Előfizetés

Még mindig sztrájkolnak Gyöngyösön- A B. Braun kitart eredeti bérajánlata mellett

Varga Dóra
Publikálás dátuma
2021.03.12. 13:40

Fotó: Huszár Dávid / Népszava
Szombat hajnalban véget ér a B. Braun gyöngyösi gyárában a héten indított sztrájksorozat. Egyelőre nem közelednek az álláspontok, a szakszervezet folytatást ígér.
Szerda dél óta a hetedik 2 órás sztrájk zajlik péntek délután az egyszerhasználatos orvostechnikai eszközöket gyártó B. Braun gyöngyösi gyárában, a cég béremelési ajánlatával elégedetlen dolgozók a héten összesen kilencszer állítják meg a gépsorokat. Az akciósorozat utolsó, eddig bejelentett munkabeszüntetése szombat reggel 4 és 6 óra között lesz. László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint, ha még ezt követően sem jön létre megállapodás a helyi szakszervezet és a cég menedzsmentje között, akkor tovább folytatják a sztrájkot. Ennek részleteiről azonban egyelőre nem kívánt bővebbet elárulni. Mint mondta: nagy előre lépésnek tartja, hogy a cég vezetője levélben biztosította őket a további tárgyalási hajlandóságáról. Mint arról többször beszámoltunk: a mintegy 1600 dolgozót foglalkoztató B. Braun a járványhelyzetben elhalasztott műtétek miatt visszaeső megrendelésekre hivatkozva az idén a korábbiaknál kevesebb, mindössze 4,7-5,4 százalékos béremelést ajánlott - legalábbis a vállalatnál legnagyobb létszámban dolgozó szerelék-összeállító munkatársaknak. A helyi Vasas Szakszervezet azonban az összes munkavállaló számára szeretne 8 százalékos alapbéremelést elérni. A sztrájkkövetelések része az is, hogy a bónuszrendszer feltételei legyenek átláthatók és teljesíthetők. A dolgozók szerint ugyanis a cég olyan mennyiségi és minőségi elvárásokat támaszt, amelyet háromnegyedük képtelen teljesíteni. Emiatt a dolgozók február végén már tartottak egy 2 órás figyelmeztető sztrájkot, de ez után sem közeledtek érdemben az álláspontok. Ezért szerdától egy rendhagyó sztrájksorozatba kezdtek a dolgozók. László Zoltán azt mondja: miközben a cég a megrendelések visszaesésére hivatkozik, a dolgozók nem érzik úgy, hogy kevesebb lenne a munka. Sőt, bizonyos területeken az elvárt teljesítménynormákat is emelték. Eközben a cég folyamatosan keresi az új munkaerőt, és egy új üzemegységet is épít.  A vállalat szerint viszont a sztrájksorozat tovább rontja a cég pénzügyi helyzetét, kockáztatja a további beruházásokat és így a növekedést, és veszélybe sodorja a jelenleg még felajánlott béremelést is. A B. Braun szerint a szakszervezetnek be kellene látnia, hogy az egészségipar szereplőit különböző módon érinti a koronavírus-válság. Sokan gondolják azt, hogy járványhelyzetben az egészségügyi eszközöket gyártó cégek forgalma növekszik, valójában azonban a műtéti beavatkozások elnapolása számos orvosi eszköz felhasználásának visszaesését eredményezte. Így a B. Braunnál is: a 2021. januári és februári eredmények szerint a Gyöngyösön előállított termékek értékesített mennyisége - darabszám tekintetében – százalékosan két számjegyű visszaesést mutat – hangsúlyozta a cég lapunknak küldött közleményében. Az év eleji nehézségek várhatóan az egész év teljesítményét meghatározzák, mivel az elhúzódó járványhelyzet miatt a kórházi megrendelések számában nem várható jelentős változás – tették hozzá. A vállalat szerint a helyzet súlyosságát fokozza, hogy nem sikerült megegyezni a B. Braun Vasas Szakszervezet képviselőivel, akik elutasították a vállalat által felkínált opciók mindegyikét. Leszögezték: a vállalat a nehéz gazdasági helyzet ellenére egyelőre tartja ajánlatát, amely szerint 4,7-5,4 százalékos alapbéremelést kínál a vállalatnál legnagyobb létszámban dolgozó szerelék-összeállító munkatársaknak, és részükre további bérnövekedési lehetőséget nyújt a teljesítménybónusz-rendszer kibővítésével. Megjegyzik: bérjavaslatuk szerint még az ösztönző teljesítménybónusz elérése nélkül is bruttó 376 904 forint jövedelmet érhetnének el a legalacsonyabb órabérű, betanított munkát végző munkatársak egy ledolgozott hónap után.        

Már nem kell a hidegben fagyoskodniuk a sztrájkolóknak

A járványhelyzetre hivatkozva eleinte a B. Braun nem engedte, hogy fedett helyen gyülekezzenek a sztrájkoló dolgozók, ezért a szerdai munkabeszüntetések idején még az udvaron fagyoskodott szinte teljes létszámban az éppen aktuális műszak. Csütörtökön végül egy használaton kívüli csarnokban biztosított helyet a cég az esti és hajnali időpontokban tervezett sztrájk idejére. A vállalat vezetése a munkatársaktól azt kérte, hogy erre az időszakra a vállalat által biztosított szájmaszkokból két darabot vegyenek fel. A szakszervezeti képviselőktől pedig - tekintve, hogy ők felügyelik az eseményt - elvárják, hogy a sztrájk teljes időtartama alatt a megfelelő távolságtartás fenntartását biztosítsák, hiszen a járványügyi szabályok betartása a szakszervezet, mint a sztrájk szervezőjének feladata és felelőssége – írta közleményében a B. Braun.   

