Operatív Törzs;koronavírus;COVID-19;

2021-02-23 13:03:11

Müller Cecília: A második szakasz lefele menő tendenciáját megszakította a harmadik szakasz kezdete

Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta, hogy a pandémia harmadik szakasza zajlik Magyarországon.

György István, a Miniszterelnökség államtitkár az oltási folyamatos ismertetésével kezdte az Operatív törzs keddi tájékoztatóját. Közölte, hogy Magyarországon már 457 096-an kaptak oltást, közülük 205 720-an már a második oltását is megkapták. Úgy fogalmazott, hogy ezzel az ország erősen az uniós átlag fölött tart.

Kijelentette, hogy Magyarország rendkívül előrelátó és helyes döntést hozott, amikor úgy döntött, hogy uniós beszerzésen kívül, más országokból is vásárol vakcinákat. Megjegyezte hogy megnyílt a lehetőség a 18 és 59 éves korosztály beoltására az AstraZeneca vakcinájával, most 41 ezer ember kaphatja meg ezt. 

Szerinte hatalmas lépést tudunk tenni a kínai vakcinával. Most 275 ezer adag elosztásáról van szó, praxisonként 55 embert tudnak beoltani a háziorvosok.

Kedden 52 ezer ember oltására elegendő Pfizer-vakcina érkezett, a háziorvosok ebből 10-10 idős ember oltására elegendő adagot kapnak.

A héten mintegy 380 ezer ember kaphatja meg így a védőoltást, emellett 25 ezren megkaphatják a második oltásukat is.

– Mindenki, aki regisztrált, sorra fog kerülni – hangsúlyozta.

Emlékeztetett arra, hogy az idősek és krónikus betegek prioritást élveznek, mert ők vannak a legnagyobb veszélyben. Szavai szerint minden híreszteléssel igaz a keleti vakcinákra is az, hogy minden, Magyarországon használt oltóanyag biztonságos.

Kiss Róbert alezredes a rendőrségi adatokról elmondta, hogy 137 emberrel szemben intézkedtek hétfőn a rendőrök a maszkviselés figyelmen kívül hagyása miatt. Vendéglátóhelyekkel, üzletekkel szemben eddig összesen 834 esetben intézkedtek, a január 30-án életbe lépett szigorú szabályokat tegnap hárman, január óta pedig 55-en szegték meg. Két üzletet hat hónapra bezáratott a hatóság, amiért ott egy-egy ember szeszesitalt fogyasztott. Az elmúlt 24 órában 5238 hatósági karantént rendeltek el, így jelenleg 26 549 van az országban.

Müller Cecília országos tisztifőorvos a járványügyi adatokat ismertetve elmondta, hogy újabb 1628 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 407 274-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 103, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 14 450-re emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 310 848, az aktív fertőzötteké 81 976. Kórházban 4582 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 396-an vannak lélegeztetőgépen.

Azt mondta, látható, hogy a pandémia harmadik szakasza zajlik nálunk, és a második szakasz lefele menő tendenciáját megszakította a harmadik szakasz kezdete.

– Most egy magasabb szintről indulunk neki a harmadik hullámnak, mint korábban – állapította meg.

Hozzátette, hogy ez jelentős mértékben múlik rajtunk is, hogy a harmadik hullám menyire terheli meg az egészségügyet, és hogyan alakul a járvány hulláma. Úgy véli, az lenne nagyon fontos, hogy az elhunytak számát csökkentsük, de a kórházban ápoltak száma, illetve a lélegeztetőgépre szoruló betegek is emelkedik, ezeken nem sikerült csökkenteni az elmúlt napokban.

Bejelentette, hogy kedden kiszállítják a háziorvosoknak a Sinopharm kínai vakcináját. 

Beszélt az új vírusmutációkról, kérte, hogy az új vírusvariánsok miatt mindenki tartsa be továbbra is a járványügyi szabályokat, és aki tüneteket észlel magán, az ugyanolyan komolyan vegye azt, mint a járvány kezdetén. Felhívta a figyelmet arra, hogy fertőzéskor nem csak mi magunk betegszünk meg hanem a környezetünket is veszélyeztetjük. Ismét nyomatékosította az egyéni felelősség jelentőségét azzal, hogy az új vírusvariánsok miatt egy ember most akár többet is meg tud fertőzni, mint a vírus korábbi változatával.

Beszélt arról, hogy nagyon sok információ kering az interneten, de mindenki hallgasson a szakemberekre, a háziorvosokra, és senki ne féljen az oltásoktól. Ha felajánlják az oltás lehetőségét, ne hezitáljon senki, éljen vele, mert a Covid-19 akár hosszú távú, súlyos következményekkel is járhat. Kijelentette, hogy ezek a vakcinák, a Magyarországon használt öt vakcina biztonságos.

Újságírói kérdések:

Müller Cecília kérdésre azt válaszolta, hogy minden tételt, a teljes dokumentációt minden oltóanyag esetében megvizsgálják.

Az országos tisztifőorvos szerint minél többen megkapják a védőoltást, annál kevesebben betegedhetnek meg. Szeretnének sokkal nagyobb fokú szabadságot adni, ezt az egyéni és a közösségi védelem lehetővé fogja tenni.

A koronavíruson átesett, már meggyógyult személyeknek is javasolják a védőoltást, ők is jelentkezzen vakcináért.

Olyan ember is elkapta a vírust, akit már beoltottak. Müller Cecília azt mondta, hogy egyik vakcina sem biztosít teljes védelmet a fertőzéssel szemben. Minden populációban vannak olyanok, akik „nem-válaszoló egyének”, vagyis arra a vakcinára, ami bekerül a szervezetükbe, nem termelnek kellő ellenanyagot. Őket a nyájimmunitást fogja megvédeni, miután lesz elég védett személy lesz a lakosságban.

A tudás és a vakcinafejlesztés egyre bővül az idővel, ahogy az információk a vakcina alkalmazásáról. Ezért az alkalmazási előiratok is változnak, amint az az AstraZeneca esetében is történt. A gyártó nemrég bejelentette, hogy ha a második adagot később adják be az oltóanyagból a korábban javasoltnál, akkor hatékonyabb lehet a védelem.