baleset;vádemelés;Berki Krisztián;

Nem ússza meg Berki a büntetőfékezést, vádat emeltek ellene

A BKK busz sofőrje már nem tudott megállni, így nekiütközött a Bentley-nek.

Közúti veszélyeztetés és jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás miatt emeltek vádat egy 2018-as büntetőfékezéses ügy miatt Berki Krisztián ellen - tudta meg a Telex.hu. A vád szerint éppen három évvel ezelőtt, március 17-én befékezett egy autóbusz előtt Budapest III. kerületében, a busz pedig már nem tudott megállni, belehajtott a Bentley-be. 

A volt FTC-vezérigazgató, Berki Krisztiánra, az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést, közügyektől, valamint járművezetéstől eltiltást kért.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádirata szerint Berki 2018. március 17-én, Budapest III. kerületben, a Pünkösdfürdő utcában autózott. Előtte haladt egy busz, ami a megállóhoz érve lelassított, de le- és felszálló utas hiányában nem állt ott meg.

A sofőr a záróvonal és az előzni tilos jelzés ellenére meg akarta előzni a buszt, ez azonban nem sikerült neki, vissza kellett sorolnia. Mind Berki, mind a busz vezetője dudált egymásra, majd a Bentley-t vezető Berki ezután feldühödve, a megengedett sebesség túllépésével megelőzte a buszt, majd elé visszatért, intenzív fékezésbe kezdett, végül a busz előtt megállt.

A BKK-busz vezetője a vészfékezés ellenére sem tudta elkerülni az ütközést. A busz utasai közül többen megütötték magukat. Személyi sérülés nem történt. A buszban 2,5 millió, a Bentley-ben mintegy 14 millió forintos kár keletkezett. 

Berki Krisztiánt  - aki korábban politikai ambíciókkal állt elő -, az ügyben 2020 májusában rabosították. Ügyvédje, dr. Szilágyi Roland a Blikknek akkor azt mondta, a gyanúsítás ellen panasszal élnek majd, mert „a BKK videófelvételét visszanézve azt láttuk, hogy a busz fékezés nélkül simán nekiment a védencemnek”. Tehát szerintük a buszsofőr elkerülhette volna az ütközést.