Előfizetés

Kilencedik napja tüntetnek Mianmarban, ismét százezrek vonultak az utcákra

Népszava-MTI
Publikálás dátuma
2021.02.14. 17:18

Fotó: AFP
A puccs óta első alkalommal jelentek meg páncélos katonai járművek Rangun utcáin.
A kilencedik napja tartó folyamatos tiltakozások részeként ismét százezrek vonultak az utcákra vasárnap országszerte Mianmarban, hogy a február 1-jén végrehajtott katonai hatalomátvétel ellen tiltakozzanak. Vasárnap napszállta környékén a puccs óta első alkalommal jelentek meg páncélos katonai járművek az előző főváros, az ország gazdasági központja, Rangun utcáin. Az amerikai nagykövetség figyelmeztetést adott ki az amerikai állampolgároknak, hogy ne menjenek sehova, húzódjanak biztonságba.

Feldühödött tömeg fogadta a katonákat

A katonaság közben azzal küzd, hogy az egészésügy után egyre több szektorban terjed a polgári engedetlenség, amellyel a résztvevők a puccs ellen tiltakoznak. A helyi média szerint az ország egyes részein leálltak a vonatok, és több erőműben feldühödött tömeg fogadta az odavezényelt katonákat. A junta arra utasította a közalkalmazottakat, hogy vegyék fel a munkát, máskülönben az engedetlenségnek következményei lesznek. Éjjelente tömegesen hurcolják el az embereket, és szombaton a katonaság széles jogkörökkel ruházta fel magát, hogy embereket vehessen őrizetbe és magánlakásokat kutathasson át.

23 ezer foglyot engednek szabadon

Miután a junta bejelentette, hogy 23 ezer foglyot engednek szabadon a börtönökből, sokan attól tartanak, hogy megugrik a bűnözés. Tin Myint ranguni lakos a Reuters hírügynökségnek elmesélte: attól tartanak, hogy a katonaság így akar erőszakot szítani, s felidézte, hogy az 1988-as demokráciapárti megmozdulások idején is azzal vádolták a hadsereget, hogy bűnözőket szabadított a lakosságra, majd az erőszak elharapódzásával indokolta hatalma megerősítését. A hadsereg február első napján, az új parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat, és tartóztatta le az országot vezető politikusokat, köztük a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjit és az államfőt is. Arra hivatkoztak, hogy a kormány nem vette figyelembe a novemberi választásokkal kapcsolatos panaszaikat. A választáson Aung Szan Szú Kji pártja elsöprő győzelmet aratott. A puccs óta a kihirdetett rendkívüli állapot ellenére rendszeresek a több ezer fős tömegtiltakozások Mianmarban.

Brit oltási program: túl a mérföldkő jelentőségű 15 millión

R. Hahn Veronika (London)
Publikálás dátuma
2021.02.14. 16:52

Fotó: PAUL ELLIS / AFP
Egy hét múlva derülnek ki a kormány nyitási tervei. Ami biztos, hogy az iskolák kapnak elsőbbséget.
Végre sikertörténetről számolhat be a várhatóan hétfő délután 5 órakor rendezett Downing Street-i sajtótájékoztatóján Boris Johnson. Az előrelátó és nagyszabású vakcinációs program keretében két nappal a határidő előtt sikerült teljesíteni az első négy ún. prioritási csoport, a 70 éven felüliek, a frontvonalban dolgozó egészségügyi és idősotthoni dolgozók, közel 15 millió nagy-britanniai lakos ellátását. A következő nagy lépés minden 50 év feletti és a veszélyeztetett, krónikus betegséggel élő 16 éven felüliek immunizációja, aminek április végére kell befejeződnie. Természetesen ez az időterv csak az első szúrásra vonatkozik, melyet 12 héttel követ az emlékeztető injekció. A diadalmenet közepette zárójelben érdemes azért megjegyezni, hogy az Egyesült Királyságban elsőként jóváhagyott Pfizer vakcina kifejlesztése során alkalmazott mRNA technológia alkalmazásában úttörő szerepet játszott német BioNTech cég vezérigazgatója, Ugur Sahin kétségének adott hangot a két oltás között eltelő három hónap brit kezdeményezésével kapcsolatban. A tudós határozott véleménye, hogy nem lenne szabat hat hétnél tovább várni a „boosterrel”. Amennyire csak lehet diplomatikusan fogalmazva fejtette ki, hogy „végeredményben kockázat/haszon elemzésről van szó a kormányzati testületek részéről, felbecsülve, hogy megéri- e a több emberhez való eljutás a beoltottaknak nyújtott csekélyebb védelem fényében”. A vakcinációs folyamat végső, harmadik felvonásának menetrendjéről még nem született döntés, ám ennél valójában sürgősebb a közel két hónapja, december 19-én felfüggesztett, eleve korlátozott élethez visszavezető út kijelölése. Ezen fáradozik most nagy elánnal Boris Johnson, aki február 22-én, a hétfőn kezdődő egyhetes oktatási szünet után jelenti be „ütemtervét”. Az előterjesztés szándékosan homályos lesz, helyet adva a Covid-19 helyzet esetleges változása miatti rugalmasságnak. A koncepció arra épül, hogy a következő hetekben az októberi fokozatra esnek vissza a megbetegedések, kórházi felvételek és halálesetek számai és a fertőzés mértékét jelző R szám marad jelenlegi, július óta először 1 alatti szintjén. Boris Johnson, akit az elmúlt hónapok hullámvasútszerű változásai korábbi énjénél összehasonlíthatatlanul óvatosabbá tettek, legutóbbi, szombati nyilatkozatában „optimistának" nevezte magát, de figyelmeztetett, hogy a korlátozásokon csak lassan szabad enyhíteni, mert „különben hátraarcokra és a politika hirtelen átértékelésére lesz szükség”. A Downing Streetből kiszivárgott elképzelések szerint az oktatás prioritásának szellemében március 8-án lehetőleg valamennyi, de legalább az általános iskolák ismét kinyitják kapuikat a gyerekek előtt, óriási megkönnyebbülést okozva az otthon tanulásba alaposan belefáradt szülőknek. Minden más meglehetősen bizonytalan és nem váltott ki üdvrivalgást a Valentin-napot újságolvasással és hírcsatornák böngészésével töltött britekből. A szabadság első jele az lehet, hogy egy háztartásban élők a szabadban padra, netán saját pokrócukra ülve is elfogyaszthatnak egy kávét vagy pikniket. Erre az elmúlt hónapokban csak mentükben kerülhetett sor. Felcsillant a remény, hogy húsvétra kinyitnak a kocsmák és éttermek kerthelyiségei, így családok hosszú idő óta először együtt étkezhetnének. Ennek lassúbb alternatívája a május 31-i munkaszüneti nap, vagy akár június közepe, a nem alapvető szükségleteket kielégítő üzletek pedig – már amelyik egyáltalán túléli a válságot – augusztusig is zárva maradhatnak. A kormányfő elővigyázatossága lépéskényszerbe hozta a gazdaság összeomlása miatt aggódó konzervatív képviselőket. A hétvégén hatvanhárman – a frakció hatoda – petíciót írtak alá, követelve valamennyi restrikció április végi feloldását. A rebellisek nyomásgyakorlásával szemben foglalt állást vasárnap reggel a Sky News Sophy Ridge showjában megszólaltatott külügyminiszter. Dominic Raab kizárta, hogy a kormány „tetszőleges célpontokat” tűzzön ki a karantén megszüntetésére. A brit diplomácia vezetője úgy érzi, Johnson kedvezőbb helyzetben lesz az enyhítésre, amikor a Covid által életében veszélyeztetett réteg 99 százaléka megkapja legalább az első oltását. Egyelőre a 70 éven felüli fehér lakosság 22, ám az ázsiai kisebbségeknek csak a 14, a színesbőrűeknek pedig a 11 százaléka tekinthető legalábbis részben védettnek. A legnagyobb arányban, 96 százalékban a 75-79 év közöttiek éltek az immunizáció ajánlatával.

