féltékenység;halált okozó testi sértés;kapcsolati erőszak;

2021-02-26 17:10:06

Féltékenységből agyonverte a 84 éves férfi 85 éves élettársát, majd aludni tért

Az idős férfi rendszeresen bántalmazta az asszonyt, és szexuális hűtlenséggel gyanúsította őt.

A Miskolci Törvényszék halált okozó testi sértés bűntette miatt 3 év 6 hónap börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte az elkövetéskor 84 éves vádlottat, aki közös otthonukban halálra verte 85 éves élettársát – írja az ügyészség.

Az idős pár 2017. nyarán már 10 éve élettársi kapcsolatban élt egy zempléni községben. A bűncselekményt megelőző három évben gyakoriak voltak a veszekedések közöttük, amelynek kiváltó oka a vádlott féltékenysége volt. A betegeskedő idős férfi mozgékony élettársát gyakran szexuális hűtlenséggel gyanúsította, ez állandó veszekedések forrása volt közöttük. A férfi kézzel, vagy a keze ügyébe eső tárgyakkal, de főként bottal bántalmazta az idős asszonyt, aki többször is elhagyta őt, de mindig visszatért. Hangos vitáik sorozata a szomszédoknak megszokott jelenség volt.

2017 júliusában a férfi a lefekvéshez készülődő élettársát egy 2 cm átmérőjű, 60 cm hosszúságú seprűnyél darabbal, illetve puszta kézzel bántalmazta. Az asszony 12 sérülést szenvedett el, amely a szervezetében olyan súlyos belső elváltozást idézett elő, hogy néhány óra múlva meghalt. A férfi nem törődött élettársa állapotával, aludni tért.

Másnap délelőtt a férfi az utcán először szóváltásba került a szomszédjával, akit azzal gyanúsított, hogy szexuális kapcsolatot létesített az élettársával, majd egy járókelőt kért meg arra, hogy nézze meg a párját, mert hidegnek érezte a kezét. Ekkor vették észre, hogy az asszony meghalt, életét az idejekorán megkezdett szakszerű orvosi beavatkozás sem menthette volna meg.

A férfi mindvégig tagadta a bűncselekmény elkövetését, és balesetnek nevezte azt, de a törvényszék megállapította a bűnösségét.

A nem jogerős ítélet szerint a férfi cselekménye szándékos volt, élettársa halála miatt azonban kizárólag gondatlanság terheli őt. A törvényszék a büntetlenségét, idős életkorát, testi és szellemi állapotát, valamint a számottevő időmúlást egyaránt javára értékelve határozott végrehajtandó szabadságvesztésről.

A vádhatóság a döntést tudomásul vette. A védő elsősorban felmentés, másodlagosan pedig a vádlott megromlott egészségi állapotára, valamint személyiségének jellemzőire hivatkozással próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésért fellebbezett.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az ítélet helybenhagyását indítványozza. Álláspontjuk szerint az idős életkor nem mentség a normális együttélés szabályainak durva megsértésére, és nincs olyan féltékeny indulat, amely bárkit feljogosítana a másik ember megalázására, bántalmazására.

Az ügyben másodfokon a Debreceni Ítélőtábla dönt.