Előfizetés

Új választói embertípus jelent meg, és mindent visz

N. B. Gy
Publikálás dátuma
2021.03.07. 12:18

Fotó: Népszava
Elkezdődött a bizonytalanok elcsábítása; előválasztási versenybe vetették bele magukat a pártok; felértékelődött a háttérsakkozás szerepe – kezd felpörögni az ellenzéki összefogás.
Alaposan egymásra égtek az ellenzéki pártok – lényegében nem állhat elő olyan helyzet, hogy valamelyik kiugrik az együttműködésből. Egyrészt a választók tartják benn őket, immár deklaráltan mintegy 600 ezer polgár minősül úgynevezett „összefogás-szavazónak” – ami annyit tesz, hogy ez a tömeg semmilyen külön induló vagy az együttműködésből valamilyen módon kilógó pártra nem hajlandó voksolni (lásd: interjúnkat). Másrészt az előválasztással – amit hivatalosan mind a 106 körzetben megtartanak – az összes párt vállalja, hogy tiszteletben tartja az ellenzéki szimpatizánsok által felrajzolt erőviszonyokat. Amiket azért minden formáció igyekszik a maga javára alakítani.

Háttérsakk

Így fura helyzet áll elő: úgy vált demokratikusabbá az ellenzék jelöltkiválasztási folyamata, hogy közben a háttérsakkozás hangsúlyosabb lett. Hiszen az, miszerint mindegyik választókerületben lesz előválasztás, nem jelenti automatikusan, hogy mindenhol ringbe küldi emberét az összes párt. Márpedig a mérkőzést nagyban befolyásolja, hogy hol ki nem indul, illetve a háttérben melyik formáció kinek a támogatására buzdítja szavazóit. Különösen éles ez a helyzet ott, ahol majdnem borítékolható a 2022-es győzelem. Következésképp az egyik legfontosabb célpont a 18 budapesti és 12 Pest megyei választókerület. Ráadásul ezen a placcon a Demokratikus Koalíció és a Momentum népszerűsége markánsan meghaladja az országos átlagot, így nem kérdés, hogy a két párt meccse intenzívebb lesz, mint a többieké. Két ok miatt. A Momentum támogatottsága azokon a – zömmel pesti és egy-két budai – kerületekben erős, ahol a DK sem áll csálén (lásd: keretes írásunkat). Ugyan információink szerint a „Mindenhol előválasztást!” jelszó kiadása előtt több kerületosztási képletet is felrajzoltak az ellenzéki pártok, ám végül a Momentum jelezte: nem híve ennek a megoldásnak. (A kalkuláció nagyjából úgy nézett ki, hogy az egyszer már győző képviselők újraindulásával, illetve az öt, kormánypárti képviselő által megnyert kerület „szétdobásával” számolva 7 mandátum lett volna a DK-é, 5 a Momentumé, 3 az MSZP-é, egy a Párbeszédé, illetve egy-egy a Jobbiké és az LMP-é.)

Jobbikra át

A Momentumnak azért is kiemelten fontos a főváros és Pest Megye, mivel a népszerűségmérések azt mutatják, megindult a pártból egy szelíd visszaáramlás a Jobbikba. (Abban a közvélemény-kutatói vélemények egybecsengtek, hogy a Momentum táborának mintegy 30-40 százalékát kiábrándult jobbikosok és lepattant MSZP-szavazók adták.) A Publicus Intézet statisztikája szerint a Momentumot novemberben a teljes népesség 8 százaléka szerette, míg a Jobbik esetében ez az arány alulról súrolta a 6 százalékot. Most viszont ugyanebben a körben a Momentum támogatottsága 5 százalékra fogyott, míg a Jobbiké 7 százalékra hasasodott. Ami az „átközlekedés” okait illeti: vidéken az egykori jobbikosok egy részének Jakab Péter vonzóbb és hitelesebb, mint Fekete-Győr András. (Megjegyzendő: nem véletlen, hogy mindkét pártelnök beleállt a miniszterelnök-jelöltet felmutatni igyekvő előválasztásba, ha nem teszik, formá­cióik beleszürkülnek az összefogásba, és helyi jelölt­jeik hátrányba kerülnek.)

