Banális események
Hétfő, talán nem fog száz évig élni,
kedd, biztosan nem,
szerda, nevetés, dühroham, rettegés,
csütörtök, elengedem,
péntek, meghal.
Szombat, remegés.
Vasárnap.
----------------------
Két hónapja gyűrött ingben, szoknyában, nadrágban lézengek, bugyit
nem vasalok, három óra alvás, négy, otthagyott szendvics,
sör, tápszer apámnak, és kínai gombóc reggel-délben-este, mondhatom, szeretjük
a kínai gombócot, naponta egy doboz cigaretta,
mutasd, hogyan működik, mi ez a szerkezet, nógat apám, mosolyog rajtam,
tudom, nevetek, csak hevít, nem éget, de legalább nincs szaga, érted,
egészséges cigaretta, nevetünk, azért, ha akarod, kimegyek a gangra.
Két hónap után megint vasalt ingben, szoknyában, nadrágban lézengek, bugyit
nem vasalok, rántotta, melegszendvics, mozzarella, paradicsom, olívaolaj,
mintha nyugalom, délelőtt megjön Theó, Euphoria
Cannabis fekete csokoládé, a reptéren vette,
délutánra elfogy, nyugodt eufóriában dolgozom, a számítógép mellett
apám a képen mosolyog. Theó húslevest csinál.
----------------------
Még nem hiányzik, érdekes,
csak tudom. Mindenkinek meghal az apja, banális esemény.
Mirtillnek nem, neki még nem halt meg az apja. De Adrinak, a szomszédban
Izabellának, a titkárnőnek, Zolinak, Zsuzsának, a takarítónőnek, szemben a hentesnek
is bizonyára meghalt az apja, más a tekintete mióta tudja. A házkezelő,
harminckét éve, és nem múlik, mondja. Flávio a hajamat vágja,
lehet, hogy koncentrál, pedig neki is meghalt az apja.
----------------------
Három napja, négy, négy és fél napja,
nem értem, honnan áramlik, a lábujjamban is érzem,
jólesik apámra gondolni, jólesik apám halálára gondolni, nem értem,
nincs fájdalom, nehézség. Gyöngédség.
Gyöngédséget érzek négy és fél napig. Szerdán kezdődött, kedden. Nem tudom
a napokat, csak a csütörtök, péntek és a szombat fix. Csütörtök
este lefekszem, elalszom, péntek este fekszem, alszom, szombat délben ebédelek,
aztán délután kiver a víz, hányinger, tetőtől talpig
zsibbadás, nem kapok levegőt, fekve
ájulok, aztán éber nyugalom.
----------------------
Lehet ebben valami nagyobb,
erősen gondolkodom, valami
egyetemesebb.
Az ereje, az intenzitása. Talán
eljátszom, hogy szenvedek.
Vagyok én, negyvenkilenc éves,
és a szenvedés, az egy és örök.
Bizonyára szenvedek.
Na,
most,
felhívnám,
csak egy pillanat.
Kész, már el is múlt.
----------------------
Hányszor fog eszembe jutni, minden nap, egy hét múlva
három, négy, öt és fél hét múlva. Hónapos fordulók, féléves fordulók,
lesznek napok, váratlanul
összegörnyedek, évente egyszer minimum,
ketten a szobában. Apám meg én,
látogatók jönnek, jólesik. Rágyújtok a gangon, telefonálok, mikor
lesz már vége, mi lesz, ha még hónapokig tart, nem fogom bírni,
már most nem bírom, rágyújtok, a látogatók igazán elmehetnének.
A képen apám meg én,
a kezében tart, pár órája születtem, bizonyára
gügyög, szépségem, kicsi gyönyörűségem, ilyesmit mondhatott.
Apám meg én, nehezére esik
a beszéd, kérsz egy pohár vizet, apu,
megigazítom hátad mögött a takarót, jó? Miközben
igazgatom a takarót, miközben a vizet issza, apám meg én,
bámuljuk a tévét, ébredünk eszünk, ürítünk, alszunk, fáradunk,
a kezemért nyúl, fogom a kezét, mindegy mi megy a tévében,
hallgatásunk kitelíti a napot.
----------------------
Még egy kés. A pikkelyezőkés, filéző-, gombászkés, és
még nem tudom milyen kések
fekete tokban. Apám
hátizsákja Lisszabonba érkezett. A konyhakések Pesten
maradtak, nem vettem leltárba,
csak a bárdot.
Vitorlásnapszemüveg, plusz két pár lencse, a polarizált
horgászat során hasznos, a vízfelszínről
visszaverődő napsugarak nem jutnak át a lencsén,
így sokkal jobban beleláthatunk
a vízbe, olvasom, meglepően nagy mélységbe. Komfortos
látásélmény külön lencsetokban. Nyomja
a halántékom. Mintha apámnak
nagyobb lett volna a feje. Az biztos, hogy lefogyott,
szőlőből mazsola,
de a feje? Sosem figyeltem. Lemérhettük
volna. A narancssárga lencsék borús időre.
Még egy fekete póló. A másikat a kórházban húztam le
a bal válláról, fordítanám, nehéz, meleg van, nem segít, nem irányít,
meghalt. A harmadik nap kimostam. Nadrág nem volt rajta.
Kék igazolványtartó, éves állami horgászjegy
és fogási napló, a hátizsák is kék,
horgászkártya, csavarhúzó, a sárga nyelű,
Negro cukorkák, három villantó, két botos területi jegy
hatvanöt év felett, Balaton és vízrendszere, szalvétában
megkezdett párizsis zsemle. A zsemlét kidobom, biztosan
kidobhatom, még nincs szaga, be fog rohadni, zsírfoltos
a szalvéta, még nincs szaga, külön dobozba tehetném, valamiféle
műanyag urnába, hülyeség, kidobom. Még egy szemüveg.
----------------------
Belenézek az égbe,
égszínkék.
Annyira kék
Nehezen adtad magad, kapaszkodtál a távolságba, aztán csak elfáradtál,
és meglepődtél a közelségen. Nagy mákunk volt, apám.
--------------------
Ma reggel láttalak, nem úgy, mint korábban a
közértben, az utcán, a tengerparton. Lisszabonban
mindenkinek sétál egy alteregója. Ma reggel,
egy pillanatra, az ágy mellett álltál, nem tudom,
hogy abban a pillanatban, mikor arra gondoltam, hogy
felhívnálak, vagy előtte, ott álltál mellettem.
--------------------
Veled álmodtam,
három hónap után
megint fogod a kezem.
--------------------
Otthon a szobában, a kórházi ágyon
ülnek, fekszenek, morfium, kapaszkodás,
aztán jön a mentő,
vagy elalszanak. Az öregek
így halnak. A szomszéd nénik, nagymamák, nagypapák,
meg Zoli bácsi. Apám diszkóba
járt. Hány éves volt, kérdezik. Hetvennégy.
Fiatal volt, mondják. Nem tudom, a gyereke vagyok.
Megkérdezek az utcán egy idegent. Mit gondol,
a férfi mellettem, a képen, öreg?
--------------------
Két hétre
félretettelek, azt hittem
nem gondoltam rád. Az ég annyira kék.
