halál;apa;emlékezet;Lisszabon;

2021-03-06 08:08:00

Piros Vera: Banális események; Annyira kék (versek)

"szőlőből mazsola, / de a feje? Sosem figyeltem. Lemérhettük"

Banális események

Hétfő, talán nem fog száz évig élni,

kedd, biztosan nem,

szerda, nevetés, dühroham, rettegés,

csütörtök, elengedem,

péntek, meghal.

Szombat, remegés.

Vasárnap.

----------------------

Két hónapja gyűrött ingben, szoknyában, nadrágban lézengek, bugyit

nem vasalok, három óra alvás, négy, otthagyott szendvics,

sör, tápszer apámnak, és kínai gombóc reggel-délben-este, mondhatom, szeretjük

a kínai gombócot, naponta egy doboz cigaretta,

mutasd, hogyan működik, mi ez a szerkezet, nógat apám, mosolyog rajtam,

tudom, nevetek, csak hevít, nem éget, de legalább nincs szaga, érted,

egészséges cigaretta, nevetünk, azért, ha akarod, kimegyek a gangra.

Két hónap után megint vasalt ingben, szoknyában, nadrágban lézengek, bugyit

nem vasalok, rántotta, melegszendvics, mozzarella, paradicsom, olívaolaj,

mintha nyugalom, délelőtt megjön Theó, Euphoria

Cannabis fekete csokoládé, a reptéren vette,

délutánra elfogy, nyugodt eufóriában dolgozom, a számítógép mellett

apám a képen mosolyog. Theó húslevest csinál.

----------------------

Még nem hiányzik, érdekes,

csak tudom. Mindenkinek meghal az apja, banális esemény.

Mirtillnek nem, neki még nem halt meg az apja. De Adrinak, a szomszédban

Izabellának, a titkárnőnek, Zolinak, Zsuzsának, a takarítónőnek, szemben a hentesnek

is bizonyára meghalt az apja, más a tekintete mióta tudja. A házkezelő,

harminckét éve, és nem múlik, mondja. Flávio a hajamat vágja,

lehet, hogy koncentrál, pedig neki is meghalt az apja.

----------------------

Három napja, négy, négy és fél napja,

nem értem, honnan áramlik, a lábujjamban is érzem,

jólesik apámra gondolni, jólesik apám halálára gondolni, nem értem,

nincs fájdalom, nehézség. Gyöngédség.

Gyöngédséget érzek négy és fél napig. Szerdán kezdődött, kedden. Nem tudom

a napokat, csak a csütörtök, péntek és a szombat fix. Csütörtök

este lefekszem, elalszom, péntek este fekszem, alszom, szombat délben ebédelek,

aztán délután kiver a víz, hányinger, tetőtől talpig

zsibbadás, nem kapok levegőt, fekve

ájulok, aztán éber nyugalom.

----------------------

Lehet ebben valami nagyobb,

erősen gondolkodom, valami

egyetemesebb.

Az ereje, az intenzitása. Talán

eljátszom, hogy szenvedek.

Vagyok én, negyvenkilenc éves,

és a szenvedés, az egy és örök.

Bizonyára szenvedek.

Na,

most,

felhívnám,

csak egy pillanat.

Kész, már el is múlt.

----------------------

Hányszor fog eszembe jutni, minden nap, egy hét múlva

három, négy, öt és fél hét múlva. Hónapos fordulók, féléves fordulók,

lesznek napok, váratlanul

összegörnyedek, évente egyszer minimum,

ketten a szobában. Apám meg én,

látogatók jönnek, jólesik. Rágyújtok a gangon, telefonálok, mikor

lesz már vége, mi lesz, ha még hónapokig tart, nem fogom bírni,

már most nem bírom, rágyújtok, a látogatók igazán elmehetnének.

A képen apám meg én,

a kezében tart, pár órája születtem, bizonyára

gügyög, szépségem, kicsi gyönyörűségem, ilyesmit mondhatott.

Apám meg én, nehezére esik

a beszéd, kérsz egy pohár vizet, apu,

megigazítom hátad mögött a takarót, jó? Miközben

igazgatom a takarót, miközben a vizet issza, apám meg én,

bámuljuk a tévét, ébredünk eszünk, ürítünk, alszunk, fáradunk,

a kezemért nyúl, fogom a kezét, mindegy mi megy a tévében,

hallgatásunk kitelíti a napot.

----------------------

Még egy kés. A pikkelyezőkés, filéző-, gombászkés, és

még nem tudom milyen kések

fekete tokban. Apám

hátizsákja Lisszabonba érkezett. A konyhakések Pesten

maradtak, nem vettem leltárba,

csak a bárdot.

Vitorlásnapszemüveg, plusz két pár lencse, a polarizált

horgászat során hasznos, a vízfelszínről

visszaverődő napsugarak nem jutnak át a lencsén,

így sokkal jobban beleláthatunk

a vízbe, olvasom, meglepően nagy mélységbe. Komfortos

látásélmény külön lencsetokban. Nyomja

a halántékom. Mintha apámnak

nagyobb lett volna a feje. Az biztos, hogy lefogyott,

szőlőből mazsola,

de a feje? Sosem figyeltem. Lemérhettük

volna. A narancssárga lencsék borús időre.

Még egy fekete póló. A másikat a kórházban húztam le

a bal válláról, fordítanám, nehéz, meleg van, nem segít, nem irányít,

meghalt. A harmadik nap kimostam. Nadrág nem volt rajta.

Kék igazolványtartó, éves állami horgászjegy

és fogási napló, a hátizsák is kék,

horgászkártya, csavarhúzó, a sárga nyelű,

Negro cukorkák, három villantó, két botos területi jegy

hatvanöt év felett, Balaton és vízrendszere, szalvétában

megkezdett párizsis zsemle. A zsemlét kidobom, biztosan

kidobhatom, még nincs szaga, be fog rohadni, zsírfoltos

a szalvéta, még nincs szaga, külön dobozba tehetném, valamiféle

műanyag urnába, hülyeség, kidobom. Még egy szemüveg.

----------------------

Belenézek az égbe,

égszínkék.

Annyira kék

Nehezen adtad magad, kapaszkodtál a távolságba, aztán csak elfáradtál,

és meglepődtél a közelségen. Nagy mákunk volt, apám.

--------------------

Ma reggel láttalak, nem úgy, mint korábban a

közértben, az utcán, a tengerparton. Lisszabonban

mindenkinek sétál egy alteregója. Ma reggel,

egy pillanatra, az ágy mellett álltál, nem tudom,

hogy abban a pillanatban, mikor arra gondoltam, hogy

felhívnálak, vagy előtte, ott álltál mellettem.

--------------------

Veled álmodtam,

három hónap után

megint fogod a kezem.

--------------------

Otthon a szobában, a kórházi ágyon

ülnek, fekszenek, morfium, kapaszkodás,

aztán jön a mentő,

vagy elalszanak. Az öregek

így halnak. A szomszéd nénik, nagymamák, nagypapák,

meg Zoli bácsi. Apám diszkóba

járt. Hány éves volt, kérdezik. Hetvennégy.

Fiatal volt, mondják. Nem tudom, a gyereke vagyok.

Megkérdezek az utcán egy idegent. Mit gondol,

a férfi mellettem, a képen, öreg?

--------------------

Két hétre

félretettelek, azt hittem

nem gondoltam rád. Az ég annyira kék.