Füstbombát dobtak a pompás esküvői hintóra, a lovak megbokrosodtak. Amikor az ifjú pár kilépett a templomból a szertartás végeztével, újabb füstgránát robbant. Kerékpárokból emelt barikád állta a nászmenet útját, a tiltakozók összeverekedtek a rendőrökkel. Tizenkilenc embert őrizetbe vettek, többen megsérültek. Készültségbe helyezték a város összes orvosát, az előkelő vendégek vércsoportjáról listát készítettek merénylettől tartva.
Claus von Amsberg (1926–2002) volt a tüntetők elkeseredett dühének céltáblája, a holland trónörökös, Beatrix hercegnő vőlegénye. Az amszterdami esküvő kis híján botrányba fulladt, mert a férfi német volt, Hollandiában pedig még elevenen élt a második világháborús megszállás emléke 1966 tavaszán. Nem bocsátották meg a hódítók önkényét, azt sem, hogy rendeletileg lefoglalták katonáiknak a kerékpárokat. „Mijn fiets terug”, vissza a biciklimet, skandálta a tömeg – ezért biciklikkel torlaszolták el az utat.
A menyasszonyánál tizenkét évvel idősebb von Amsberg gyerekfejjel a Hitlerjugend tagja volt, később egy páncélos hadosztályban szolgált az olasz fronton, amíg hadifogságba nem esett. A fegyverletétel után szabadon engedték a szövetségesek, mert megállapításuk szerint nem követett el háborús bűnöket, náci sem volt. Két évtized múltán, az eljegyzéskor a holland hatóságok nagyítóval nézték át az immár nyugatnémet diplomataként dolgozó férfi múltját, de ők sem találtak benne eltitkolt, sötét foltot.
Ám így is sok alattvalót bőszített, hogy a következő uralkodó férje Wehrmacht-obsitos lesz. Antifasiszta ellenállók, tudósok, művészek, lelkészek, politikusok és közemberek, összesen 65 ezren petícióban követelték a parlamenttől, hogy ne adja áldását a házasságra – minthogy az alkotmány értelmében a törvényhozásnak meg kellett erősítenie a trónörökös választását. Horogkereszteket festettek az Orániai-ház narancssárga színével középületekre. Már a monarchiát fenyegette a válság.
Az ifjú pár mentette meg a helyzetet. Méltósággal, sőt alázattal fogadták a tiltakozást. Beatrix azt mondta, megérti és tiszteletben tartja, hogy nem mindenki örül; tudja jól, az idegen uralom felfoghatatlan szenvedést okozott honfitársainak. Claus herceg gyorsan megtanult hollandul, nevét nemes egyszerűséggel „von”-ról „van”-ra változtatta. Lefegyverző szerénysége oszlatta az ellenszenvet. Lehiggadtak az emberek, megbékéltek, s mire Beatrix trónra lépett, elfogadták a német férjet (1980).
Idővel belátták, Amsberg egyszerűen rosszkor, rossz helyre született – ahogy nem jószántából lépett be a Hitlerjugendbe a vele egyidős Joseph Ratzinger sem, aki a drámai esküvő után négy évtizeddel pápa lett. Hollandiában manapság már aligha találni épeszű embert, aki felróná „félnémet” származását az egykor füstbombával fogadott vőlegény fiának. Amikor Vilmos Sándor király lett (2013), apja, Claus herceg már nem élt. A hollandok pedig túltették magukat a múltbéli sérelmeken, előítéleteken, ahogy felnőtt, civilizált társadalomhoz illik: nem tolták túl a biciklit.