bizonytalanok;ellenzéki összefogás;

Új választói embertípus jelent meg, és mindent visz

Elkezdődött a bizonytalanok elcsábítása; előválasztási versenybe vetették bele magukat a pártok; felértékelődött a háttérsakkozás szerepe – kezd felpörögni az ellenzéki összefogás.

Alaposan egymásra égtek az ellenzéki pártok – lényegében nem állhat elő olyan helyzet, hogy valamelyik kiugrik az együttműködésből. Egyrészt a választók tartják benn őket, immár deklaráltan mintegy 600 ezer polgár minősül úgynevezett „összefogás-szavazónak” – ami annyit tesz, hogy ez a tömeg semmilyen külön induló vagy az együttműködésből valamilyen módon kilógó pártra nem hajlandó voksolni (lásd: interjúnkat). Másrészt az előválasztással – amit hivatalosan mind a 106 körzetben megtartanak – az összes párt vállalja, hogy tiszteletben tartja az ellenzéki szimpatizánsok által felrajzolt erőviszonyokat. Amiket azért minden formáció igyekszik a maga javára alakítani.

Háttérsakk

Így fura helyzet áll elő: úgy vált demokratikusabbá az ellenzék jelöltkiválasztási folyamata, hogy közben a háttérsakkozás hangsúlyosabb lett. Hiszen az, miszerint mindegyik választókerületben lesz előválasztás, nem jelenti automatikusan, hogy mindenhol ringbe küldi emberét az összes párt. Márpedig a mérkőzést nagyban befolyásolja, hogy hol ki nem indul, illetve a háttérben melyik formáció kinek a támogatására buzdítja szavazóit. Különösen éles ez a helyzet ott, ahol majdnem borítékolható a 2022-es győzelem.

Következésképp az egyik legfontosabb célpont a 18 budapesti és 12 Pest megyei választókerület. Ráadásul ezen a placcon a Demokratikus Koalíció és a Momentum népszerűsége markánsan meghaladja az országos átlagot, így nem kérdés, hogy a két párt meccse intenzívebb lesz, mint a többieké. Két ok miatt. A Momentum támogatottsága azokon a – zömmel pesti és egy-két budai – kerületekben erős, ahol a DK sem áll csálén (lásd: keretes írásunkat).

Ugyan információink szerint a „Mindenhol előválasztást!” jelszó kiadása előtt több kerületosztási képletet is felrajzoltak az ellenzéki pártok, ám végül a Momentum jelezte: nem híve ennek a megoldásnak. (A kalkuláció nagyjából úgy nézett ki, hogy az egyszer már győző képviselők újraindulásával, illetve az öt, kormánypárti képviselő által megnyert kerület „szétdobásával” számolva 7 mandátum lett volna a DK-é, 5 a Momentumé, 3 az MSZP-é, egy a Párbeszédé, illetve egy-egy a Jobbiké és az LMP-é.)

Jobbikra át

A Momentumnak azért is kiemelten fontos a főváros és Pest Megye, mivel a népszerűségmérések azt mutatják, megindult a pártból egy szelíd visszaáramlás a Jobbikba. (Abban a közvélemény-kutatói vélemények egybecsengtek, hogy a Momentum táborának mintegy 30-40 százalékát kiábrándult jobbikosok és lepattant MSZP-szavazók adták.) A Publicus Intézet statisztikája szerint a Momentumot novemberben a teljes népesség 8 százaléka szerette, míg a Jobbik esetében ez az arány alulról súrolta a 6 százalékot. Most viszont ugyanebben a körben a Momentum támogatottsága 5 százalékra fogyott, míg a Jobbiké 7 százalékra hasasodott. Ami az „átközlekedés” okait illeti: vidéken az egykori jobbikosok egy részének Jakab Péter vonzóbb és hitelesebb, mint Fekete-Győr András. (Megjegyzendő: nem véletlen, hogy mindkét pártelnök beleállt a miniszterelnök-jelöltet felmutatni igyekvő előválasztásba, ha nem teszik, formá­cióik beleszürkülnek az összefogásba, és helyi jelölt­jeik hátrányba kerülnek.)