Ami mindent felülír

Persze a Momentum zsarolópotenciálja sem kicsi az említett háttérsakkozásban: ugyanis nélküle meglehetősen nehéz lenne a túlmozgásos DK-t pacifikálni, azaz az MSZP-nek, a Párbeszédnek és a Jobbiknak igencsak szüksége van rá. Akkor is, ha ez a két párt kicsit kevesebb gyomorideggel nézhet az előválasztások elébe, hiszen vidéken létezik valamiféle hálózatuk és vannak ügyeik – illetve a szocialistáknak –, érdemi (egy stabil harmadik helyhez elég) bázissal rendelkeznek Budapesten. De bárhogy is alakulnak a háttérmozgások, azon a pártok nem tudnak változtatni, hogy össze kell dolgozniuk, hiszen nagyjából négy egyenlő formáció készül a választásokra – és ezeknek a biztos szavazó pártválasztók körében a támogatottságuk 9 és 12 százalék között szór (lásd: táblázatunkat). És a helyzetet tovább nehezíti, vagy épp egyszerűsíti, hogy az összefogásra szavazók aránya a biztos pártválasztó szavazók között épp akkora, mint a legerősebb ellenzéki párté, a Demokratikus Koalícióé, azaz 12 százalék. Csak épp az indulási bázis más: az összefogás-szavazók tábora szeptemberre vált mérhetővé, aránya ekkor érte el a stabil pártválasztó szavazók körében a 4 százalékot (3 százalék az úgynevezett hibahatár), és öt hónap alatt a triplájára terebélyesedett. A DK-szavazók részesedése pedig szeptemberben 13 százalék volt a biztos pártválasztók között, és lényegében nem moccan. Ezzel szemben az összefogáshívők hónapról hónapra többen vannak, így hamarosan ez a csoport lesz az ellenzéki szavazók meghatározó köre.

A bizonytalanok vállára állhatnak - interjú Pulai Andrással,  a Publicus Intézet vezetőjével

