Nem közvetlen lenyomat – Nem tudni, mi hagy majd nyomot az irodalmi kánonban

A ragály vagy a természeti csapás az irodalomban többnyire túlmutat önmagán. Visy Beatrix irodalomtörténész szerint, ha egy alkotás nem tud többet, mint hogy egy kort megidéz, pusztán kordokumentum.

Az elmúlt közel egy év során olyan eseményekkel találkozhattunk, amelyek korábban csak művészeti alkotásokból voltak ismerősek, s eddig talán nem gondoltunk úgy ezekre a művekre, mint a valóság tényleges lenyomataira. Ám ahogy a jelenlegi szélsőséges helyzet mindannyiunk életét befolyásolta, úgy volt ez a korábbi időszakokban is a járványok, természeti csapások, gazdasági válságok idején, és várhatóan a jövőben is így lesz. Kérdés azonban, ez mikor és hogyan tükröződik vissza: közvetlen karanténírások látnak napvilágot a bezártság idején, vagy csak évek múltán tűnnek majd fel itt-ott napjaink tapasztalatai? Egyáltalán, hányféle formát ölthet mindez az irodalomban, és miért foglalkoztatja a szerzőket?

– A járvány, a ragály vagy a természeti csapás mint tematikus motívum vagy téma az antikvitás óta jelen van az irodalomban, és a közvetlen referenciák helyett sokszor inkább háttértörténetként szolgál, miközben más emberi léttel kapcsolatos problémák, dilemmák kerülnek általa előtérbe. Bizonyos szempontból fordítva működik: a szerző egy szélsőséges helyzetből kiindulva egy társadalmi válság, egy pusztulásra ítélt bűnös emberiség működését, viszonyrendszerét ábrázolja. Mintha előbb lenne a tünet, a szerző negatív véleménye, víziója a világról, és ehhez kapcsolja a katasztrófát, mert ez által tudja közvetíteni mondanivalóját a világ állapotáról. Jó példa lehet erre José Saramago: Vakság című regénye, amely a disztópikus látomást egy másik fontos irodalmi motívummal társítja: a vaksággal. Vagy szintén ilyen Daniel Defoe A londoni pestis című műve, amely a betegség mentén az emberek eltévelyedéséről próbál képet adni – kezdte lapunk kérdésére Visy Beatrix irodalomtörténész, kritikus, esztéta. Kiemelte, ehhez köthető a XVIII. századi filozófus Johann Gottlieb Fichte gondolata is, miszerint az emberiség a tökéletes bűnösség korszakában él. – És ennek ábrázolására kiváló eszközként kínálkozik mindenféle járvány, ragály, amely lehet Isten büntetése, a sors ítélete, a természet figyelmeztetése, vagy az emberiség próbatétele. Ezért is lehet például a mostani járvány kapcsán olyan nézetekről is olvasni, melyek szerint ez annak a jele, hogy a világ megérett a pusztulásra. Nem véletlen, hogy a mai kor embere is ilyen gondolatokat társít hasonló történésekhez, hiszen számos művészeti előzménye van ezek összefonódásának – részletezte.

Mivel sokféle jelentés kapcsolódhat a rendkívüli eseményekhez, az egyes írások is eltérő irányokból közelítik meg a témát, hívta fel rá a figyelmet Visy Beatrix. – Nemcsak a szépirodalom kedveli a pusztító járványokat mint fabulát, hanem a zsáner műfajai is: a science fiction, az orvosi krimi, és a disztópikus vagy posztapokaliptikus regényekben is gyakran megjelenik. És sok esetben összeesküvés-elméletekkel, gazdasági, hatalmi harcokkal is összefüggésbe hozhatók e témák. Erre lehet példa Manzoni A jegyesek című regényében az a felvetés, hogy a mű egyik mellékszálának, a pestisnek a hátterében valamely csoport összeesküvése, tevékenysége áll, ahogy erős politikai áthallása van Camus A pestis című regényének is, amit a második világháború idején írt: a pestis által zárlat alá kerülő város helyzete a náci megszállás parabolájaként is értelmezhető. Ezek is jól érzékeltetik, hogy a téma hányféle jelentéssel ruházható fel, érdekesebb, amikor átvitt értelemben tűnik fel, és nem egy esemény közvetlen lenyomataként jön létre az irodalmi mű.

