről volt híres, és most romokban állt.” A fenti sorokat Roy Anderson: Történetek a végtelenségről című filmje ihlette. Garaczi Lászlónak pedig mottóul szolgált Végre egy kis csönd című új művéhez, amely a Katona József Színház meghívásos drámapályázatára született. A téma a karanténhelyzet, a műfaj pedig új. Nem színház, nem tévéjáték, nem rádiójáték. Nincsenek nézők, kamera van, és színészek. Ez az adottság. Máté Gábor rendezőt magával is ragadta ez a szituáció. Először is szuper közeliben gondolkodott. A kamera nagyon közel hozza a színészt, szinte belelátunk a gondolataiba, de legalábbis a gesztusait felerősítik a képek. De nem modorosan, erőltetetten, hanem, egyszerűen, magától értetődően. A szöveg, amely tulajdonképpen monológokból áll, jól illeszkedik a koncepcióhoz. És a darab mottójához is, a széteséshez, a válsághoz és ennek egyéni feldolgozásához. Hajnihoz (Rezes Judit) járvány idején, a karanténban becsönget a szomszéd, a vízvezetékszerelő Balog úr (Kocsis Gergő). Egy másik szálon pedig Brúnó (Mészáros Béla) egy ház gangján találkozik a leendő szépkorú Müllernével (Szirtes Ági). Egyedül maradt emberek, akik vágynak a másikra, de még sem tudják elviselni őket. A szerelem, az egymásban való hit romjain lebegnek. Már csak felfigyelni tudnak a másikra, átélni együtt bármit alig. A bezártság, a tétlenség kárhozata pedig csak fokozza a melankóliát. Mindezt Garaczi könnyed tollal, lazán írta meg, szarkasztikus bájjal. A történetek közeledésekről szólnak, de sohasem lesz belőle megérkezés. Vágy, illúzió, de a beteljesedés legfeljebb fáradt rutin lenne, aminek már semmi értelme. Minden lebeg, nincs igazi fogódzó. Rezes Judit Hajnija csalódott, tele fájdalommal. Túlélne, de inkább megúszásra játszik. Balog úr sem lehet komoly partner. Legfeljebb egy múló, az önfeledtség irányába tartó, mégis, egy meg nem történt pillanat. Brúnó sem tudja mit akar, összezavarodott, a sebeit nyaldossa, mint ahogy Müllerné is, aki bemondónő akart lenni, csak mondat foszlányokban, mozaikokban létezik, úgy kommunikál, mintha folyamatosan hírrészleteket olvasna fel. Minden csak töredék. Lebegés. Ezt az érzést mutatja pontosan a produkció és talál bele a mindennapjainkba. Közelik, bejátszások váltják egymást. Az egész hatásosan filmszerű. És ennek a műfajnak a szabadsága is jól érzékelhető az alkotáson.
Az egyik jelenetben Hajni és Balog úr meztelenül boroznak a szobában, csak maszk van rajtuk, amikor isznak, leveszik, majd visszahúzzák. A szerelmeskedésig nem jutnak el. Balog úr a cél felé tart, de egyszer csak eltűnik. Hajni pedig fellélegzik, ezt is megúszta. Jöhet végre egy kis csönd. A többi pedig már amúgy se érdekes. Legalább csönd legyen egy darabig.
Infó:
Garaczi László: Végre egy kis csönd
Katona József Színház
Rendező: Máté Gábor
Online felületen közvetített, eszinhaz.hu
