fekete gólya;Gemenc Zrt.;

2021-03-17 09:29:30

Egy hete üres a gemenci fekete gólya fészke

Landolása után néhány napig rendezkedett, múlt kedd óta azonban nem ment "haza".

Idén az első fekete gólya, mint megírtuk, március 2-án érkezett meg. A Gemenc Zrt. tájékoztatása és felvétele szerint a fokozottan védett madár reggel 7:16-kor landolt a bekamerázott fészekben. Az Afrikából érkezett madár hosszasan rendezgette és takarította a fészket, majd feltehetőlen élelem után nézve elrepült. A következő napokban nem tért „haza”, március 4-én reggel aztán berepült és délutánig ki sem mozdult a fészekből: rendezkedett, tollászkodott, de leginkább fél lábon állva aludt.

Mint írták, a hétvégét lakhelyének felújításával töltötte. Ezt, a keddi bejegyzés szerint abbahagyta, elrepült, és azóta üresen áll a fészek. A szakemberek szerint ennek oka az lehet, hogy a gemenci madarak többsége, vélhetően a hideg idő és az erős északi szél miatt késik. A vonuló csapatok ugyanis akár napokra is megállnak, ha útközben kedvezőtlenné válik az időjárás.  

A Gemenc Zrt., a Duna – Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésének köszönhetően 2013-tól lehet bepillantani egy fekete gólya pár életébe. Az élő közvetítést tavaly nyáron megszüntették, mert mint a korábbi közleményükben írták, a felvételek szemlélői csupán megfigyelői a madarak életének, a Gemenc Zrt-nek nem célja beavatkozni a természet rendjébe.  

Az első gólyapár 2011-ben rakott fészket Keselyűsben. A hím madár, Tóbiás, fiókaként 1999-ben Bogyiszlón kapta meg gyűrűjét, és az évek során többször is azonosították a szakemberek. A megfigyelések alapján a telet a Jordán folyó mentén töltötte A tojónak, Sárának nem volt gyűrűje. Tóbiás rendszeresen az első magyar fekete gólyaként érkezett meg tavasszal Keselyűsbe. A gólyapár utoljára 2018-ban költött a fészekben, összesen 17 fiókát neveltek fel. 2019-ben új pár foglalta el a fészket, egyik madárnak sincs azonosító gyűrűje. Tóbiásról nem érkezett hír azóta sem.