Előfizetés

Lauer Péter versei

Lauer Péter
Publikálás dátuma
2021.03.20. 08:22

Fotó: Urbán Tamás / Fortepan
"Esténként ugyanaz a varjú ül ablakomba, / csőrében ugyanaz a gyűrű, nyaklánc."
Magammal ennyiben Az estét majd átveszi lassan az enyészet, bokrokat képzelek magamnak, a télikertet, pattantszélű csészéből iszom; töredékből az egészet, a fontos dolgok végül a lábam köré gyűlnek, egyenként várnak simogatást. Míg az elalvás előtti mozdulatokra gyúrok, a kertből jelez mind aki él; ma ennyire futja… Magammal ennyiben maradok. Esti gyors Minden éjjel egy új pályaudvar fényei; ahogy szerelvények indulnak bennem, a kalauz int, szertefoszlik az állomásépület sziluettje, otthagyom végül a restiben ácsorgók szendvics szagát, a kétdekást szorongatók mosott tekintetét, s én a jeggyel és bérlettel nem rendelkezők sín-nyugalmával megérkezem a reggeli fénybe. A megőrzésről Mi lesz az, ami megőriz, szétszór az értők között? Ha vannak még (lesznek) morzsára rámozdulók, hiába szemezgetnek: tapasztalt fennmaradó vagyok. Esténként ugyanaz a varjú ül ablakomba, csőrében ugyanaz a gyűrű, nyaklánc. A hessegetés mozdulata is ugyanaz. detektor mielőtt elmentél körberajzoltál tudtam hibáimat szeretnéd megjelölni mire újra jössz valami detektort szeretnék: fejemnél a kislámpa őszintétlen érintésedre felizzik

Tetszhalott állapot (Szobotka Tibor: Züzü vendégei)

horner
Publikálás dátuma
2021.03.20. 08:21

Züzü, az egykor ünnepelt operettszínésznő-énekesnő lakásán heti két alkalommal kisebb társaság gyűlik össze, hogy angol tea és borzalmas, bablisztből készített sütemény fogyasztása közben híreket cseréljenek és emlékeket idézzenek fel újra meg újra. 1956 októberének egyik napján összesen tizenegyen teszik egyszerre tiszteletüket a 76 éves Züzü múzeumhoz hasonlatos „szalonjában”. A gyomorbajos Weisz néni, egy színházi kárpitos özvegye, akinek a lányát ’44-ben bevagonírozták; az elválaszthatatlan „balettpatkány” nővérpár; a színészotthonban lakó egykori „ádáz ellenfél”, a pletykákat szállító Berta; a hűséges öreg gavallér Hugó; a falánk zeneszerző Ervin; a negyvenes éveit taposó „nagy művésznő” Lilike; a vőlegénye, a könyvelő Vilike; Pándy Kornélia zongoraművész; a szeretője, a költő Ákos; valamint Kornélia apja, a jogi doktor Pándy Dezső. Mind egy letűnt kor képviselői, akik a „felszabadulás” óta afféle tetszhalott állapotban élik az életüket – a világ sem vesz tudomást róluk, s ők sem a világról. Kiestek az időből, a történésekből, maguk is múzeumi tárgyakhoz lettek hasonlóvá. Ennek a roppant figyelemre méltó regénynek most a harmadik kiadását tarthatjuk a kezünkben. Először 1973-ban jelentette meg a Magvető Könyvkiadó, másodjára pedig a Megbízható úriember című regénnyel (első kiadás: 1959) közös kötetben 1979-ben. Mivel 1956 októberében, a forradalom idején játszódik a története, és a szereplői csak ezek-ként vagy azok-ként utalnak az utált és megvetett kommunista rendszer nem kevésbé gyűlölt képviselőire, az első kiadások időpontja elég különös. (Ahogy az is, hogy 42 évnek kellett eltelnie aztán a második és a harmadik kiadás között…) A Megbízható úriember „közönségsikerén felbátorodva” írta a regényt Szobotka, de a „kéziratot mint kiadásra alkalmatlant vette át a feleségem [Szabó Magda]. Azért ő, mert akkor már beteg voltam, de még nem műtöttek meg. A Züzü is jóval később, 1973-ban jelent meg” – olvasható az író halála után megjelent, Megmaradt Szobotkának című (felesége által befejezett) életrajzában (1983). Ám végül megjelent és a Kritika hasábjain (1973/8., 24–25. o.) nagyon kedvezően írtak róla: „Jó olvasni, mert tud írni”, „A beilleszkedni nem tudók kopár világát tárja fel ez a könyv; gyakran részvéttel, olykor mély humorral, mindig magasfokú érzékenységgel, élet- és anyagismerettel.” „Szobotka prózaírói tehetségének alighanem az eddigi legszebb felszárnyalása ez a regény. Csendes és jelentős.” Ennél is meglepőbb, amikor úgy nyilatkozik a kritikus (Tamás István), hogy „Szobotka remeklése nem is az emberi figura előteremtése elsősorban, hanem a politikai képlet felrajzolása”. Hogy ’56-ról, a kommunisták elmúlt 8-10 évéről, a szovjeturalomról mit mond a regény – nagyon is egyértelműen –, könnyen kezelhető ezek szerint, a kritikus legalábbis nem akad fenn rajta, mivel minden rájuk vonatkozó sommás kijelentés az „akvárium”-ként beemelt régi világ szereplői szájából hangzik el, vagy a gondolataik közt szerepel, ami meg nyilván hiteltelen a kommunista ideológia szemszögéből, miközben a figurák éppen ettől válnak hitelessé. Ezzel a felülemelkedéssel (tévedéssel?, szempontérvényesítéssel?) a kritikus meg is menti – politikailag – és ki is tünteti – poétikailag – a regényt. Miközben a forradalom résztvevői zászlókat lobogtatva vonulnak az utcákon és épületeket foglalnak el, lövések dörrennek, az öregebbeket a változás szele nem igazán mozgatja már meg, az egyéni bajaik, megélhetésük foglalkoztatja őket, az esetleges politikai-társadalmi átrendeződésben csupán a presztízsük újbóli emelkedését remélik. A fiatalabbakat az érvényesülésük mellett elsődlegesen a szerelmi életük vagy annak hiánya köti le. Kornélia az apjához való bizarr kötődésétől szabadulna; Ákos az elköteleződéstől, a házasságtól irtózik; Lilike, éppen ellenkezőleg, Pándyt hálózza be férjjelöltként. Azt a Pándyt, aki a forradalomtól az általa vizionált keresztény magyar középosztály uralmának visszatérését reméli, melyben saját magának vezető szerepet szán. Egyben kiváló lehetőségnek látja, hogy nemtelen (valójában nagyon is a nemiséget érintő!!!) vágyait a lánya irányában éppúgy maga mögött hagyja, mint a Lilikének tett házassági ígéretét. (Ez a nyíltan leírt tabutéma minden bizonnyal egyik revelációja a regénynek, még ma is.) Mindegyiküket a saját, egyéni életében legfontosabbnak tartott probléma, vágy tartja fogva – az éppen zajló (később nagybetűssé váló) történelmi esemény a maga lényegiségében fel sem ismert, mellékes, alig észlelt. A magánélet ügyes-bajos dolgai, lelki terhei a szélesebb társadalmi történésekkel szemben vakká, süketté, vagy csak érdektelenné-fásulttá teszik az embereket. Az ebben kivétel Pándynak viszont a helyzet teljes félreértésében kell eljátszania a magára osztott szerepet: az ő (remélt) valósága már semmilyen kapcsolatban nincs a realitásokkal – a történelemben ő már csak zárvány. Szobotka sűrű szövésű, árnyalt, sokféle kérdésirányt és értelmezést lehetővé tevő regénye – mely többszörös egyéni tragédiával, s nem a forradalom történéseivel zárul – a magán- és a társadalmi problémák „különélésének”, szétválaszthatóságának, pontosabban bonyolult kapcsolatának bemutatásában is jeleskedik. Ami nem feltétlenül egy adott történelmi pillanathoz (’56-hoz) vagy egy más társadalmi rendszerben szocializálódott réteghez (úri középosztály a kommunista korszakban) kötődik. Sokkal általánosabb jelenségre ismerhetünk rá – akár a jelenünkre vonatkoztatva is. (Jaffa Kiadó, 2021. 256 o.)