– A 8 millió választó 8 százaléka összefogás-szavazó – honnan érkeztek ezek az emberek? – Zömük bizonytalan szavazóból lett biztos ellenzéki, kormányváltást akaró szimpatizáns. – Azt mondja, nem az ellenzéki pártok hívei váltottak lovat, és módosították preferenciájukat? – Nyilván ilyesmire is van példa – az adatok azt mutatják, hogy a Momentum és az MSZP támogatóinak egy kis része összefogás-szavazóvá változott. És valószínűleg a DK, illetve a Jobbik is ezzel szembesült. De még egyszer mondom, ha megnézzük a mozgásokat, akkor egyértelműen kijelenthető: amilyen tempóban apadt az utóbbi időben a bizonytalanok tömege, olyan ütemben terebélyesedett az összefogás-szavazók tábora. – Azaz 2010 óta először esik meg, hogy a különböző ellenzéki szereplők nem egymás szavazóit akarják elrabolni, hanem érdemben sikerült bővíteni a támogatói kört? – Az országgyűlési választásokat tekintve igaza van, de hadd emlékeztessem: a 2019-es önkormányzati választások előtt hasonló volt a helyzet, igaz, szerényebb léptékben. De az tény, hogy az összefogás hírére az ellenzéki aktív szavazók köre mintegy 0,5 millió fővel bővült. És mindehhez csak ez a pofonegyszerű innováció kellett. – Úgy érti, az összefogás? – Úgy. – Mi történik akkor az összefogás-szavazókkal, ha hasad az együttműködés, például az egyik résztvevő kilép belőle? – Nem finomkodnék: a kiugró pártot az ellenzéki szavazók egyszerűen kinyírnák, nyilván politikai értelemben. És senkinek ne legyen illúziója: a kicsinálásban a formáció saját bázisa is segédkezne. – Lát olyan szereplőt az együttműködésen belül, amelynek nem feltétlenül érdeke az összefogás, de mivel a választói kényszerítik rá, részt vesz benne? – Nincs olyan ellenzéki párt, amelynek a túlélését és a felemelkedését ne szolgálná az összefogás. Egyetlen esetben tudom elképzelni, hogy egy ellenzéki szereplő ne ezt az utat kövesse: ha megvette a NER.
– Egyfajta szabotázsra gondol? – Igen. De hadd tegyem hozzá: semmi ilyesmit nem látok jönni. – Ön azt mondta: ha megvesz a hatalom. Hadd fordítsam meg a kérdést: mi van akkor, ha kiszárít? Ha úgy alakítja például a párt- és kampányfinanszírozást, hogy az együtt induló erők forrásai jelentősen csökkenjenek? – Szerintem az ellenzéki pártok arra készülnek, hogy a Fidesz még bütyköl a különböző választási szabályokon. De teljesen mindegy, hogy ki tudják-e védeni a hatalom kreatív csapásait, végig kell csinálniuk – ha nem akarnak kamikaze párttá válni. – Tegyük fel, végigcsinálják. De mi lesz a választás után? Az, hogy megjelent az összefogás-szavazó, egyben azt is jelenti, erről a kormányváltásra összeálló szövetségről el is hiszik az emberek, hogy kormányzóképes? – Szerintem csak erről a koalícióról gondolják, hogy kormányzóképes. Eddig egyetlen pártról sem feltételezték ezt, tartósan ezért nem nőtt egyik erő népszerűsége sem 10-12 százalék fölé az utóbbi nyolc évben. Most viszont kitartóan növekszik az összefogás támogatása, miközben a Fideszé csökken. – És ehhez a tehetségnek van köze, vagy a társadalmi félelmek (lásd: koronavírus) fonnyasztják a kormánypárt népszerűségét? – Nem ez a kulcsszempont. Pontosabban most nem ez. Ha lazul a járvány szorítása, akkor koncentrálnak csak az emberek arra, milyen gazdasági és megélhetési válságot okozott, hogy a kabinet csapnivalóan kezelte a krízishelyzetet. – Azt mondja, a Fidesz népszerűsége csökken. Nem vitás, a teljes lakosság körében befagyott, és mintegy 30 százalék, ám a biztos pártválasztók között nő a kormánypárt támogatottsága, azaz a saját táborát már most képes teljes egészében mozgósítani. – Pontosítanék: a kemény magra igaz az állítás, de a tábor perifériáján igenis van elbizonytalanodás: egy éve még a biztos pártválasztók 50 százaléka a Fideszt szerette, mára a kormánypárt népszerűsége ebben a körben visszacsúszott 42-45 százalékra. Persze a lemorzsolódó kormánypárti hívek a bizonytalanok számát növelik, és egyelőre nem lettek ellenzéki szavazók. – És a frissen kiábrándult bizonytalanokat van bármi esélye megszólítani az összefogásnak? – Legfeljebb akkor, ha már egyértelmű a felállás: meglesz a miniszterelnök-jelölt, kiválasztották a 106 egyéniben induló képviselő-aspiránst, és van érdemi kormányprogram. – Hadd kanyarodjak vissza ahhoz a mondáshoz, hogy aki kibeszél az összefogásból, azt a választók „kicsinálják”. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a jelek szerint nem fog belesimulni az együttműködésbe, ennek ellenére néhány helyen meglehetősen erős. Akkor most mi van? – Az MKKP egy fontos jelenség, ugyanis a szavazói zömmel ellenzékiek, mégis az ellenzék támogatottságát erodálja, és a Fidesz esélyeit javítja. – Ugye, nem kezd kollaboránsozni? – Nem, tényeket mondok. És nem a kutya­pártra kihegyezve. Ugyanez igaz a Volner Pártra, vagy a Szanyi Tibor fémjelezte Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalomra. Nem vitatom, az MKKP létező entitás valós támogatókkal. De amikor a biztos pártválasztó szavazóikat választás elé állítjuk, akkor elfogyogatnak. Azaz éles helyzetben, ellenzék kontra kormány összecsapásra szűkítve a dolgot, hajlandók az összefogást támogatni: egy választás alkalmával a 2-3 százalékos támogatói kör felének nem az MKKP a prioritás.

Összezilálják a klasszikus képletet

Ugyan az összefogás-szavazók zöme a bizonytalanok közül érkezik, de ahogy közeledik a választás, úgy lesz ebben a csoportban egyre markánsabb a különböző pártok támogatóinak a jelenléte. Ez viszont azt eredményezi, hogy egyre nehezebb lesz mérni az ellenzéki pártok valós népszerűségét, illetve felrajzolni a térfél erőviszonyait. Úgyhogy meglehet, vélekedett Pulai András, hamarosan nem lesz érdemes külön-külön kutatni az ellenzéki pártok támogatottságát, hanem arra kell fókuszálni, miképp mozog egymáshoz képest az összefogás és a Fidesz.

