vírus;oltás;Forma-1;

2021-03-02 11:30:00

A száguldó cirkusz nem kér a bahreini oltásból

A helyiek felajánlották a Pfizer vakcináját, de úgy hírlik, a csapatok inkább megvárják, hogy Nagy-Britanniában kerüljenek sorra.

Március végén Bahreinben veszi kezdetét a 2021-es Forma-1-es szezon, de a sportággal utazó személyzet nagy része a verseny előtti három hetes időszakot már Szahírban tölti, ahol a jövő hét folyamán megrendezik az idény előtti tesztet is. Éppen ezért a Bahreini Királyság úgy döntött, a résztvevőknek felajánlja a koronavírus elleni oltást. A hírek szerint nem a Forma-1-gyel kivételeznek, lévén a királyságba érkező nagyobb események résztvevőit is készek beoltani, ha az érkezők tartózkodási időtartama mindezt lehetővé teszi.

A Bahreini Egészségügyi Minisztérium közleménye szerint az érintettek az országba lépéskor megkaphatják a Pfizer-vakcina első adagját, majd 21 nappal később, távozásuk előtt a másodikat.

„A Forma-1 idei ütemterve miatt a tesztet beleértve a legtöbben három hétig Bahreinben lesznek a verseny előtt. Ez egyedi lehetőséget biztosít arra, hogy vakcina formájában további védelmet nyújtsunk azok számára, akik szeretnék” – olvasható. Az oltás természetesen önkéntes, ugyanakkor úgy hírlik, a nemes felajánlásból nem is kérnek a csapatok.

A Forma-1 szóvivője a hírre reagálva elmondta, inkább megvárják, hogy a brit egészségügyi rendszer lássa el őket, amikor annak eljön az ideje. Ennek hátterében az áll, hogy maga a Forma-1 és tízből nyolc csapat székhelye is a brit szigetországban található, vagy létesítményeinek egy része ott van. Stefano Domenciali, az F1 elnök-vezérigazgatója már korábban jelezte, nem akarnak előbbre jutni a sorban, mert a legfontosabb, hogy most azok kapják meg az oltást, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Oltás hiányában addig is tovább követik majd a tavaly kiépített és jól működő helyszíni PCR-tesztelések szigorú protokollját.

Ami a mezőnyt illeti, többen is átestek már a koronavírus-fertőzésen, Sergio Péreznek, Lance Strollnak és Lewis Hamiltonnak tavaly futamot is ki kellett hagynia, míg a téli szünet alatt Dubaiban három pilóta: Charles Leclerc, Lando Norris és Pierre Gasly betegedett meg.