véradók;

2021-03-06 13:47:47

Kevés a véradó az iskolabezárások és a home office miatt

A Magyar Vöröskereszt tavaszi és őszi véradása is elmaradt.

A véradás fontosságára próbálja felhívni a figyelmet a Vöröskereszt a járvány alatt is. A szakemberek szerint a túl hosszú karantén, az iskolák bezárása és az otthoni munkavégzés miatt egyre kevesebb egészséges donor akar vért adni – számolt be róla az ATV Híradó.

A Magyar Vöröskereszt véradó koordinátora elmondása szerint ebben nagy szerepe van a középiskolák és az egyetemek bezárásának, ami miatt az összes tavaszi és őszi véradásuk elmaradt.

– Most úgy tűnik, hogy ebben az évben is így indulunk – tette hozzá Szatmári Margit.

A Vöröskereszt munkatársai a munkahelyeken sem igen találnak donort, mert a munkavállalók jelentős része home office-ban dolgozik. 

Az ATV megjegyezte, hogy a véradások továbbra is biztonságos körülmények között zajlanak, a véradótérben legfeljebb öt fő tartózkodhat. Emiatt ugyanakkor sokkal lassabban halad a véradás a megszokottnál.

Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) emellett koronavírusból felgyógyult plazmadonorok jelentkezését is várja, mert a jelenleginél is több vérplazmára lenne szükség a gyógyult betegektől a fertőzöttek gyógyulási esélyeinek növelése érdekében.