A pszichológia nem ördögtől való

P. Szabó Dénes
Publikálás dátuma
2021.03.07. 10:19

Fotó: MOHAMED EL-SHAHED / AFP
A vatikáni honlap nemrég interjút közölt, amelyet I. Ferenc pápa még 2019-ben adott Nelson Castro argentin orvos-újságírónak az egyházfők egészségéről készülő könyvéhez. Az egyházfő arról beszélt: korábban pszichológus segítségére szorult, amikor az argentin diktatúra idején egyházi elöljáróként embereket kellett kimenekítenie az országból. A pápa terápiával küzdötte le félelmeit, és megtanulta kezelni a stresszt. Azonban a vallás és a pszichológia viszonya még a közelmúltban sem volt baráti.
Tiszteletre méltó, hogy Ferenc pápa ilyen nyíltan beszélt emberi és testi gyengeségeiről – mondja Fabiny Tamás. A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szerint teljesen reális, hogy a fiatal Bergogliónak – az argentin egyház érsekeként – a katonai junta diktatúrája alatt rendkívüli terheket kellett hordania. Az egyházfő e kijelentésé­vel II. János Pál pápa nyomdokain jár, aki szintén a nyilvánosság előtt hordozta súlyos betegségét – ezzel is kifejezve szolidaritását a szenvedők felé. Fabiny szerint amikor egy egyházi szolgálattevő, egyházi vezető megosztja a világgal fizikai vagy lelki esendőségét, akkor tanúságot tesz arról, hogy Isten a szenvedések között is segít. – Ennek ma, a világjárvány idején vigasztaló, erőt adó üzenete van.  Ahogy a belgyógyász segít, ha testi fájdalmunk van, úgy a pszichológus is, ha a lelkünkkel van baj – véli Frö­lich Róbert, a Dohány utcai Zsinagóga főrabbija, mondván, a tudomány és a hit nem zárja ki egymást, hanem erősíti. – Ha úgy nézzük, Albert Einstein is hívő volt, mégis fel tudott mutatni valami kis tudományosságot. A Talmud szerint az orvos az Istentől kap engedélyt, hogy gyógyítson – vagyis mindegy, hogy a test vagy a lélek gyógyászáról van szó, mindkettő isteni felhatalmazással dolgozik. A Tóra egyik passzusa a gyógyászatról pedig kimondja, „Én vagyok Örökkévaló, a te orvosod”, azaz, ha gondunk van, Istenhez kell fohászkodnunk, egy másik passzus szerint viszont ha valaki megüt minket, annak a kártérítést, vagyis a gyógyításunk költségeit kell kifizetnie. – És ki az a személy, aki gyógyítani fog? Hát, az orvos – mondja Frölich, vagyis a Tórában is ott áll, hogy megengedett az egészségügyi segítség. Hasonlóan vélekedik a kérdésről Hodász András katolikus pap, aki szerint ha fáj a szívünk, akkor kardiológushoz fordulunk, ha azonban pszichés területen van problémánk, akkor pszichológushoz, míg ha az Istennel való kapcsolatunkban, akkor a lelki vezetőnkhöz. Az atya szerint mindezek olyan területek, melyek nincsenek egymással konkurenciában, sőt előfordulhatnak átfedések, például, ha egy orvos rádöbben arra, hogy a páciens fejfájása lelki problémára vezethető vissza, így elküldi egy pszichológushoz vagy akár egy paphoz. – Velem is elő szokott fordulni hasonló. Valaki megkeres egy problémával, én pedig, ha úgy látom, hogy neki inkább önismereti terápiára lenne szüksége, akkor ajánlok egy pszichológust – mondja Hodász, aki maga is él ezekkel a lehetőségekkel, mondván: a pszichológia nem ördögtől való. – A lelkipásztor és a pszichológus pedig még együtt is működhet egymással – állítja Fabiny, mondván, a két szakember „illetékességi területe” nem ugyanaz, hiszen a pszichológus a pszichés folyamatok ismerője, míg a lelkipásztor elsősorban az Isten-ember kapcsolatra koncentrál. – Lelkipásztorként ugyanakkor gyakran megtapasztaljuk, hogy az emberi személyiség a kapcsolatokban súlyosan károsodhat: sebeket, elakadásokat, torzulásokat öröklünk, szerzünk a fejlődésünk során – állítja a püspök. „A viszonyainkban szerzett sebek és súlyosabb zavarok esetén viszont gyógyító hatású lehet a pszichoterápia is. – Ez azonban nem helyettesíti az Istennel való kapcsolatot – mondja Fabiny, a pszichológusok viszont a szorongások megszüntetésével az akadályokat is elháríthatják az Istenhez való közeledésben.”

