Orbán Viktor;idősotthonok;koronavírus;

2021-02-24 11:07:15

Orbán Viktor: Könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni

A miniszterelnök szerint a helyzet nem könnyű.

A járványügyi konzultációk második fordulóján is túl vagyunk. Egy fontos nap a mai, mert ma kezdünk oltani a kínai vakcinákkal. Nekem is reményt ad ez, hogy talán valamikor a jövő héten a védekezés irányítói is sorra kerülhetnek – közölte Orbán Viktor szerdán a Facebook-oldalán.

A miniszterelnök a videóban elmondta, hogy a helyzet nem könnyű, mert egyszerre itt van velünk a jó hír, hogy több vakcina érkezett, és ezért megnő majd a beoltottak száma, de közben a harmadik hullám fenyegeti Magyarországot.

Ezért azt kérte, hogy minél többen oltassák be magukat.

Közölte, hogy egy olyan kérdés van, amit meg fognak fontolni. Ez pedig az, hogy az idősotthonok lakói, „akiket már több mint 80 százalékban átoltottunk”, nem látogathatóak és nem is hagyhatják el az intézményeket. Erre szeretnének egy emberileg elfogadható megoldást találni.

A napokban járványügyi szakemberekkel folytat konzultációt a kormányfő. Orbán Viktor a keddi alkalom után azt mondta, arról tájékoztatták, hogy a fertőzéshullám a harmadik, felfutó szakaszában van.