WHO;engedélyezés;AstraZeneca;

- A WHO engedélyezte az AstraZeneca vakcinát

Korábban kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a vakcina hatékony-e a 65 év felettiek körében, illetve a dél-afrikai mutánssal szemben.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn engedélyezte az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által közösen kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyag sürgősségi felhasználását, tovább bővítve ezzel a viszonylag olcsó vakcinákhoz való hozzájutást a fejlődő országokban.

A WHO genfi közleménye szerint a jóváhagyott oltóanyagot az AstraZeneca-SKBio dél-koreai, illetve az Indiai Szérum Intézet (SII) gyógyszergyár állítja elő.

"Most minden készen áll a vakcinák gyors forgalmazásához, de tovább kell bővítenünk a termelést" - jelentette ki Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a szakosított ENSZ-szervezet főigazgatója.

A WHO néhány nappal azután adta ki a hivatalos engedélyt, hogy a szakértői tanácsadó bizottsága ideiglenesen ajánlotta a védőoltást. Közölte, hogy két adagban kell beadni, 8-12 hét különbséggel, felnőttek számára, és felhasználható azokban az országokban is, ahol a SARS-CoV-2 nevű vírusnak a Dél-afrikai Köztársaságban azonosított változata is elterjedt.

Korábban kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a vakcina hatékony-e a 65 év felettiek körében, illetve a dél-afrikai mutánssal szemben. A WHO és szakértői szerint a vakcina a pillanatnyilag elsődleges célnak, a betegség súlyosságának és halálozási arányszáma csökkentésének megfelel - emlékeztetett az AFP francia hírügynökség.

Az AstraZeneca/Oxford védőoltását sokan előnyben részesítik, mert olcsóbb és könnyebb a kezelése más oltóanyagoknál, mint például a WHO által decemberben sürgősségi alkalmazásra engedélyezett Pfizer/BioNTeché.

Világszerte csaknem 109 millió embert fertőzött meg a SARS-CoV-2 nevű vírus, az általa okozott Covid-19-betegségbe pedig több mint 2,5 millióan haltak bele.

A WHO engedélye lehetővé teszi az AstraZeneca több száz millió adagjának szállítását a fejlődő világba az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére az alacsony és közepes jövedelmű országok ellátására létrehozott COVAX program keretében.

"Azok az országok is megkezdhetik végre egészségügyi dolgozóik és kockázati csoportokba tartozó lakosaik oltását, akik másképp nem jutnának védőoltáshoz" - közölte Mariangela Simao, a WHO főigazgató-helyettese.

A COVAX keretében felhasználni kívánt 337,2 millió adag vakcina túlnyomó többségét az AstraZeneca oltása teszi ki.

A WHO nem hagyja jóvá vagy szabályozza a vakcinák felhasználását, de felméri a biztonságosságukat és a hatékonyságukat azok helyett a fejlődő országok helyett, amelyek nem rendelkeznek megbízható gyógyszerfelügyeleti rendszerrel.

Korábban a brit gyógyszerfelügyelet és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezte az AstraZeneca/Oxford vakcinát, a WHO ajánlásai nagyban tükrözték ezeknek a hatóságoknak a felhasználási javaslatait.

Az autópályákon a kamionsorok hossza meghaladja a 10-15 kilométert is, a várakozási idő pedig több óra.