oltás;vakcina;háziorvosok;Sinopharm;

A betegeké a döntés: aki kéri, megkaphatja a kínai vakcinát

Több háziorvos is azt mondta lapunknak, nem szívesen olt a kínai oltóanyaggal, amelynek csak a termékismertetője érhető el magyarul.

Megosztja a háziorvosokat a távol-keleti oltás. Mint az emlékezetes: már e héten elkezdhetnek oltani a háziorvosok a kínai Sinopharm vakcinával. Ez az az oltóanyag, amely esetében az engedélyező hatóság rendkívüli könnyítéssel adta meg a hazai felhasználási engedélyt.

Korábban a Magyar Orvosi Kamara kérte, hogy hozzák nyilvánosságra az oltás alkalmazási előiratát, mert ennek hiányában nem tudja javasolni, hogy az orvosok oltsanak vele. Azóta a gyógyszerhatóság honlapján megjelent egy dokumentum, ám ez nem egy hagyományos független szakértők megállapításain nyugvó előirat, hanem a kínai gyártó termékismertetőjének magyarra fordított változata. Kérdeztük az orvosi kamarát, hogy ez eloszlatta-e az aggályaikat, de semmit ne kívántak hozzáfűzni a korábbi álláspontjukhoz,

György István, az oltási munkacsoport vezetője szombaton a közmédiában be is jelentette, hogy a háziorvosok több tízezer adag Sinopharm vakcinát kapnak. Főleg a 60 feletti betegek oltására. Lapunk több háziorvost is megkérdezett, hogy oltanak-e a különleges engedélyezési szabályokkal behozott kínai vakcinával. Volt olyan vidéki doktor, aki csak annyit felelt a kérdésünkre: aki kéri a kínait, azt beoltja, aki nem, az amint lehet mehet az oltópontra Pfizerért.

- Csak a szabályos, az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinával oltunk – állította határozottan Keszthelyi Gyula Cserépváralján praktizáló háziorvos. A Pfizer oltásra beküldöm a betegeimet az oltópontra, az egyéb oltások alkalmazásához nem biztonságosak a szakmai körülmények, nem rizikózom a beteg életével. A kínait nem fogjuk ajánlani egyetlen betegnek sem, de le sem beszéljük őket róla, ha kéri megkaphatja. Megjegyezte: nem tartja etikusnak, hogy miközben van több, az Európai Gyógyszerhatóság által jóváhagyott vakcinája is az országnak, aközben egy olyannal kellene oltania, amelyről csak a gyártó leírása olvasható a magyar hatóság honlapján.

- Már elküldtem 55 betegemnek a kínai vakcina betegtájékoztatóját azzal, ha elolvasta, és kéri, akkor azt hétfőn 17 óráig jelezze a praxisban – mondta Komáromi Zoltán budai háziorvos. Ő azt nem értette, hogy miután alig van adat az oltás alkalmazási előiratában a 60 pluszos korosztályról, a kormányzat miért mégis ennek a korosztálynak az oltását javasolja a Sinopharmmal. Az orvos hozzátette: hétfőn megpróbál a hazai szakemberektől is tájékozódni.

A korcsoport meghatározását Kökény Mihály egykori egészségügyi miniszter is kifogásolta a közösségi oldalára kitett posztjában. Mint írta: saját vizsgálatok híján az OGYÉI a Sinopharm vakcina kínai nyelvű termékismertetőjének magyar nyelvű adaptációját adta ki alkalmazási előírásként, annak is a december 30-i verzióját. Ebben a dokumentumban olvasható, hogy a készítmény tesztelésekor elsősorban a 18–59 éves népességre koncentráltak, náluk a készítmény „meghatározott védőhatással bír”. Hogy pontosan milyen hatékonyságú, arról azt írják, hogy „a védőhatásra vonatkozó értékeléshez a végső adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, a hatásosság és a biztonságosság még további ellenőrzésre szorul”.

- Csak halkan kérdezem – írta az egykori egészségügyi miniszter -, hogy van-e olyan EU tagállam, amely a fenti megállapítás után engedélyt ad a vakcina alkalmazására? Természetesen Magyarországon kívül.