Elveszik a hit?

Ha egy vallási vezető elküldi az embert pszichológushoz, felmerül a kérdés, hogy vajon a pap megbízható-e. – Joga van ezt hinni, én azonban papként sarlatánságot követnék el, ha a hívemnek terapeuta módjára kezdenék el segíteni – mondja Hodász, aki szerint ebben az esetben csak hamis illúziót keltene a másikban. A lelki segítségnyújtást persze egy papnak is meg kell kísérelnie, Hodász szerint ugyanis sokan azt hiszik, hogy egy pap csak imádkozásra és istenhitre buzdít, miközben kevés az olyan lelki vezető, aki csupán ezt javasolja. – Aki néhány tanáccsal elintéz egy lelki problémát, az szerintem meg akarja úszni a helyzetet – véli az atya, kiemelve, hogy az Istenben való bizalmat amúgy sem lehet ráparancsolással elintézni. – Ha pszichológiai kérdésekkel fordulnak hozzám, akkor az én tudásom is véges – mondja Frö­lich, aki ilyen esetekben szintén pszichológushoz delegálja a pá­cienst. A hívő bizalma ekkor azonban nem fog megrendülni a rabbiban, hiszen tudja jól, hogy a rabbi azzal segített rajta, hogy elküldte egy szakemberhez. – A hívő a rabbitól csodát nem várhat. A csodarabbik kora a múlt század végével lejárt. A mostani vezetőktől ehelyett tanácsokat, segítséget lehet várni – mondja Frölich, hangsúlyozva, hogy az ember nyugodt szívvel hihet a természetfelettiben, de azért mégiscsak a fizikai világban élünk. – Megvan az ideje az Istenhez fordulásnak, és megvan az ideje annak is, amikor magunkon segítünk.

Pszichológiai képzés

De mi a helyzet akkor, ha a pap vagy a rabbi végez el egy pszichológiai tanfolyamot? – Két félév pszichológiát mi is tanultunk az egyetemen, a vallási kérdésekhez kötődő úgynevezett pasztorál pszichológiát – mondja Hodász, mely tudás noha segít abban, hogy a híveket orientálja, az igazi pszichológiai segítségnyújtást azonban csakis egy arra szakosodott ember képes elvégezni. Kivételek persze akadnak: létezik olyan pap, aki először elvégezte az öt év pszichológia szakot, majd utána kezdte el az egyházi tanulmányait, így a lelki vezetői és terapeutai képességeit is tudja használni. Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen is nagy hangsúlyt fektetnek a leendő lelkészek, hittanárok alapos pszichológiai felkészítésére, hogy megismerjék, hogyan működik az emberi elme. – Ugyanígy a pszichológusképzésben is elvárható, hogy a leendő segítők ismerjék a spiritualitás, a vallás élményvilágát, és tiszteljék azt – mondja Fabiny Tamás, aki maga is nagyszerű tapasztalatokat szerzett az egyházban arról, hogyan tudja egymás munkáját támogatni egy elkötelezett lelkipásztor és egy, a hit témáiban is jártas pszichoterapeuta. – A klasszikus rabbiképzésben a pszichológia mint tantárgy nem szerepel, azonban egy picit konyítunk hozzá – mondja Frölich, kiemelve, hogy őket is gyakran keresik fel a hívek a lelki bajaikkal, melyek megoldásához a rabbiknak is szükségük van némi pszichológiai képzettségre. – Ahol azonban e tudás véget ér, ott lép be a pszichiáter – mondja Frölich.

