Szlovákia;Egyszerű Emberek pártja;Richard Sulík;Zuzana Caputova;igor matovic;Sme Rodina;

2021-03-16 16:56:04

Önsorsrontó koalíció: marad a kormányválság Szlovákiában

Igor Matovic szlovák kormányfő szó nélkül távozott a Zuzana Caputovával folytatott megbeszéléseiről.

Megjósolhatatlan, hová vezet a kormányválság Szlovákiában, de nagy összegekkel biztosan nem érdemes arra fogadni, hogy Igor Matovic kabinetje kitölti még három évig tartó mandátumát. A krízis mindenesetre új szinte emelkedett azután, hogy hétfőn Richard Sulík, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke lemondásra szólította Igor Matovic miniszterelnököt. Felhívása önmagában nem meglepetés, Matovic számos kirohanást intézett már a gazdasági miniszter ellen, a miniszterelnök mintha nem is egy kormányban lenne vele. Ugyanakkor Sulíktól már múlt héten azt várták, hogy visszalépésre szólítja fel Matovicot. Azt a SaS elnöke is kikötötte, nem akar előrehozott választást, mint mondta, számára elfogadható lenne, ha Matovic párttársa, Eduard Heger pénzügyminiszter venné át a kormányrudat. Ez hasonló megoldás lenne, mint ami 2018-ban Ján Kuciak oknyomozó újságíró meggyilkolása után alakult ki Szlovákiában. Akkor a tiltakozó hullám miatt Robert Fico akkori kormányfő lemondásra kényszerült, így párttársa Peter Pellegrini lett az új miniszterelnök. (Pellegrini azóta Hlas néven új pártot alapított, amely vezeti a közvélemény-kutatásokat.) Később a legkisebb koalíciós partner, az Emberekért nevű liberális pártot irányító Veronika Remisová is Matovic távozását követelte. Lucie Zitnanská, az Emberekért frakcióvezetője pedig azt közölte, nehezen tudná elképzelni pártja részvételét egy Marovic által irányított kabinetben.

A kormányfő pártja, az Egyszerű Emberek (OLaNO) frakciója viszont teljes támogatásáról biztosította Matovicot. A parlament alelnöke, Grendel Gábor is megerősítette, hogy az OLaNO egy emberként áll Matovic mögött. Azt azonban nem tudta megmondani, mikor ér véget a koalíciós válság. „Nem vagyok a szereplője” – fejtette ki. Jaroslav Nagy védelmi miniszter közölte, minden alternatívára felkészültek és el akarják kerülni az előrehozott választást.

A koalíciós szappanopera új fejezete, hogy hétfőn bejelentette lemondását Milan Krajniak munka- szociális- és családügyi miniszter, a kormány jobb szélén álló Sme rodina párt tagja. „Ez hozzásegíthet a koalíciós válság mielőbbi lezárásához” – idézte az Új Szó Krajniakot. Állítása szerint azért döntött a távozás mellett, hogy pártja megmutassa, hajlandóak feladni valamit a koalíciós válság lezárása érdekében. „Rövidesen itt a húsvét, egy világjárvány közepén vagyunk. Azt akarjuk, hogy végre véget érjen ez a koalíciós krízis” – nyilatkozta Krajniak.

A kormány két részre szakadt. Az egyik oldalon a SaS és az Emberekért áll, a másikon pedig Matovic pártja, az OLaNO, valamint a Sme Rodina. Krajniak lemondását előzőleg senki sem követelte, a lépést az magyarázza, hogy lépéskényszerbe akarták hozni Sulík pártját: ők is áldozzanak fel valamit. Matovic tömörülése és a Sme Rodina együttesen 70 képviselővel rendelkezik a szlovák parlamentben, az abszolút többséghez 76 mandátumra van szükség. Elvben ugyan nem kizárt, hogy a két pártnak sikerül maga mellé állítania további hat honatyát, de ez rendkívül instabil kormányt eredményezne, s a független képviselők aránytalanul nagy zsarolási potenciállal rendelkeznének. Elviekben elképzelhető ugyan egy előrehozott választás, de azzal a kormány minden pártja rosszul járna. Matovic tömörülése valószínűleg csak a harmadik lenne a Szabadság és Szolidaritás mögött, s a voksolást nagy fölénnyel nyerné meg Pellegrini Hlas nevű pártja. A Sme Rodina és az Emberekért viszont a parlamentbe való bejurásért küzdenének. Nincs tehát jó megoldás, a koalíciós partnerek egymásra vannak utalva, de képtelenek közös nevezőre jutni egymással. Kedden délután Zuzana Caputová államfő informális találkozón vitatta meg a kialakult helyzetet Matoviccsal, de a kormányfő szóra sem méltatta az újságírókat.