Az irodalomtörténész kiemelte, izgalmas lehet megnézni, miként változhat meg az olvasói tekintet is például egy járvány hatására. – Sok korábban keletkezett mű, amely nem feltétlenül erre a helyzetre utalt, más értelmet nyert ebből a pozícióból nézve. Erre két magyar prózakötet is példaként szolgálhat: Mécs Anna Kapcsolati hiba című novelláskötete a járvány előtt íródott, és olyan digitális kütyükről esik benne szó, amelyek a közeljövő emberét próbálják bemutatni. A dolgok abszurditását érzékelteti, hogy történetek, eszközök, amelyek jóslatként, vagy humoros ötletként tűntek fel a kötetben, most realitásként jelennek meg, így a home office munkahely, vagy a streamelt szentmise. Jó példa Selyem Zsuzsa Az utolsó világvége, amit együtt töltöttünk című kötete is, ami szintén nem a járvánnyal foglalkozik, és korábban írt szövegeket ad közre, ám a műben ábrázolt klímakatasztrófa, a pusztuló föld, az apokaliptikus világállapot átélhetőbbé válik a jelen helyzetből, mint a világjárvány tapasztalata nélkül – részletezte Visy Beatrix. Az irodalomtörténész szerint az is figyelemre méltó, hogy az elmúlt időszakban részben elfeledett regényekhez is visszanyúltunk, ilyen például Borislav Pekić Veszettség című műve, vagy Bocaccio Dekameronja, amelynek a pestis adja a kerettörténetét.

Arra a kérdésre, hogyan lehet értékelni a járvány idején készülő műveket, elmondta, érdekes megnézni, hogy a lezárások kezdeti időszakában többen fordultak a napló műfajához, vagy jegyzeteket készítettek. Ám szerinte, ha egy alkotás nem tud annál többet, mint hogy egy kort megidéz, pusztán kordokumentumként szolgál, irodalom- kultúrtörténeti érdekességként lehet rá tekinteni. – Van olyan eset, amikor egy esemény közvetlenül beszűrődik a szövegbe, de többnyire áttételesebb a hatás, az aktuálisan keletkező mű hangulatán, világlátásán, gondolatain hagyhat nyomot az élet menetét ennyire felkavaró, megakasztó állapot, helyzet – emelte ki Visy Beatrix. – Noha van ellenpélda is, hiszen a háborúk direkt hatása kiváló műalkotásokat hozott létre, s bár ez más értelemben szélsőséges helyzet, a rendkívüliség meghatározó mindkettőben. A járvány esetében a kívülről érkező megmagyarázhatatlan, ismeretlen dolog azonban rémisztőbbnek tűnik, burkoltabb, szerte ágazóbb jelentésekkel bírhat, mint amikor emberek irtják egymást: utóbbinál egyértelműbb az emberiség bűnössége – részletezte. Az irodalomtörténész ugyanakkor hangsúlyozta, az kétségtelen, hogy a nem mindennapi esetek az irodalomban is nyomot hagynak. – Az, hogy ez milyen időbeli távlatban történik a felkavaró eseményekhez képest, szerzői alkat kérdése, illetve függ a műfajtól, a megszólalásmódtól. Elképzelhető, hogy a jelenlegi élményekből egy-két év múlva jönnek majd létre olyan regények, elbeszélések, verseskötetek, amelyek e korszakból meghatározóvá válnak. Korai lenne bármit diagnosztizálni e tekintetben, ahogy az irodalmi jelent is képtelenség bemérni, úgy nem tudjuk, mi lesz maradandó, mi hagy nyomot az irodalmi kánonban.