Toxikus kapcsolatok

A lelki problémák kapcsán szintén fontos kérdés a mérgező kapcsolatok kezelése. A pszichológusok nagy része egyértelműen arra buzdítja a pácienst, hogyha társuk lelki értelemben is negatív hatással van rájuk, akkor abból a viszonyból a legjobb kilépni. A vallások esetében már nem ilyen egyértelmű a válasz. Hodász szerint a katolikusok esetében, ha érvényes házasságról beszélünk, akkor az egyházi törvények értelmében azt nem lehet felbontani. Így, ha bekövetkezik az „ágytól és asztaltól való elválás”, akkor azt meg kell próbálni megmenteni. – Ha egy házasság rossz, akkor mi az utolsó utáni pillanatig is megkíséreljük megjavítani – mondja Hodász, hozzátéve, ha a párok fel is keresik őket, általában már lejtmenetben van a kapcsolat. Az evangélikusok egy fokkal megengedőbbek. Fabiny szerint pszichológiai és vallási szempontból is a cél az, hogy a hívők egy szabad és szorongások nélküli életet tudjanak élni. – Hívő emberként vallom, hogy Isten is ezt várja tőlünk, és ezt kívánja nekünk. A házasság megmentéséért persze mindent meg kell tenni, de ahol meggyötört emberek, megtört viszonyok vannak, ott álságos dolog passzív tűrésre inteni az elszenvedőket – vallja a püspök, aki szerint ilyen esetben a felek el is válhatnak egymástól, fontos viszont, hogy ebben a folyamatban és az újrakezdésben lelki segítséget kapjanak az érintettek. A Német Evangélikus Egyházban például válási liturgiákat is rendeznek, melyen a volt házastársak templomi környezetben bocsátják el egymást. – A Talmudban van egy kitétel, miszerint az is válóok, ha a feleség elsózza a levest – mondja Frölich, hozzátéve, a későbbi, rabbinikus korok az állítást úgy körülbástyázták, hogy elválni a feleségtől annak akarata ellenére nem lehet. – Kohn tehát nem mehet haza, és nem mondhatja azt, hogy elválunk, Kohnné azonban nyugodtan megteheti ezt – mondja a rabbi. A házasság viszont nemcsak egy jogi procedúra, hanem szentség is, így azt, ameddig lehet, egyben kell tartani, persze nem minden áron.

Bűn és bűnbocsánat

A Biblia lapjain Pál apostol azt üzeni: „Nézzétek el egymás hibáit és bocsássatok meg azoknak, akik megbántanak titeket.” A pszichológia is hasonlót üzen, vagyis az áldozatnak nem kötelessége, hanem joga van megbocsátani, hiszen ha az áldozat nem bocsát meg, akkor saját maga válik önmaga agresszorává, és beleragad a traumatizált helyzetbe. – Az áldozatnak tehát érdemesebb az agresszornak megbocsátani, mert akkor saját magát szabadítja fel a harag és a gyűlölet alól – véli Hodász. A megbocsátásnak pedig megvan a maga sorrendje, hiszen az illető először azonosítja a másik ellen érzett haragot, majd ténylegesen át­éli azt, végül elengedi. – Saját magunk miatt kell megbocsátani. Hisz az agresszor lehet, hogy már árkon-bokron túl van, viszont ha én dédelgetem magamban a haragot, azzal végleg beleragadok az áldozatszerepbe, és nem tudok gyógyulni, hanem magamat nyomorítom meg. – Az evangélikusok alapvetően a szeretet kultúrájából indulnak ki – mondja Fabiny. Az ember ugyanis Isten bűnbocsánatára szorul, és ahogyan Istennel rendezi a viszonyát, annak mintájára rendezi az embertársaival is. Ha azonban ezt a viszonyt nem sikerül megjavítani, akkor is meg kell bocsátani a másiknak, még ha el is távolodtunk tőle. – Csakis így lehet lezárni egy toxikus kapcsolatot, hogy az ne mérgezzen tovább se engem, se a másikat – véli Fabiny.  – Mi nem valljuk azt, amit a keresztények, miszerint, ha meg­ütik az orcád, tartsd oda a másikat is. Mi nem vagyunk ilyen megengedők. A mózesi törvény ugyanis ismeri a bosszú fogalmát – mondja Frölich Róbert. A Tóra szerint, ha valaki gondatlanságból embert öl, annak el kell menekülnie egy asylum városba, hiszen akár a vérbosszú is utolérheti. – Mózes viszont azt is tanítja, hogy „Ne gyűlöld a testvéredet szívedben”, vagyis egy hívő zsidó nem gyűlölködik – állítja a főrabbi, példának hozva fel jom kippur ünnepét, melyen a hívek bocsánatot kérnek Istentől, aki viszont csakis akkor bocsát meg, ha az egyén is megbocsát a másiknak, aki őt bántotta. – Az emberben óhatatlanul ott munkál a revansvágy. De mindent meg kell tennünk, hogy ne álljunk bosszút.