Ami mindent felülír

Persze a Momentum zsarolópotenciálja sem kicsi az említett háttérsakkozásban: ugyanis nélküle meglehetősen nehéz lenne a túlmozgásos DK-t pacifikálni, azaz az MSZP-nek, a Párbeszédnek és a Jobbiknak igencsak szüksége van rá. Akkor is, ha ez a két párt kicsit kevesebb gyomorideggel nézhet az előválasztások elébe, hiszen vidéken létezik valamiféle hálózatuk és vannak ügyeik – illetve a szocialistáknak –, érdemi (egy stabil harmadik helyhez elég) bázissal rendelkeznek Budapesten. De bárhogy is alakulnak a háttérmozgások, azon a pártok nem tudnak változtatni, hogy össze kell dolgozniuk, hiszen nagyjából négy egyenlő formáció készül a választásokra – és ezeknek a biztos szavazó pártválasztók körében a támogatottságuk 9 és 12 százalék között szór (lásd: táblázatunkat).

És a helyzetet tovább nehezíti, vagy épp egyszerűsíti, hogy az összefogásra szavazók aránya a biztos pártválasztó szavazók között épp akkora, mint a legerősebb ellenzéki párté, a Demokratikus Koalícióé, azaz 12 százalék. Csak épp az indulási bázis más: az összefogás-szavazók tábora szeptemberre vált mérhetővé, aránya ekkor érte el a stabil pártválasztó szavazók körében a 4 százalékot (3 százalék az úgynevezett hibahatár), és öt hónap alatt a triplájára terebélyesedett. A DK-szavazók részesedése pedig szeptemberben 13 százalék volt a biztos pártválasztók között, és lényegében nem moccan. Ezzel szemben az összefogáshívők hónapról hónapra többen vannak, így hamarosan ez a csoport lesz az ellenzéki szavazók meghatározó köre.

A bizonytalanok vállára állhatnak - interjú Pulai Andrással,  a Publicus Intézet vezetőjével

– A 8 millió választó 8 százaléka összefogás-szavazó – honnan érkeztek ezek az emberek?

– Zömük bizonytalan szavazóból lett biztos ellenzéki, kormányváltást akaró szimpatizáns.

– Azt mondja, nem az ellenzéki pártok hívei váltottak lovat, és módosították preferenciájukat?

– Nyilván ilyesmire is van példa – az adatok azt mutatják, hogy a Momentum és az MSZP támogatóinak egy kis része összefogás-szavazóvá változott. És valószínűleg a DK, illetve a Jobbik is ezzel szembesült. De még egyszer mondom, ha megnézzük a mozgásokat, akkor egyértelműen kijelenthető: amilyen tempóban apadt az utóbbi időben a bizonytalanok tömege, olyan ütemben terebélyesedett az összefogás-szavazók tábora.

– Azaz 2010 óta először esik meg, hogy a különböző ellenzéki szereplők nem egymás szavazóit akarják elrabolni, hanem érdemben sikerült bővíteni a támogatói kört?

– Az országgyűlési választásokat tekintve igaza van, de hadd emlékeztessem: a 2019-es önkormányzati választások előtt hasonló volt a helyzet, igaz, szerényebb léptékben. De az tény, hogy az összefogás hírére az ellenzéki aktív szavazók köre mintegy 0,5 millió fővel bővült. És mindehhez csak ez a pofonegyszerű innováció kellett.

– Úgy érti, az összefogás?

– Úgy.

– Mi történik akkor az összefogás-szavazókkal, ha hasad az együttműködés, például az egyik résztvevő kilép belőle?

– Nem finomkodnék: a kiugró pártot az ellenzéki szavazók egyszerűen kinyírnák, nyilván politikai értelemben. És senkinek ne legyen illúziója: a kicsinálásban a formáció saját bázisa is segédkezne.

– Lát olyan szereplőt az együttműködésen belül, amelynek nem feltétlenül érdeke az összefogás, de mivel a választói kényszerítik rá, részt vesz benne?

– Nincs olyan ellenzéki párt, amelynek a túlélését és a felemelkedését ne szolgálná az összefogás. Egyetlen esetben tudom elképzelni, hogy egy ellenzéki szereplő ne ezt az utat kövesse: ha megvette a NER.

– Egyfajta szabotázsra gondol?

– Igen. De hadd tegyem hozzá: semmi ilyesmit nem látok jönni.

– Ön azt mondta: ha megvesz a hatalom. Hadd fordítsam meg a kérdést: mi van akkor, ha kiszárít? Ha úgy alakítja például a párt- és kampányfinanszírozást, hogy az együtt induló erők forrásai jelentősen csökkenjenek?

