elhunyt;Palcsó Sándor;operaénekes;

2021-03-04 13:36:11

Elhunyt Palcsó Sándor kétszeres Liszt-díjas operaénekes

A Magyar Állami Operaház örökös tagja kilencvenegy éves volt. Pályafutása alatt kitüntetések sorával ismerték el a művészetét.

Életének 92. évében csütörtökön elhunyt Palcsó Sándor kétszeres Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Magyar Állami Operaház örökös tagja – közölte a dalszínház.

Palcsó Sándor búcsúztatásáról később intézkednek. A karaktertenor 1929-ben született Pécsett, énektanulmányait a Honvéd Művészegyüttes kariskolájában végezte Kis István és Érsek Mária tanítványaként, 1952 és 1957 között a Honvéd Művészegyüttes Férfikarának szólistája volt. Az Operában 1957-ben mutatkozott be Parpignol szerepével Puccini Bohéméletében, ezt követően az intézmény sokoldalú művésze lett, aki több mint 70 opera tenorszerepét alakította.

Palcsó Sándor magyarországi karrierje mellett rendszeresen fellépett Európa több országának – az Egyesült Királyság, Olaszország, Franciaország, Ausztria, Németország, Svédország, Norvégia, Dánia és Bulgária – színpadain is. Hangját és alakításait rádió- és televíziófelvételek őrzik, a Magyar Rádió hangtárában több mint 140 opera, operett és népdal felvétele található a szereplésével, a Zenés TV Színház című sorozatban pedig 15 filmben működött közre.

A Liszt Ferenc-díjat két alkalommal, 1962-ben és 1971-ben is odaítélték neki, 1974-ben érdemes művész, 1980-ban kiváló művész elismerésben részesült, 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2010-ben középkeresztjét is megkapta. A Magyar Állami Operaház 2014-ben vette fel örökös tagjai közé.