Honatya kontra vlogger: startol a VII. kerületi előválasztás

N. B. Gy
Publikálás dátuma
2021.03.07. 10:09

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Budapest egyik választókerületében két kerület szorul össze, mindkettőt ellenzéki, és mindkettőt más párt embere vezeti. Ami közös bennük, az a DK-s országgyűlési képviselő, akinek most momentumos kihívója biztos akad.
Megszorongatható-e egy ország­­­gyű­lési képviselő egy polgármester segítségével? – erre a kérdésre a Bu­dapest 5. választókerületében tartandó előválasztás eredménye adhatja meg a választ. A ring egyik sarkában a Demokratikus Koalíció honatyája, Oláh Lajos készül a meccs­re, a másikban a Momentum vloggere (értsd: videós megmondóembere), Tompos Márton gyűjt erőt. És hogy hogy kerül a képbe a polgármester? Az említett választókerületet két fővárosi kerületből (a VII.-ből és a VI.-ból) gyúrták össze. A szavazók mintegy kétharmada az előbbiben lakik, míg utóbbiban a momentumos a polgármester (Soproni Tamás). A kampányok ökölszabálya, hogy minden sikeres mozgósításhoz kell egy – lehetőleg helyben beágyazott – személy, aki népszerűbb a pártjánál. A választókerületben ez Soproni, így ha beleáll az ügybe, akkor felpör­getheti az előválasztást. A DK-s Oláh Lajos esetében nincs szükség külső húzóemberre, ez derül ki a Zavecz Research Intézet által készített januári közvélemény-kutatásból. A VII. kerületi mérés úgy találta: az összes lakó 31 százaléka kedveli a Fideszt, az ellenzéki pártok közül a DK-t (15 százalék) szeretik a legtöbben, míg a Momentum támogatottsága 9 százalékos. Az MSZP és a Párbeszéd itt 7 százalékot tud, plusz érdemben van jelen (4 százalékkal) a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is. A Jobbik híveinek aránya 2 százalék, míg az LMP-t, illetve a Mi Hazánk Mozgalmat 1-1 százalék szereti. Azaz összességében a kerületi erőviszonyok egyelőre meglehetősen kiegyensúlyozottak, némi ellenzéki előnnyel. A kormánypártok és a Mi Hazánk támogatóinak aránya 32 százalék, míg az együtt mozgó demokratikus pártoké 33 (az MKKP valószínűleg nem simul bele itt sem az együttműködésbe). Csakhogy itt jön be az említett személyes tényező, miszerint a jó jelölt felülmúlja pártját. És ha a kérdés nem általános pártpreferenciáról szól, hanem úgy hangzik: kit támogatna egy olyan meccsben, ahol a fideszes Bajkai István lép szorítóba a DK-s Oláh Lajossal – nos, akkor a közvélemény-kutatás szerint a DK-s politikus tíz százalékot verne rá mindegyik forgatókönyvben kormánypárti riválisára. A mérkőzésről több modell készült, van olyan, ami számol MKKP-s és Mi Hazánk-os jelölttel is, de a kétszereplős verzióban Oláh a voksok 59 százalékát söpörné be, míg Bajkai a szavazatok 41 százalékát szerezné meg. (És tény: 2018-ban Oláh maga mögé utasította Bajkait, 2014-ben pedig a kerület egykori alpolgármesterét győzte le.) Azaz így már kevésbé „kicentizett” a politikai helyzet. Persze az előválasztás nem a „teljes lakosság”, hanem a biztos pártválasztók egy részének megmozgatásáról szól. (Ebben a körben a VII. kerületben a DK népszerűsége 23 százalékon áll, a Momentumé pedig 15 százalékon.) Így a kérdés, hogy az előválasztási mozgósításkor a DK tartani tudja-e előnyét, vagy az felmorzsolódik? Mindenesetre Oláh Lajosnak is van egy polgármestere (a kerületet a DK-s Niedermüller Péter vezeti), és az ismertségi mutatók – legalábbis a VII. kerületben – a Demokratikus Koalíció politikusainak kedveznek: Oláhról a lakosok 70 százaléka tudja, hogy kicsoda, míg Niedermüller Péter esetében ez az arány 95 százalék.

És még egy

Oláh Lajosnak egyébként másik kihívója is akad: a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatásával elindul Almási-Kecskés Gusztáv jogász-közgazdász, erzsébetvárosi lokálpatrióta.