A szakszervezet 100 százalékos táppénzt követel az otthon maradt szülőknek

V. A. D.
Publikálás dátuma
2021.03.12. 11:26

Fotó: Röhrig Dániel / Népszava
Ismét szabadsággal tudja csak megoldani számos dolgozó az iskola- és óvodabezárások miatt szükséges gyermekfelügyeletet.
Egyre feszültebbek a dolgozók azokon a munkahelyeken, ahol a termelés és a munka nem teszi lehetővé az otthoni munkavégzést, így a gyerekek felügyeletét ismét szabadsággal lehet csak megoldani - hívta fel a figyelmet Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnöke, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) alelnöke.  Miután március 8-óta az általános iskolákban és az óvodákban nincs oktatás és pedagógiai munka, több 10 ezer gyermekre otthon, a szülőknek kell felügyelniük.  Ha ez így marad, akkor - a tervezett április 7-i iskola és óvodakezdéssel -  egy fiatal családanyának, vagy apának az egész évi szabadságából 18 napot  kell otthon maradnia.  Székely Tamás szerint tarthatatlan, hogy miközben a kormány a családokról papol,  arra nem képes, hogy jogi lehetőségeinél fogva azonnali intézkedésként rendelkezzen az otthonmaradt dolgozók gyermekápolási ellátásáról a veszélyhelyzet idejére. Emlékeztetett: a témában a szakszervezet álláspontját és javaslatát már 2020 tavaszán eljuttatták Orbán Viktornak és az operatív törzsnek, de az illetékesek fittyet hánytak  családok tízezreinek problémájára. Érthetetlen, hogy miközben százmilliárdokat „éget el” a kormány vírusvédekezés címén, semmi hajlandóságot nem mutat a gyermeküket  féltő családok  helyzetének javítására. A VDSZ ezért ismét követeli a gyors intézkedést, az azonnali 100 százalékos táppénz biztosítását az otthon maradt szülőknek, hogy a gyermekfelügyeletet biztonságosan meg lehessen oldani. Az általános iskolák és az óvodák március 8-i bezárása óta csak indokolt esetben, a szülő munkavégzése vagy a védekezésben való részvétele miatt lehet óvodai vagy iskolai ügyeletet kérni a gyerekeknek a tavaszi szünet végéig (eredetileg egyáltalán nem engedélyezte volna a kormány az ügyeletet, de egy nap alatt meggondolták magukat). Mivel így ez a lehetőség csak egy szűk kör számára érhető el, a szülők többségének otthon kell megoldania valahogy ezt az időszakot. Ez azoknak a családoknak is komoly kihívás, ahol a szülők tudnak otthonról dolgozni, ahol viszont erre nincs lehetőség, ott vagy a nagyszülőkre bízzák a gyereket, vagy felváltva vesznek ki szabadságot. 
Székely Tamás, a VDSZ elnöke
Fotó: Népszava
Molnár Melinda, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal ügyvédje ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az óvodák és általános iskolák bezárása miatti gyermekfelügyelet különös méltánylást érdemlő személyi körülménynek minősül. Így erre tekintettel mentesül a munkavégzési kötelezettség alól az a munkavállaló, akinek munkafeladatai otthonról nem láthatók el. Díjazás azonban nem jár erre az időre. Erre az időszakra a munkáltató és a munkavállaló megállapodhatnak abban, hogy az elkövetkezendő egy hónapban vagy annak egy részében a munkavállaló szabadságot vesz ki. A munkáltató maga is tehet egyoldalúan olyan kötelezettségvállalást, hogy az otthon maradó dolgozók munkabérének egy részét kifizeti - függetlenül attól, hogy erre a munkajogi szabályok szerint nem köteles. (A tavaly tavaszi tapasztalatok szerint inkább előbbi, mint utóbbi gyakorlat volt jellemző a cégekre. A szerk.)    Ha a munkafeladatok megengedik az otthonról történő munkavégzést, akkor a gyermekfelügyelet leterheltsége szerint lehetőség van arra is, hogy a felek az elkövetkezendő hónapban egy teljes vagy részmunkaidős otthoni munkavégzésben állapodjanak meg. Részmunkaidő esetén lehetőség van a munkabér időarányos csökkentésére, de ennek mértékét is a megállapodásban kell rögzíteni – tette hozzá  Molnár Melinda.

365,56 forinton az euró

MTI
Publikálás dátuma
2021.03.12. 08:09
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest péntek reggel a bankközi piacon.
Hét órakor az euró 365,56 forint volt a csütörtök esti 364,99 forint után. A svájci frank jegyzése 329,61 forintról 329,78 forintra, a dolláré pedig 304,92 forintról 305,57 forintra emelkedett. Az euró 1,1964 dollárra gyengült a csütörtök esti 1,1972 dollárról.