Az Y vagyis a mai húszas-harmincas nemzedékről fest melankolikus képet Halmi Tibor Utolsó csatlakozás című verseskötete, mely némi túlzással korrajznak is tekinthető. A versekben felsejlik a mai fiatalok életérzése, amely a budapesti éjszakában a keskeny utcákon, a kihalt pályaudvarokon és a belvárosi kocsmák homályában éri őket. Az '87-es születésű költő versei így kvázi szociográfiának is felfoghatók, a könyv azonban több ennél.
Halmi a kötet első felében még messze jár a jelentől, egész pontosan a középkor és kora újkor forgatagába visz, ahol keresztes lovagok, inkvizítorok, spanyol okkultisták és tübingeni professzorok menetelnek, hogy végül a nagy tanító elé járuljanak, aki történetesen Nietzsche. A szerző ugyanis a középkorhoz jóval később élő gondolkodóban találja meg a műve origóját, legalábbis erre gondolhatunk – noha nem fejtegeti a filozófus intelmeit, helyette tömött bajszára és szúrós tekintetére helyezi a hangsúlyt.
A „Mellettünk szóló érvek” című fejezetében azután egy bakugrással megérkezünk a jelenbe, ahol az elbeszélő immár egy irodaházban végzi a monotonnak leírt munkáját, amelytől legszívesebben szabadulna, és akinek egy, az épületbe berepült fekete rigó nyújtja a nap fénypontját. A továbbiakban szintén magányos fiatalokat látunk, akik nemcsak reménytelenül tengetik életüket, de mintha nem is akarnának vagy tudnának változtatni a helyzetükön: az életük egy mozdulatlanságba dermedt kép.
Az Aszfaltdűnék című versben például két srác várakozik és issza behűtött sörét Kelenföld egy kevésbé forgalmas helyén, miközben a változtatás lehetőségén merengenek, de aztán arra a következtetésre jutnak, hogy: „Csodára vártunk, úgy, / hogy nem hittünk a városban, nem mehettünk / az üres dobozokkal bármerre, / mert már mindenhol voltunk.” A további versekben szintén előtérbe kerül a mozdulás, a cselekvés gondolatának lehetősége, a Halmi által bemutatott valóságban azonban mindent sötétség és félelem jár át. „Már az indulásunkban is / mennyi rettegés van.” – írja a Nem ezt ígértük című versében, melynek elbeszélője egy sötét szobában mozdulatlanul ül, és régi emlékeibe réved, de maga is érzi, hogy a nosztalgia nem segít rajta. Egy nyaraló pár egyik tagja pedig így fogalmaz: „akár ott helyben megőszülhettünk volna, / nem történt semmi különös”.
Ha a kötethez filmes példát szeretnénk keresni, elsőre talán Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmje ugorhatna be, amely szintén a mai Y-osok útkeresését mutatja be, azonban míg Reisz filmje felvillantja a változtatás lehetőségét, addig Halmi esetében ilyenről nem beszélhetünk. Könyvének szereplőit éppen ezért inkább a hatvanas évek világát bemutató Megáll az idő fiataljaival lehetne rokonítani, akik a Kádár-korszak pangó levegőjében, valamint a szülői útmutatás és orientációs pontok hiányában, maguk sem tudják, hogy merre haladjanak tovább. Reméljük, azért 2021-ben nem áll meg az idő.
Infó
Halmi Tibor: Utolsó csatlakozás
Fiatal Írók Szövetsége