– Szerintem az ellenzéki pártok arra készülnek, hogy a Fidesz még bütyköl a különböző választási szabályokon. De teljesen mindegy, hogy ki tudják-e védeni a hatalom kreatív csapásait, végig kell csinálniuk – ha nem akarnak kamikaze párttá válni.

– Tegyük fel, végigcsinálják. De mi lesz a választás után? Az, hogy megjelent az összefogás-szavazó, egyben azt is jelenti, erről a kormányváltásra összeálló szövetségről el is hiszik az emberek, hogy kormányzóképes?

– Szerintem csak erről a koalícióról gondolják, hogy kormányzóképes. Eddig egyetlen pártról sem feltételezték ezt, tartósan ezért nem nőtt egyik erő népszerűsége sem 10-12 százalék fölé az utóbbi nyolc évben. Most viszont kitartóan növekszik az összefogás támogatása, miközben a Fideszé csökken.

– És ehhez a tehetségnek van köze, vagy a társadalmi félelmek (lásd: koronavírus) fonnyasztják a kormánypárt népszerűségét?

– Nem ez a kulcsszempont. Pontosabban most nem ez. Ha lazul a járvány szorítása, akkor koncentrálnak csak az emberek arra, milyen gazdasági és megélhetési válságot okozott, hogy a kabinet csapnivalóan kezelte a krízishelyzetet.

– Azt mondja, a Fidesz népszerűsége csökken. Nem vitás, a teljes lakosság körében befagyott, és mintegy 30 százalék, ám a biztos pártválasztók között nő a kormánypárt támogatottsága, azaz a saját táborát már most képes teljes egészében mozgósítani.

– Pontosítanék: a kemény magra igaz az állítás, de a tábor perifériáján igenis van elbizonytalanodás: egy éve még a biztos pártválasztók 50 százaléka a Fideszt szerette, mára a kormánypárt népszerűsége ebben a körben visszacsúszott 42-45 százalékra. Persze a lemorzsolódó kormánypárti hívek a bizonytalanok számát növelik, és egyelőre nem lettek ellenzéki szavazók.

– És a frissen kiábrándult bizonytalanokat van bármi esélye megszólítani az összefogásnak?

– Legfeljebb akkor, ha már egyértelmű a felállás: meglesz a miniszterelnök-jelölt, kiválasztották a 106 egyéniben induló képviselő-aspiránst, és van érdemi kormányprogram.

– Hadd kanyarodjak vissza ahhoz a mondáshoz, hogy aki kibeszél az összefogásból, azt a választók „kicsinálják”. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a jelek szerint nem fog belesimulni az együttműködésbe, ennek ellenére néhány helyen meglehetősen erős. Akkor most mi van?

– Az MKKP egy fontos jelenség, ugyanis a szavazói zömmel ellenzékiek, mégis az ellenzék támogatottságát erodálja, és a Fidesz esélyeit javítja.

– Ugye, nem kezd kollaboránsozni?

– Nem, tényeket mondok. És nem a kutya­pártra kihegyezve. Ugyanez igaz a Volner Pártra, vagy a Szanyi Tibor fémjelezte Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalomra. Nem vitatom, az MKKP létező entitás valós támogatókkal. De amikor a biztos pártválasztó szavazóikat választás elé állítjuk, akkor elfogyogatnak. Azaz éles helyzetben, ellenzék kontra kormány összecsapásra szűkítve a dolgot, hajlandók az összefogást támogatni: egy választás alkalmával a 2-3 százalékos támogatói kör felének nem az MKKP a prioritás.

Összezilálják a klasszikus képletetUgyan az összefogás-szavazók zöme a bizonytalanok közül érkezik, de ahogy közeledik a választás, úgy lesz ebben a csoportban egyre markánsabb a különböző pártok támogatóinak a jelenléte. Ez viszont azt eredményezi, hogy egyre nehezebb lesz mérni az ellenzéki pártok valós népszerűségét, illetve felrajzolni a térfél erőviszonyait. Úgyhogy meglehet, vélekedett Pulai András, hamarosan nem lesz érdemes külön-külön kutatni az ellenzéki pártok támogatottságát, hanem arra kell fókuszálni, miképp mozog egymáshoz képest az összefogás és a Fidesz.