Tudomány;MTA;anyatej;

2021-02-18 16:18:00

Nagy lendületet ad a babák immunrendszerének az anyatej

Több szabályozó T-sejt jelenik meg a komplex és nem is teljesen ismert összetételű anyatejjel táplált csecsemők immunrendszerében, mint a tápszerrel etetett gyerekekében egy kutatás szerint.

Az anyatejjel táplált babák immunrendszerében életük első három hetében sokkal több szabályozó T-sejt jelenik meg, mint a tápszeres babákéban – derítették ki a Birminghami Egyetem kutatói Toldi Gergelynek, az Immunológiai és Immunterápiás Intézet munkatársának vezetésével. Ez tovább növeli az anyatej előnyös egészségi hatásainak számát, amelyek némelyike akár felnőttkorig is elkísérheti az embert – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia csütörtöki közleményében.

 

Bár azt eddig is sejthető volt, hogy az anyatej befolyásolja a csecsemők immunvédekezését, eddig szinte semmit sem lehetett tudni ennek mechanizmusáról. A kutatásból most kiderült, hogy az első hetekben majdnem kétszer annyi szabályozó T-sejt képződik a csecsemők szervezetében, ha anyatejet kapnak, mintha kizárólag tápszerrel etetik őket. 

Ezek az immunsejtek az immunválasz szabályozásában játszanak szerepet. Például enyhítik az anyatejjel kapott anyai sejtekre beinduló immunreakciót, és csökkentik a gyulladást is. Az Allergy című szakfolyóiratban megjelent tanulmányból kiderült az is, hogy egyes jótékony bélbaktériumok, amelyek segítik a szabályzó T-sejtek működését, ugyancsak nagyobb számban fordulnak elő az anyatejes babák bélrendszerében. 

„Olyan babákat vizsgáltunk, akik időre születtek, komplikációmentes várandósságból császármetszéssel. Utóbbi azért volt fontos, mert a természetes módon való születés gyulladásos választ vált ki az immunrendszerből, és ez zavarta volna az eredmények értékelését” – idézik Toldi Gergelyt.

A kutatók közvetlenül a megszületésük után vért és székletmintát vettek a csecsemőktől, majd ezt háromhetes korukban megismételték. Azt figyelték, hogy a T-limfociták (immunsejtek) hogyan változnak az első hetekben, és a baba immunsejtjei hogyan reagálnak az anyai sejtekre.

 

A terhesség idején a méhlepényen keresztül anyai sejtek jutnak a magzatba, a megszületése után az anyatejjel a bélrendszerén keresztül is jut be az anyától származó sejt a gyermek vérkeringésébe. A kutató szerint eddig egyáltalán nem volt ismert, hogy ez immunológiai szempontból mit jelent, milyen reakciókat vált ki.

„Az eredményeink azt mutatják, hogy az első három hétben jelentős változás történik a szerzett immunitásban. Erre azért nem volt eddig emberektől származó adat, mert nehéz kutatási célra vérmintát venni egészséges újszülöttektől. Az ismereteink ezért főként állatkísérletekből származnak” – mondta a neonatológus, aki tagja a Fiatal Kutatók Akadémiájának.

A szabályzó T-sejtek mennyiségének különbsége kifejezetten jelentős az anyatejes és a tápszeres babák között. A harmadik hét végére az anyatejjel táplált csoportban majdnem kétszer annyi szabályozó T-sejt lesz. Ez az a sejttípus, amely az egész immunválaszt szabályozza. Szerepet játszik a gyulladásos és autoimmun betegségekben, de fertőzések esetén is. Az immunválaszt nemcsak elindítani kell, de le is kell állítani, és ez a szabályozó T-sejtek funkciója – magyarázta Toldi Gergely.  

Az anya sejtjei az újszülött immunrendszere számára idegen antigéneket tartalmaznak, így szabályozás híján teljes erőből fellépne ellenük. Vagyis a több szabályozó T-sejt az anyai sejtek jobb tolerálását teszi lehetővé. A vizsgálatban az immunrendszerben szerepet játszó sejtek mennyiségét mérték.

Mint írták, az eredmények arról közvetlenül nem adnak információt, hogy a tapasztalt különbségeknek van-e hatásuk a babák egészségi állapotára, betegségeikre, az immunrendszerük későbbi helytállására. A kutatók hosszú távon tervezik, hogy nyomon követik a gyermekek fejlődését. Nem ismert az sem, hogy a háromhetes korban tapasztalt több szabályzó T-sejt tartós különbséget jelez, vagy számuk rövid időn belül kiegyenlítődik az anyatejes és a tápszeres babák között. A kutató úgy véli, bizonyos mértékig kiegyenlítődik a későbbi életszakaszban, de a korai történések ettől függetlenül fontosak maradhatnak a hosszú távú immunfejlődés szempontjából. 

„A tudományos adatok alapján kijelenthetjük, hogy az anyatej minden tekintetben előnyösebb az újszülött számára. Viszont egyáltalán nem ritka, hogy az édesanyának kevés a teje, vagy egyáltalán nincs, ezért egyáltalán nem gondolom, hogy a tápszereknek nincs helyük az újszülöttek táplálásában, különösen a speciális, gyógyászati célú tápszereknek” – jegyezte meg Toldi Gergely.

Az anyatej összetétele olyan komplex, hogy teljes egészében még ma sem értjük minden alkotóeleme funkcióját. Így a tápszergyártó cégek soha nem fogják tudni egy az egyben lemásolni az anyatej összetételét. Az anyatej számos sejtet, az anya saját sejtjeit, de veszélytelen élőlényeket, például baktériumokat is tartalmaz. Mindezek az összetevők hozzájárulhatnak az újszülött egészséges fejlődéséhez” – összegezte a kutató.