színház;interjú;

2021-03-12 09:00:00

„Elkezdjük egymást legyilkolni” - Interjú Mertz Tibor színésszel

A politikai lojalitás az egyetlen fontos szempont a színházi életben is – véli Mertz Tibor színész. Úgy gondolja, a mostani helyzet mindenkinek szűkíti a lehetőségeit, aki nem hajlandó betagozódni.

Legutóbb hosszú időt töltött Szombathelyen, ez a harmadik évad, hogy szabadúszó lett. Miért jött el Szombathelyről?

Elfárasztott a vándorélet. Már nem esett jól az a bebútorozott lelkileg mégis üres „legénylakás”, ahol éltem. Elsősorban a körülmények miatt döntöttem így.

Ez azért is meglepett többeket, mert főszerepeket játszott, sok feladata volt.

Azért is maradtam csaknem hét évig, mert Jordán Tamás igazgatása alatt egy nagyon jó szellemiségű színházban dolgozhattam, ahol sok remek rendezővel hozott össze a sors. Aztán ez is elfáradt kicsit. Ezt főleg akkortól érzékeltem, miután Tamást legutóbb újraválasztották. Nem éreztem már azt az erőt, ami ott tartana.

A Nemzetit cserélte le korábban Szombathelyre. Ennyire vonzó volt a lehetőség?

Amikor Alföldi Róbert lett a Nemzeti igazgatója, felmondtam. Aztán később épp Szombathelyen jól dolgoztunk együtt. De nem rögtön mentem Szombathelyre, először szabadúszó lettem. Tamással régi munkakapcsolatban voltunk még a Nemzeti előtt többször találkoztam vele a Merlinben, megrendezte ott Az ember tragédiáját, ahol Lucifer voltam. Felvetődött, Szombathelyen is a Tragédia, Tamás úgy gondolta, miért ne lehetnék újra a Lucifere. De az a „hőskori” színház, ami fogadott Szombathelyen, az nekem nagyon tetszik. Amikor még mindenki egymásra figyel, nincs is más, csak a színház!

Nem bánta meg, hogy eljött, most járvány idején itt áll, társulat nélkül.

Sohasem bánom meg, ha eljövök valahonnan. Sok helyen megfordultam és mindig én jöttem el. A József Attila Színházból én jöttem el és mentem Szolnokra, aztán az Arany János Színházból átmentem a Művész Színházba, amikor Thália lett belőle ismét, felmondtam. Újra Szolnokra kerültem, de felmondtam. Aztán felmondtam a Nemzetiben, majd Szombathelyen.

Általában valami biztos miatt mondott fel, vagy bizonytalanra váltott?

Mindig bizonytalanra. Nagyon élvezem, ha valamit nem tudok előre. Azt érzem, ilyenkor minden kinyílik, hiszen bármi megtörténhet.

És ezt még mindig megmeri élni?

Most még inkább, mint korábban. Nekünk ikreink vannak, akik már nagyok, de amikor kicsik voltak, persze volt bennem jókora egzisztenciális szorongás. Valahogy azonban mindig sikerült ezen túl lépni. Már csak azért is mert nem akartam később azzal szembesülni, sem magam, sem a gyerekeim előtt, hogy megfutamodok valami elől. Ebben nagyon jó partnerem volt a feleségem, Bodor Johanna koreográfus, aki hasonlóképpen gondolkodik és aztán a gyerekeim is.

Hogy alakult a Szombathely utáni szabadúszó időszak, ami bizonyos értelemben felért egy újrakezdéssel?

Mohácsi János, akivel szinte minden évben dolgoztam Szombathelyen, előtte pedig a Nemzetiben is, hívott először az Örkény Színházba Szép Ernő a Patika című darabjába, ezért rendkívül hálás is vagyok neki. De nem panaszkodhatok azóta sem, mert szerencsére sok embernek eszébe jutok. Nem is kell jelentkeznem. A szöktetés a szerájból című operában, melyet Juronics Tamás rendezett Szelim basát játszottam, ami egy prózai szerep. Szőcs Artur rendezett egy Uri murit Nyíregyházán, amit épp hogy bemutattunk és gyakorlatilag azonnal megette a Covid. Jól esett, hogy rám bízta Csörgheő Csuli szerepét. Talán sikerült teljesen másként fogalmazni erről a figuráról, mint ahogy szokás. Inkább az erdélyi góbé és nem a zsíros paraszt aspektusából közelítettünk, aki közelebb áll a Rokonok furcsa politikus üzletember karaktereihez. Átvettem egy szerepet az Átriumban, kettőt játszom Budaörsön, ahol először dolgozhattam Pelsőczy Rékával a Születésnapban, a másik itteni előadásom Alföldi Figarója. Most is vele készülök egy új bemutatóra.

