oltás;vakcina;koronavírus;járványügyi adatok;Müller Cecília;

2021-02-15 14:02:53

Müller Cecília: Közösségi terjedésnek indult a mutációs vírus

György István államtitkár így kampányol az oltás mellett: „Gyurcsány Ferenc veszélyezteti a magyar emberek életét!”

Megtorpantak a kedvező adatok, enyhe emelkedés tapasztalható napról napra – jelentette ki Müller Cecília, országos tisztifőorvos az Operatív Törzs hétfői tájékoztatóján, aláhúzva: egy hét alatt 23 százalékkal nőtt az új fertőzöttek száma, miközben a többi adat is szinte változatlan volt az elmúlt napokban.

A szakember a kormányzati tájékoztatóoldal aznap reggeli hazai és világadatait is ismertetve, kiemelte, hogy immár közösségi terjedésnek indult a mutációs vírus, amelyből ma már hét-nyolcféle is van. Közülük leginkább a brit mutáns a legelterjedtebb, és többszöröse a megbetegítő képessége az egy éve elterjedt koronavírusnak. 

Hosszasan dicsérte az elölt vírust tartalmazó kínai oltóanyagot, amelynek első szállítmánya kedden érkezhet Magyarországra, és amelyből szerinte 275 ezer embert tudnak majd beoltani. Ugyan hétfő hajnali videójában Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára ötvenezer adaggal kevesebbet ígért, annyi bizonyos, hogy a Sinopharm vakcinát a háziorvosok is könnyebben kezelik, mert nem kell fagyasztani, tárolásához elegendő 2-8 fok, tehát egy hagyományos hűtő is megteszi.

Végül az országos tisztifőorvos leszögezte:

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az Operatív Törzs oltási munkacsoportjának a vezetője az e heti oltási tervet ismertette, amely szerint folytatódnak a már megkezdett oltások az idősotthonokban, a bentlakásos szociális intézményekben, valamint kapják a vakcinát az idősek, és a 60 év alatti krónikus betegek is azokkal az oltóanyagokkal, amelyeket az adott csoportnak az orvosok javasolnak.

Tavaly december 26-tól kezdve ez idáig 336 297 ember kapott koronavírus elleni oltást, 129 339-en pedig már a második adagjukat is megkapták. Ezzel a lakosság 4,7 százaléka jutott vakcinához.

Az államtitkár szerint „a sajtóban félrevezető hírek” jelentek meg arról, hogyan kell értelmezni azt, hogy választható egy vakcina. Ezt a vitát az oltási program immáron negyedik szakaszában gyakorlatilag a maga részéről lezárta, ekképpen: 

Annyiban még megnyugtatta azokat, akik még gondolkodnak, hogy előzőleg értesítenek mindenkit, hogy milyen vakcina áll rendelkezésre a számára kijelölt oltóhelyen. Amennyiben nem fogadja el, akkor is a listán tartják, amíg nem jön olyan oltóanyag, amely megfelel a számára.

Mint hangsúlyozta, minden esetben a háziorvos dönt, hogy kinek, melyiket ajánlja. Jelenleg  102 kórházban, 120 szakrendelőben és 5004 háziorvosi rendelőben van kijelölt oltópont.

György István a teljesen közérdekű adatok ismertetésekor, szinte átmenet nélkül politikai támadásba ment át, s kinyilatkoztatta: 

A DK elnöke mellett azonban Hadházy Ákos független parlamenti képviselő is megkapta a magáét az államtitkártól, aki közölte: hiába kifogásolta korábban az ellenzéki politikus, hogy a vakcinákért a háziorvosoknak kell bemenniük  a járási hivatalokba, mert ez eddig is így volt, az influenzaoltások esetén is.

Kiss Róbert, az Operatív Törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a koronavírus-járvánnyal összefüggő hétvégi rendőri intézkedések ismertetésekor megjegyezte: nagyfokú emelkedés volt azok számában az egy héttel korábbihoz képest. Az elmúlt hétvégén például 377 esetben kellett intézkedniük a maszkviselés szabályainak megszegése miatt.