Nógrádi Gábor: Szilánkok (Nincs új a nap alatt)

Nógrádi Gábor
Publikálás dátuma
2021.03.20. 08:21

Fotó: Népszava
Ha a gyerekeid valóban fontosak számodra, akkor mindenki másnak és szinte minden másnak is fontosnak kell lennie. * A: Mi az, ami neked ebben az íróban annyira tetszik? B: Én. * A kormány József Attila Két hexameteréből csak az első sort jegyezte meg. * Ne keltsd fel az oroszlánt, mert téged fal fel elsőnek. * Sosem tudhatjuk, hogy egy váratlan pofon milyen messzire repít. * Ne mondd meg az embereknek az igazat! Tudják. De utálni fognak, mert kimondtad. * Az életben nem attól kell félni, hogy minden megtörténhet, hanem attól, hogy nem történik meg, aminek meg kellene történnie. * Az Európai Unió legfőbb feladata, hogy megmentse az etnocentrikus nemzeteket önmaguktól. * A művészeti alkotások esetében nem az a kérdés, hogy milyen, hanem hogy kinek? (Engedékenyebben: kinek milyen?) * Ahhoz, hogy valaki valakinek megbocsásson, az illetőnek bocsánatot kell kérnie. * Néhányan megkérdezték, mitől vagyok hetvenévesen néha olyan arrogáns, olyan szélsőségesen és élesen fogalmazó, sőt obszcén, mint egy hőbörgő kamasz. Egyetlen válaszom van: az ifjúkori verseimet olvasgatom. * Miért védem a nőket, miért vagyok „feminista”? Miért szimpatikusabbak a nők a regényeimben általában, mint a férfiak? Bíznod kell abban az emberben, aki élete jelentős részében a vérét ontja az emberiség fennmaradásáért. * Ne tessenek panaszkodni! Van, ami Magyarországon mindenki számára demokratikusan működik és nem korrumpálható.  A vírus. * Néha hűvös és csendes tavaszi éjszakákon elgondolkodom: lehet-e úgy élni, hogy bármikor megjelenhet a házadban egy hivatalos személy kezében egy rendelettel, és a bőröd színe, a vallásod vagy a nemzetiséged miatt elhurcol, miközben látod a szomszédodat, aki már indul kirabolni? Lehet.