Fehéroroszország;média;koholt vádak;

2021-02-18 17:00:00

A belarusz tüntetésekről forgattak, két év börtönt kaptak a lengyel újságírók

A fehérorosz diktátor karhatalmi gépezete továbbra is "kitűnően" működik.

Kacjarina Andrejava és Darja Csulcava, a lengyel Belsat televízió riportereit tavaly novemberben 15-én helyezték őrizetbe Fehéroroszországban, miután élőben közvetítettek egy tüntetésről, amelyet egy négy nappal korábbi, halálesettel végződő tiltakozó megmozdulás miatt rendeztek. Történt, hogy a november 11-i tüntetésen részt vevő Raman Bandarenka 31 éves festőművészt a rendvédelmiek előbb elhurcolták, majd a minszki központi kerületi belügyi igazgatóság emberei agyi ödémával, koponyaűri vérzéssel, belső agyi sérülésekkel, horzsolásokkal és zúzódásokkal szállíttatták kórházba. Életét a többórás műtéti beavatkozás ellenére sem tudták megmenteni. Halálát követően felmerült a gyanú, hogy sérüléseit a fogdában szerezte.

A fehérorosz főügyészség most azt közölte, hogy büntetőjogi eljárás folyik a halálesettel összefüggésben. Hangsúlyozták: a vizsgálat ugyanakkor nem állapította meg, hogy a belügyi szerv embereinek közük lett volna a halálesethez. A minszkiek nem meglepő módon nem osztották ezt a véleményt, így megszervezték a demonstrációt, melyről a két riporternő egy helyszínen lévő ház 13. emeletéről tudósított egy darabig. Merthogy a rendőrség bemérte a lakást és őrizetbe vette őket. Az újságírók előbb hétnapos letartóztatásban voltak illegális gyülekezésben való részvétel címén, majd büntetőjogi eljárást indítottak ellenük.

A két újságíró a múlt héten kezdődött per során tagadta bűnösségét.  

Az eset kapcsán tiltakozásának adott hangot Andrzej Duda lengyel elnök, aki egyúttal utasította a minszki vezetést, hogy vessen véget az üldöztetéseknek, illetve engedje szabadon a foglyokat.

A lengyel elnök mellett megszólalt Krzysztof Szczerski miniszteri rangú külügyi megbízott is. Ő a Twitteren közölte, Lengyelország felhívja az európai uniós partnereit, hogy fejezzék ki szolidaritásukat az üggyel kapcsolatban, emellett adjanak közösen következetes és határozott választ Minszknek az emberi alapjogok és a szabadság megsértésére.