tűz;károkozás;

2021-03-17 10:08:59

3500 négyzetméternyi területet gyújtott fel egy férfi az égő autójával Tököl területén

A rendőrök elfogták a 22 éves férfit, aki lángoló járművét magára hagyta egy földterületen.

Vélhetően megijedt és elszaladt egy féfi, amikor Tököl külterületén 2021. március 16-án  járművének motortérből erős füstszagot érzett, majd látta, hogy annak jobb eleje  lángol. Valószínűleg elektronikus hiba miatt gyulladt ki az autó.

A sofőr először üdítőt locsolt az égő autóra, ám miután azzal nem járt sikerrel, magára hagyta a járművet, nem értesítette a hatóságokat.

A lángok átterjedtek az autó környezetére, mintegy 3500 négyzetméternyi terület is a tűz martalékává vált. Károsodott a növényzet, kiégett a közeli nádas egy része, a fák törzse megperzselődött.

A tököli illetőségű autótulajdonost a rendőrök elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki, ahol elmondta a rendőröknek, eszébe sem jutott mekkora kárt okozthat a természetben égő járműve.