oltás;háziorvosok;koronavírus;

2021-03-13 20:12:52

Órákig álltak sorban, hogy megkaphassák oltásukat a Jahn Ferenc Kórházban

Hatalmas sor, egymáshoz közel álló emberek, másfél órás várakozás – számoltak be tapasztalataikról az RTL Híradónak a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház oltópontjára behívottak.

– Reggel kilenckor érkeztünk, és 11-kor kerültünk sorra – mondta egy idős hölgy. Más arra panaszkodott, hogy a nagy tömegben a másfél méter távolságot lehetetlen betartani. Volt olyan, aki a második oltására érkezett, ő azt mondta, hogy első alkalommal szervezettebb volt minden, de azért az emberek többsége türelmes volt.

A kórházi oltópontokra háziorvosok is küldhetnek betegeket, de ők pontos időpontot mondanak a betegeiknek, így az RTL Híradónak nyilatkozó háziorvosok nem is értik, mitől alakulhatott ki zsúfoltság.  A háziorvosok többsége egyébként szintén folyamatosan oltott a hétvégén, ahogyan ezt számukra a Hivatalos Értesítőben megjelent határozatban Müller Cecília országos tisztifőorvos elrendelte.

Zelenák Péter debreceni háziorvos szerint nem az oltások ütemezesével van a baj, inkább a hét közben egyszerre jelentkező sok koronavírusos beteg ellátása okozza a leterheltséget. Egy másik háziorvos, Késmárki András viszont nem is tudott oltani, azért mert nála nem frissültek az illetékes kormányhivatal regisztrációs listái. 

A Koronavírus Sajtóközpont a csatornával közölte: a listákat hetente frissítik, és azoknak tartalmazniuk kell, hogy kit és mikor oltottak be az adott oltóponton.   

A pénteken megjelent határozat – ahogy arról a Népszava is beszámolt – egy munkaszüneti napra 80 ezer forintos díjazást ír elő a háziorvosoknak, akik viszont nem oltanak, azok 30 ezer forinttól ötmillióig terjedő bírságra számíthatnak. A megkérdezett háziorvosok szerint viszont a nekik járó pluszpénzből a költségeiket és az asszisztensek bérét is ki kell fizetniük.