Varratok a csillagkupolán
A nő
Egyenként szakította le a szőlőszemeket.
Lábait az ölembe tette.
Ahogy a távirányító után nyúlt az asztal fölött,
Tekintet mélyedt tekintetbe.
Úgy mosolygott, mintha nyár lenne.
Pedig esett a hó.
Masszíroztam a talpát.
Nem merültünk el a beszédben.
Apró gombok okoztak gondot.
Majd konyak, kóla. Alvás.
S a cselekedet a testre omlott.
A szépség magzatburka
Léten túli etika
Jaj. Betette a lábát a szobába a kvantumfizika. De ettől még nem lettem depressziós. Csak akarta valaki azt a valamit, ami történt. Elaludtunk szerelmeskedés közben. A szellem kotlott a mindenség fölött és kikeltette a Földet. A sárga ecset álmomban kicseppentette magából a zöldet. Mert a kék meglepte.
A kezdet. A kozmológia papjai szerint. Krumplicukor és kapukulcs. A semmi hirtelen megingott. És belépett a képbe a valami. Mondja Szókratész. Isten tudata a származási helye a szoborműnek, ami az ember nevet kapta. Előbb elképzelte magát a világot, azután kezdte a vörös agyag kézzel és képzelettel történő megformálását.
Schrödinger macskájára is emlékeztetve kijelenti, hogy a macska szubatomális szinten halott, de Isten szempontjából élő. Mindenek élnek Neki. S ha egy papírlapon két lyuk van, a neki eresztett foton mind a két lyukon át fog haladni. Mert ha megfigyelés alatt van, hullámjelenségként közlekedik. S a lapon túl visszaváltozik, visszasűrűsödik golyóvá. A kettő tehát egy. Bináris kód. Helyben vagyunk.
Honnan került bele a világba ez az információ, ami ezt a jelenséget produkálja? Honnan tudja az anyag, mit lehet tennie? Elvégzi, amit megcsinálni kész. Amikor semmi beavatkozás nem zavarja épp. Ez a véletlenszerű a szép.
Fogantatás
Nyelv és tapasztalat
Hogy van az, hogy szavakat használunk, olyan kifejezéseket, amelyek megfordultak már millió szájban. És nem mondják, hogy ne használj engem így! Vagy úgy! Ezeknek köszönettel tartozunk. Ha belegondolunk, hogy ezek a hangsorok is teremtett entitások, ők is meg lettek alkotva! Ki lettek találva s a dolgokhoz lettek rendelve! Talán az Örökkévaló kristálytiszta tudatában lettek ilyenné. Tulajdonképpen egyfajta lényekké. Akiknek történetük van. Hatásnak kitett jelentések. S magukban hordozzák teremtettségük tudatát. A beszéd tevékeny, örökké alakuló, kontextusfüggő és szerves atomjai. Akik beágyazódnak és kiágyazódnak. Helyük mindig más, egyszerre több elbeszélésben is jelenléttel bírva, mondják a magukét, a szót, a beszédet. S hordozzák a nyelv előtti lét titkát, misztériumát. Fenntartani a gondolkodás és a történő lét összhangját? Miként lehetne másként? Mint az Ige által. Mert az írás inspirált. Át van itatva szellemmel. Ihletettséggel. Az idő pedig ott hever a szavak között.