Pártonkívüliek döntenek a helyreállítási alapról Olaszországban

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2021.02.14. 16:20

Fotó: AFP
Elismerés fogadta Mario Draghi új kormányát, amelyben kétharmadrészben a politikai pártok képviselői, egyharmadrészt pedig pártonkívüli technokraták foglalnak helyet.
A kabinetben a külügyi tárca irányítója marad Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője, valamint a népszerű egészségügyi miniszter, Roberto Speranza, aki honfitársai szerint jól kezeli a járvány kapcsán kialakult egészségügyi válsághelyzetet. Továbbra is a belügyi tárcát irányítja a pártonkívüli, de a balközép Demokrata Párthoz (PD) közel álló Luciana Lamorgese, aki szívén viseli a menekültek sorsát. Nem került viszont a kormányba a Draghi-kormányt szintén támogató jobboldali populista Liga elnöke, Matteo Salvini. A Liga három minisztériumot kapott, köztük a befolyásos ipari miniszteri tárcát. Ennek élére a párt főtitkárhelyettese, Giancarlo Giorgetti került. A Draghi-kormány legfontosabb feladata a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásait enyhíteni hivatott, 209 milliárd eurós uniós helyreállítási alap elosztása lesz, melynek összegei az év második felében folynak majd be. Draghit ennek kidolgozását pártonkívüliekre, Daniele Franco gazdasági miniszterre, Vittorio Colao technológiai innovációs tárcavezetőre, valamint az ökológiai átalakulás nevű újonnan létrehozott minisztériumot irányító Roberto Cingolanira bízta. A helyreállítási alap jelentős hányadát, 37 százalékát fordítják arra, hogy környezetbarátabbá tegyék az olasz termelést, egyötödét pedig az ország digitalizálása folyamatának felgyorsítására költik. A kormánynak gyorsan kell cselekednie, mert április végéig részletes tervet kell bemutatnia az Európai Bizottságnak arról, pontosan mire is megy a pénz. A kormány tervei között szerepel továbbá a munkabérre épülő járulékok, valamint a cégek adóterheinek csökkentése is. Ezzel együtt növelni kívánják az ország versenyképességét. Ez utóbbi tekintetében az utolsó három évben egyre nagyobb lett az ország lemaradása a tehetősebb nyugati országokkal szemben. Az átfogó és minél gyorsabb reformokra azért lenne szükség, mert Olaszország jelenleg nem vonzó a befektetők számára: a világbank adatai szerint e tekintetben csak az 58. helyen áll a világon. Draghit szombaton iktatták be, de a kormányra még a parlament két házának is áldását kell adnia, amelynek jövő hét keddjéig kell megtörténnie. Ez elvileg formaság lesz a kabinet széleskörű támogatottsága miatt. Igaz, az M5S azon politikusai, akik nem támogatják Draghi kabinetjét, azt követelik, hogy újra kérjék ki a párttagság véleményét arról, tényleg beáll-e az M5S Draghi csapata mögé. Kezdeményezésüket azonban aligha koronázza siker.