És hogy bírja, bírják családilag ezt a járványos időszakot?

Majdnem végig dolgoztam. Szerencsére sokat próbáltam. Az említetteken kívül Keresztes Tamással készítettünk egy nagyon izgalmas zenés előadást, Rejtő Tizennégy karátos autójából, amiben a csodálatos Budapest Bár zenekarral játsszunk együtt. Réthly Attila pedig rendezett a Pinceszínházban egy norvég darabot, amelyben Bezerédi Zolival két nyolcvan éves öregasszonyt játsszunk. Olykor szinkronizálgatok és egy-egy nap filmforgatás is beesik.

Amikor épp nem dolgozik, kultúrpolitikai, színházi témákban posztol közösségi oldalon. Késztetést érez, hogy kifejtse a véleményét?

Korábban azt hiszem, még aktívabb és szenvedélyesebb voltam. Annyit tehetek, ha valami felháborít, felhívom az adott jelenségre az ismerőseim figyelmét. Hiú kísérlet, de megpróbálom távol tartani magam a direkt politikától, annál is inkább mert a politika egyre inkább hitkérdéssé válik az egyes emberekben és ezzel nem érdemes és teljesen felesleges vitatkozni, ezért maradok a szakmánál. Amennyiben a szakmámat érinti, akkor viszont nagyon dühös tudok lenni. Főként, ha azt érzem, hogy elkezdjük egymást legyilkolni. Ezt éreztem az SZFE esetében, de a vidéki színházigazgató választásoknál is azt lehet megfigyelni, hogy kényszerhelyzetbe kerülnek az önkormányzatok és nem számít semmilyen szakmai érv. Csak a politikai lojalitás az egyetlen fontos szempont.

Ez a politikai kettészakadás, illetve ahogy fogalmazott, az egymás legyilkolása, mennyire szűkíti az ön munkalehetőségeit?

Mindenkinek szűkíti a lehetőségeit, aki nem hajlandó betagozódni, mert egyre kevesebb az olyan színház, ahol azok az emberek tudnak rendezni, akikkel szívesen dolgoznék, azokkal, akik számára a szakmai szempontok fontosak és nem fognak behódolni az éppen regnáló hatalomnak. Számos olyan színházi vezető, illetve most az SZFE-re aspiráló tanár van, aki most hitet tesz a hatalom mellett, ezért természetesen meg is kapja a jutalmát, mármint a pozíciót és számosan korábban az MSZMP tagjai voltak. Úgy látszik, nem riadnak meg attól, hogy bármelyik hatalmat kiszolgálják.

Újra divatba jött a ti kommunistátok és a mi kommunistánk elv, jelenleg úgy tűnik, az utóbbiak járnak jobban. De, ha már tanítás, önt ez nem foglalkoztatja?

Az azért mégis csak egy szakma. Egyrészt össze kell szokni a tanítás gondolatával, másrészt a tanítványokkal. Rögtön azzal kezdeni, hogy most én tanár vagyok, nem tudom elképzelni, hogy ez menne. Először tanársegédként, óraadóként hozzá kellene szagolni ehhez a szakmához, aztán kiderül, hogy annak van-e jövője, hogy én tanítsak, vagy sem. Nyitott vagyok rá, de biztos hogy nem ezen az erőszakkal átalakított egyetemen.

Azért úgy látszik, vannak ilyen bátor jelentkezők.

Azt hiszem, túl bátrak és ezzel a hozzáállással a diákokat teszik fel a rulettkerékre.

Hogy látja, miként élhetik túl a színházak az egyre elhúzódóbb járványhelyzetet?

Sajnos ezt mindenki megsínyli a színház és a nézők is. Ráadásul kövezzenek meg, de én nem értek egyet az előadások online közvetítésével. Úgy látom, a közönség online, képernyőn csak egy lenyomatot, emlékképet kaphat az élő előadásról. Persze abból a szempontból mégis csak fontos, hogy nyújt némi színházpótlékot.

Most ünnepelt egy kerek születésnapot. Foglalkoztatja az életkora?

Nem igazán, elfogadom a helyzetemet. A szülinap azért volt jó, mert együtt tudtam lenni a családommal, beleértve a felnőtt, önálló gyerekeimet. Inkább ez foglalkoztat, hogy legyen még sok ilyen alkalom.