Jankovics Marcell;Magyarságkutató Intézet;pozsonyi csata;

2021-02-22 10:42:27

Igénytelennek tartja a pozsonyi csatáról szóló animációs filmet Jankovics Marcell

A Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke súlyos véleményt fogalmazott meg a Kásler Miklóshoz köthető alkotásról.

A VálaszOnline-nak adott interjújában a neves rajzfilmrendező azt modta, nagyon rosszul esett számára az alkotás és nem csak azért, mert erről az eseményről szinte semmi történelmi információnk nincsen.

„Mindössze egy ősmagyar vágy létezik arra, hogy valaki bebizonyítsa, milyen nagyszerűen harcoltak a magyarok 907-ben.”

Megjegyezte, az alkotás vizualitása érintette rosszul. „A merev arcú bábok, a szarvas lovak… Valóban temettek úgy a sírba lovakat a szkíták, hogy vadkecske szarvakat raktak rájuk, de ez a csatában nem működött volna, mert ha a ló egyet rándít a fején, máris szíven döfi a saját gazdáját.

Megjegyezte, nem ismeri a Magyarságkutató Intézetben folyó munkát, ugyanakkor biztos benne, van jó vonulat is az intézményben. Lenyűgözi, amikor Kásler Miklós arról beszél, hogy lehetséges Mátyás-király csontvázát összerakni. Bár vannak kétségei, de ebben a projektben érzi a jó szándékot. 

Jankovics Marcell ugyanakkor jelezte, a kritikák ellenére sem tudja megváltoztatni véleményét. Szerinte ami a baloldalon történik, az olyan, mintha nem a földön járnánk, hanem az „őrültek házában.”